Belföld

Kunhalmi Ágnes: Feltételeket szabunk Bokros támogatásának

Nincs szerepe Falus visszahívásában, őt is utólag, telefonon értesítették a curikról. Villáminterjú az MSZP budapeti elnökével.

Ámulattal lesi az ember azt a tobzódó kreativitást, amit a „csináljunk Orbán Viktorból királyt” projektbe fektet a bal.

Fordulatokkal teli a kampány, de a célunk változatlan: a Budapesten tavasszal meglévő, váltást szorgalmazó többséget politikailag cselekvőképes többséggé kovácsolni. És az is célunk a kezdetek óta, hogy esélyeink maximalizálása érdekében csupán egy jelölt maradjon a baloldalon. Az MSZP nyár közepén is a teljes összefogás híve volt, most is az. Most nagy lépést tettünk afelé, hogy egyesítsük erőinket. Az MSZP budapesti és országos elnöksége délután három órakor összeül megvitatni a helyzetet, de azt már most szögezzük le: a Magyar Szocialista Párt nem a helyzet előállítója, hanem folyamatos megoldója volt eddig is.

Fotó: Neményi Márton

Falus a szocipárt tagja. Falus az MSZP jelöltje volt. És úgy tudni, visszaléptetését az MSZP is forszírozta. Komolyan mondja, hogy az MSZP nem a helyzet előállítója?

Falus Ferenc az MSZP tagja volt, de most az Együtt-PM-et erősíti. Az MSZP főpolgármester-jelöltje egy éve Horváth Csaba volt, akit sem a DK, sem az Együtt-PM nem fogadott el, így az együttműködés érdekében ő felvállalta a hátralépést, hogy a változást akarók egyetlen jelölt mögé sorakozhassanak fel. Falus Ferencet az együttműködés részeként fogadtuk el, amely csomagban benne voltak a kerületi polgármesterjelöltek és az önkormányzati képviselőjelöltek is. A közös döntéshez is ragaszkodtak partnereink.

A nyári jelöltbemutatáson ön arról számolt be, hogy Falus „elképesztő kvalitásokkal” bír, és személy szerint is „büszke” arra, hogy ő a közös jelölt. Tartja még a minősítést?

Falus Ferenc, csakúgy, mint Bokros Lajos, Magyar György és Bodnár Zoltán a szakértelméről ismert, nem a zseniális kampányképességéről. De azzal az MSZP nem tud mit kezdeni, ha maga a jelölt lép vissza. Ez egy adott helyzet, ami a változást segíti. Egyébként Falus Ferenc ÁNTSZ-elnökként és kórházigazgatóként bizonyított.

Főpolgármester-jelöltként viszont jeges zuhany.

A cél most a lényeg: a tavaszi többséget cselekvő többséggé alakítani.

Ez világos. Az viszont nem, hogy ki beszélte rá Falust a curükre.

Olyannyira nem mi, hogy egy értesítést kaptunk arról, hogy vissza fog lépni. Engem például ő maga hívott fel.

Ki beszélte rá a visszalépésre?

Nem látok be az agyába.

Tóbiás csinálta jól.

Mit?

Az MSZP pártelnöke kivonult az önkormányzati kampányból, állítólag vidéken bukkan fel itt-ott, Budapesten egyáltalán nem látni. Önre, a fővárosi elnökre hagyta ezt a placcot, s vele vélhetően a buktát is.

Fotó: Neményi Márton

Meg lehet majd vitatni, hogy az MSZP új vezetése, akiktől csodát ugyan nem vártak, de tisztes helytállást mindenképpen, hogyan teljesített a kampányban. De csak október tizenkettedike után lehet erről beszélni. Akkor kell megnézni, ki mennyi munkát végzett most, s kinek miben mekkora a felelőssége. Mi dolgozunk a változásért. Ami ma történt, az is a változást célozza. Azt a kérdést teszem fel az elnökségemnek, aztán a párttanácsnak is, hogy döntsék el, képesek-e, hajlandóak-e beállni Bokros Lajos mellé azokkal az elvárásokkal, amelyeket az MSZP Budapest támaszt. Bokros Lajos nem ismeretlen előttünk, hiszen dolgozott ő Horn Gyula kormányában, sőt tavasszal Mesterházy Attila is szerződést kötött vele az MSZP képviseletében, amikor Bokros Lajos kívülről támogatta a baloldali koalíciót az országgyűlési választásokon.

Van más lehetősége az MSZP-nek, mint támogatni Bokrost?

A pártvezetés reális és racionális közösség, ezért reálisan és racionálisan fog dönteni. Valószínűleg feltételeket szabunk Bokros támogatásának.

Úgymint?

A városlakók szociális biztonságának és a város infrastruktúrájának fejlesztése, a főváros gazdasági erejének és a kulturális szabadság visszaszerzése. Döntési helyzetben vagyunk, és a lehető legjobb döntést hozzuk majd meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik