Belföld

Medián: Sólyom a legnépszerűbb

24.hu
24.hu

2010. 06. 22. 12:13

2006 tavasza óta először fordul elő, hogy többen vannak az optimisták, mint a pesszimisták.

A Medián szerint nem csökkent a Fidesz népszerűsége. A közvéleménykutató cég az adatokat éppen Kósa Lajos Fidesz-alelnök és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő gazdaság állapotáról szóló elhíresült kijelentései másnapján kezdte felvenni.

A forint árfolyamának zuhanása a jelek szerint nem befolyásolta a Fidesz támogatottságát, csak Kósa népszerűségét. A huszonöt legismertebb vezető politikus listájának élén Sólyom László áll (64 %). A fideszesek 80 százaléka az államfőt szívesen látná fontos politikai szerepben.

Június elején minden második válaszadó a kormánypártra adta volna a szavazatát, bár a részvételi szándék egy esetleges választáson minden választói csoportban gyengült, de legkevésbé a kormánypártiaknál.

72 százalékával a Fidesz a választani tudó „biztos” szavazók körében tovább növelte előnyét, mindössze 10 százalék adná a voksát az MSZP-re, de a Jobbik bázisa is megfogyatkozott, így a szocialisták megőrizték második helyüket a pártok erősorrendjében.

Júniusra tovább emelkedett azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és 2006 tavasza óta először fordul elő, hogy többen vannak a derűsen vélekedők, mint a pesszimisták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.