Biztonságosan landolhattak volna a Starliner asztronautái

A Boeing űrhajója üresen tért haza, utólag már megállapítható, hogy a hazatérés a legénységgel együtt is biztonságos lett volna.

Több mint három hónap után ért véget a Boeing Starliner nevű, fejlesztés alatt álló űrhajójának – eredetileg mindössze bő egyhetesre tervezett – első, emberes tesztrepülése. A kapszula hétvégén landolt, legénysége viszont továbbra is az űrben van, és csak 2025 februárjában térhet haza, a SpaceX űrhajójával.

Mint ismeretes, a Starliner már a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé tartva meghibásodott, asztronautái, Butch Wilmore és Suni Williams ezért az ISS-en rekedtek. Hosszú adatelemzés és mérlegelés után a NASA augusztus végén úgy döntött, hogy biztonsági okból a Starlinert üresen küldi haza, ami hatalmas gyomrost jelent a Boeingnek.

Az űrhajó szeptember 7-én szállt le Új-Mexikóban, a landolás a várakozásoknak megfelelően zajlott. Steve Stich, a NASA kereskedelmi legénységi programjának vezetője az esemény utáni sajtótájékoztatón azt mondta, ha lettek volna űrhajósok a kapszulában, ugyanilyen módon hajtották volna végre a leszállást.

Így a landolás biztonságos és sikeres lett volna a legénységgel a fedélzeten is

– emelte ki. Mint hozzátette, ha lett volna olyan modelljük, amely tökéletesen megjósolja a folyamatot, akkor egyszerűen dönthettek volna az emberes visszatérésről, de ilyen eszköz természetesen nem állt rendelkezésre.

Wilmore és Williams az ISS 71-es expedíciójával együtt tér majd haza a Crew Dragon űrhajón, ennek érdekében a SpaceX-nek fel kell szabadítania két helyet a fedélzeten. A kapszula szeptemberben indul el, és jövő februárban tér haza, ez azt jelenti, hogy az asztronauták végül 10 hónapot töltenek majd el a világűrben.

A Starliner későbbi sorsa még kérdéses. Az űrhajónak a korábbi tervek szerint már 2025 februárjában részt kellett volna vennie egy misszión, a küldetés azonban legkorábban augusztusra csúszott.