Belföld

Féltékenységből akart ölni a zsákai kaszás

24.hu
24.hu

2015. 10. 30. 11:37

A férfi élettársára és a nő új párjára támadt rá, utóbbinak súlyos sérüléseket okozott. Nem sokon múlt, hogy tragédia történjen, de volt, aki közbelépett.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a zsákai kaszás támadót. A rendőrség szerint ölni akart.

Az esetről a napokban számolt be a rendőrség. A férfi hétfő hajnalban, kaszával a kezében jelent meg egy zsákai háznál és nekirontott a lakóknak. Hogy mi volt az indíték, akkor még nem közölték, ám a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatásából kiderül, a támadás mögött vélhetően féltékenység áll. Azt írják, a férfi volt élettársa új barátjának esett neki, közben őt és a nőt is azzal fenyegette, hogy végez velük.

A pár a férfi ordibálására ébredt, de nem maradt túl sok idejük, a gyanúsított azonnal nekiesett kaszájával az egyébként mozgásában részben korlátozott lakónak: test szerte szurkálni, vagdosni kezdte. A nő próbálta megvédeni barátját, szerencsére kiáltozását meghallotta közelben lakó fia, aki odarohant a házhoz. A férfi ekkor leállt és elmenekült, a szerszámot pedig elrejtette. Nem sokkal később az egyenruhások elkapták. A megsebesített lakó súlyos állapotban került kórházba.

Az ügyészség szerint „figyelemmel elkövető szándékára, indulati állapotára, a sértett testtájékokra, valamint az általa tett kijelentésre és az elkövetéshez használt eszköz jellegére fennállt a súlyosabb, akár életveszélyes vagy halálos eredmény bekövetkezésének a reális esélye is”. Szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok meghiúsításának, az eljárás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el az előzetes letartóztatást, illetve, mert fennáll a bűnismétlés veszélye – a bíróság erre hivatkozva döntött a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A police officer (R) directs a woman carrying a bunch of flowers near the Manchester Arena in Manchester, northwest England on May 23, 2017 following a deadly terror attack at the concert at the venue the night before. 
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.