Belföld

Áder János felkérte a kormányalakításra Orbán Viktort

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Pénteken reggel a Sándor-palotában fogadta Áder János köztársasági elnök Orbán Viktort. Az államfő felkérte a Fidesz elnökét a kormányalakítási tárgyalásokra, írja tudósításában a Telex.

Áder János a találkozót követő sajtótájékoztatón arról beszélt, április 3-án a kilencedik szabad választást tartották Magyarországon, de sok tekintetben az első, hiszen először fordult például elő, hogy két nagyobb pártszövetség mérkőzött meg egymással a választáson, ahogy az is, hogy ilyen kevés országos lista volt.

A választás eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű. A választás törvényes, alkotmányos, szabad és demokratikus volt

– jelentette ki Áder.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre a tárgyaláson, hogy képes-e megbirkózni a kormányalakítás feladatával.

Orbán közölte, rendkívüli módon örül, hogy harmadik alkalommal, összességében ötödször vehet át kormányalakítási megbízást. Mint mondta, a kormányátalakítás ügyében még nem tart ott, hogy konkrét személyekről tájékoztassa a nyilvánosságot. Azt ígérte, ugyanúgy fog kormányt alakítani, mint az eddigi ciklusokban, a következő négy év feladatai alapján alakítja ki a szerkezetet és választja ki a minisztereket.

Arról is beszélt, a veszélyek évtizede következik, példaként említette az ukrajnai háborút, a gazdasági válságot és a járványt is. Mindettől meg kell védeni a magyar embereket, fogalmazott.

Áder János a rövid nyilatkozat után eredményes munkát kívánt a miniszterelnöknek, majd távoztak a teremből.

A köztársasági elnök hétfőn azt fogja javasolni a parlamentnek is, hogy Orbánt válasszák meg miniszterelnöknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik