Belföld

Előzetes letartóztatásba kerülhet Geréb Ágnes

Administrator
Administrator

2010. 10. 07. 16:17

Az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy a szülésznő szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

Geréb Ágnes felfüggesztett szülész-nőgyógyászt még három emberrel együtt kedd délután állította elő a rendőrség, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) délutáni közleménye szerint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés valamint kuruzslás miatt további két korábbi, 2009-ben és 2010-ben történt eset kapcsán is eljárást indítottak.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője korábban közleményben tudatta: a budapesti IX. kerületi ügyészség indítványozza a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és más bűncselekmény miatt meggyanúsított nő előzetes letartóztatásának elrendelését.

Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, illetve tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné. Az előzetes letartóztatás kérdésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság dönt.

A BRFK szerdán azt közölte, hogy a XII. kerületi helyszínről egy 58 éves nőt állítottak elő, akit foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, majd őrizetbe vették.

Az Országos Mentőszolgálat szerint rohamkocsijukat kedd délután a XII. kerületbe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett, nem volt elégséges a vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az újszülöttet és az anyát kórházba szállították – közölte az mentőszolgálat.

Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Nyáron a Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán két orvosszakértő azt mondta, hogy a munkájából felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozási szabályszegést követett el, amikor még régebben egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újraélesztéséhez szükséges eszközöket.

Az ügy következő tárgyalását jövő keddre tűzte napirendre a Fővárosi Bíróság.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.