Belföld

Tízmilliárdok vasúti és közúti fejlesztésre Győr megyében is

(7).jpg ()
(7).jpg ()

Az ÁAK 13 milliárd, a MÁV 12,4 milliárd, a Magyar Közút 11,4 milliárd forintot, a GYSEV pedig 982 milliót kölhet biztonsági berendezések fejlesztésére.

A kormány még márciusban döntött a négy kiemelt projektjavaslat akciótervi nevesítéséről. Első körben 38 milliárd forint értékben indulhatnak meg a személysérüléses balesetek megelőzését elősegítő vasúti és közúti infrastruktúrafejlesztések, mindez az Új Széchenyi Terv kapcsán válik lehetővé – írta a Napi Gazdaság

A közúton frekventált helyszínek elsősorban azok, ahol sok baleset történik. Az elmúlt években elvégzett 77 hasonló jellegű beavatkozás helyszínén a halálos balesetek száma mintegy harmadára, a súlyosaké felére esett vissza a fejlesztések eredményeként – mondta Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár Balatonföldváron, a Magyar Mérnöki Kamara közlekedésfejlesztési konferenciáján. A fejlesztéseket várhatóan 2014-ig befejezik.

Szám szerint 69 bel- és külterületi csomópontban szüntetnek meg korábban feltárt baleseti gócokat, egyebek mellett balra kanyarodó sávok kiépítésével, akusztikus burkolati jelek, jelzőtáblák telepítésével, jelzőlámpás forgalomirányítás bevezetésével. Középszigetek építésével, gyalogos korlátok, tartós burkolati jelek létesítésével tesz biztonságosabbá 11 gyalogos-átkelőhelyet.

A program része 520 kilométernyi főúton nagyjából 255 ezer folyóméter korlát cseréje is. A fejlesztésekkel 50 balesetveszélyes külterületi buszmegállóban irányonkénti változtatható jelzésképű tábla léptet érvénybe sebességkorlátozást a gyalogosmozgások idejére. Emellett 355 jelzőlámpás csomópont hagyományos izzós fénypontjait jobban látható, energiatakarékos LED-ekkel váltják fel, 713 helyen pedig járműérzékelőket telepítenek a lámpák forgalomfüggő működtetésének bevezetése érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik