VÁLASZTÁS 2022
Élő
A fideszes képviselők ezt megtapsolták, majd a szabályok értelmében kikapcsolták a politikus szavazógépét.
2022. 05. 02. 13:24
Élő
Az elmúlt év végén joggal bizakodhattunk, hogy túl leszünk a Covid okozta gazdasági nehézségeken, az orosz-ukrán háború azonban mindent megváltoztatott – hívta fel a figyelmet Áder.
2022. 05. 02. 12:32
Élő
Nemet kell mondani a kettős mérce alkalmazására, az öncélű politikára és az idegen érdekek kiszolgálására, az alkotmányellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a hazugságra, a demagógiára, az elvtelenségre, az alpári beszédre – jelentette ki Áder.
2022. 05. 02. 12:25
Élő
A leköszönő köztársasági elnök utolsó, ilyen jellegű beszédében kitért arra, hogy először történt meg az, hogy két pártszövetség mérkőzött meg egymással a választáson.
2022. 05. 02. 12:19
Élő
A jelek szerint nem kívánják meghallgatni Áder János beszédét.
2022. 05. 02. 12:17
Élő
A választást az alaptörvénynek megfelelően bonyolították le – jelentette ki Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, aki kiemelte, hogy először volt egy napon parlamenti választás és országos népszavazás.
2022. 05. 02. 11:30
Élő
A választás ismert és kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott, az NVB összetételére vonatkozó szabályok nem változtak – mondta Téglási András a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke beszámolójában.
2022. 05. 02. 11:24
Élő
A leköszönő köztársasági elnök felkérte Turi-Kovács Béla fideszes képviselőt korelnöknek, akinek át is adta az ülés levezetését.
2022. 05. 02. 11:13
Élő
Ma a parlament aranyozott falai helyett egy kis baranyai faluban, Kisvaszaron teszek alternatív esküt.
2022. 05. 02. 11:05
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 17:09 Földrengés a francia kézilabdában: egykori magyar kapitány került a férfiválogatott élére
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 16:54 Biztonsági őrökre támadt egy fociszurkoló
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 09:17 Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél
Címlapról ajánljuk
Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
Elutasították Bene Krisztián feltételes szabadlábra helyezési kérelmét, és végleges távoltartást rendeltek el vele szemben.
