Amikor az ukrajnai invázió pusztításáról beszélünk, a többség a kioltott emberi életekre, a romba dőlt településekre és a kilőtt tankokra asszociál, de a háború nemcsak az emberi közösségeknek, hanem a természetnek is felfoghatatlan szenvedéseket okoz. Az ukrán kormány becslései alapján 2024 elejére az ország természeti kárai a konfliktus kirobbanása óta már az 56 milliárd dollárt is elérték – írja a The Economist. A valódi veszteségeket csak a háború lezárása után lehet majd teljességükben megismerni, és a hosszú helyreállítási folyamat is csupán ekkor indulhat meg.
Környezetpusztítás szempontjából a krízis legismertebb mozzanata alighanem a Nova Kahovka-i gát felrobbantása, ami többek között a helyi dunai tarajosgőtéket érintette igen negatívan, de bizonyos időszakokban potenciális nukleáris katasztrófa is fenyegetett. A hatások igen sokfélék, robbanások, tüzek, hadi mozgások, elaknásítás, mérgező anyagok, zajszennyezés és megannyi egyéb tényező veszélyezteti az Ukrajnában előforduló fajokat és az ország élőhelyeit. A problémákról korábban itt írtunk átfogóan, cikkünkben ukrajnai szakértőt is megszólaltattunk.
Érdemes rögtön az elején hozzátenni: a következmények az egyes élőlényekre nézve nem azonos mértékűek, sőt. Míg egyes fajok szenvednek és drasztikusan csökkennek, addig mások látszólag mintha még profitálnának is a háborús időszakból.
Különleges alfajok
Az invázió kezdetét követő hónapokban a Fekete-tenger ukrajnai részén rendkívül aggasztó ökológiai jelenség kezdett el kibontakozni. A délnyugat-ukrajnai, 280 négyzetkilométeres, a hírhedt Kígyó-szigettől mindössze 50 kilométerre fekvő Tulzij Nemzeti Park jelentős része súlyosan károsodott a háború elején. Itt dolgozik vezető kutatóként Ivan Ruszev, aki kollégáival a harcok első hónapjaiban arra lett figyelmes, hogy a régióban a megszokottnál jóval nagyobb számban hullanak a delfinek.
A Fekete-tenger és az Azovi-tenger élővilága sok szempontból egészen különleges, a cetféléket tekintve több endemikus, a világon sehol máshol nem fellelhető alfaj is él itt. A régió három fajnak ad otthont, a barna delfinnek, a palackorrú delfinnek, illetve a közönséges delfinnek, mindhárom állat esetében a térségben olyan alfaj van jelen, amely a populáció többi részétől régóta elkülönülten fejlődik.
![Orosz hadihajók gyilkolhatják a Fekete-tenger delfinjeit 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/04/024_373673.jpg)
Általánosságban elmondható, hogy Ukrajnában az élővilág helyzete az invázió előtt is hagyott kívánnivalót maga után, igaz, bizonyos hazai és nemzetközi természetvédelmi törekvések pozitív eredményeket hoztak. A szovjet idők környezetpusztítását nem nagyon kell bemutatni, de a rendszerváltás után például az intenzív mezőgazdaság is problémákkal járt.
A fekete-tengeri delfinek helyzete a 20. században sokat romlott: az 1960-as évekig célzottan is vadászták őket, majd az ipari halászat okozta mellékfogások, a csökkenő táplálékmennyiség, a környezetszennyezés, az élőhelyek degradálódása és zsugorodása, valamint az emberi terjeszkedés helyezte nyomás alá a populációkat. A természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően utóbb sikerült megfordítani a folyamatokat, a háborút megelőzően, 2020-ban a becslések alapján a delfinek összesített száma a 250 ezret is meghaladta a régióban:
- a közönséges delfinek egyedszáma 119 ezer,
- a barna delfineké 94 ezer,
- a palackorrúaké 42 ezer volt.
Az összlétszám viszont, amely a számítások szerint 1900-ban még 1–2 milliós volt, így is messze elmaradt az optimálistól. Éppen ezért a helyi delfinek elviekben továbbra is védettek maradtak.
Több tízezer példány néhány hónap alatt
Az invázió drámai hatást gyakorolt az eleve törékeny ökoszisztémára, különösen a delfinekre, erre pedig már 2022 nyarán felhívta a figyelmet Ruszev.
Tavaly mindössze három delfint találtunk az egész 44 kilométeres partvonalunkon. Idén azon az 5 kilométeren, amelyhez még mindig hozzáférünk, már 35-öt
– nyilatkozta a kutató két éve az AFP-nek. A szakértő a közösségi oldalán azóta is folyamatosan közvetít az ukrajnai természet állapotáról.
A tömeges delfinpusztulás 2022 márciusában vette kezdetét, ekkoriban a Fekete-tenger a konfliktus kiemelt zónája volt. Később – a régióban folyó orosz aktivitás mérséklődésével – a folyamat enyhült, a következmények azonban így is súlyosak – ráadásul az elmúlt hetekben mintha egyes helyszíneken ismét fokozódott volna az elhullás. A nagyszámú veszteség nem korlátozódott Ukrajnára, a törökországi, romániai és bulgáriai kutatók is dokumentálták a jelenséget.
![Orosz hadihajók gyilkolhatják a Fekete-tenger delfinjeit 2](https://s.24.hu/app/uploads/2024/04/000_32h97fj.jpg)
Ruszev a kollégáival igyekezett minél alaposabban megérteni az okokat. A károk precíz felmérése lehetetlen feladatnak bizonyult, nem kis részben azért, mert a megszállás és a katonai tevékenység miatt sok helyszín – és az azokon heverő delfintetemek – hozzáférhetetlenné váltak. Abból kiindulva azonban, hogy a tenger az elhullott állatok mintegy 5 százalékát sodorja csupán partra, a jelenség rendkívül aggasztónak tűnt.
Ruszevék végül megállapították, hogy az invázió közvetlen vagy közvetett módon nagyjából 50 ezer delfin pusztulásáért volt felelős a konfliktus első évében, ez a három faj kombinált populációjának ötödét jelenti.
Hogy az elhullást pontosan mi idézte elő, arra több magyarázat is született, ám a szakértők többsége egyetért abban, hogy a jelenségnek bizonyos mértékig a háborúhoz is köze volt. Ruszevék konkrétan a tengerészeti aktivitásnak tulajdonítják a károkat.
A szonár, mint delfinpusztító eszköz
A kutatók régóta tudják, hogy a cetfélék számos életfunkciójukban a hangokra támaszkodnak: egyes fajok a vadászathoz és a tájékozódáshoz használják az echolokációt, de a hangkeltés az emberekhez hasonlóan a kommunikációban is szerepet játszik náluk. Éppen ezért a zajszennyezés különösen nagy veszélyt jelent rájuk.
Az utóbbi években komoly vita alakult ki akörül, hogy egyes hangkeltő technológiák, például a szonár miként hat a cetfélékre. Noha egyes kutatók úgy vélik, az ilyen eszközök természeti hatásait túlbecsülik, egyre több a bizonyíték arra, hogy a delfinek és bálnák számára igenis veszélyes a technológia.
Utóbbi állásponton van Ruszev is, aki arra jutott, hogy a Fekete-tengerben tapasztalt tömeges pusztulásért az orosz hadihajók és tengeralattjárók által használt szonáreszközök voltak felelősek – a megszálló flotta jóval nagyobb az ukrajnainál.
A hipotézist megerősítette, hogy a tetemeken külső sérüléseket elvétve fedeztek fel, Ruszev elképzeléseit ennek ellenére sok kritika érte. Orosz kutatók például nem a háborúval, hanem a morbillivírusokkal hozták összefüggésbe a jelenséget – ezen kórokozók felelősek az embereknél a kanyaróért.
A háború a szonártechnológia mellett amúgy más módokon is megtizedelheti a cetféléket, a rakéták, az aknák, a tengeralattjárók és hadihajók mozgásai, valamint a fokozódó zajszennyezés szintén kockázatot jelent. A Nova Kahovka-i gát megsemmisítésével megindult, a Dnyeperen lefelé egészen a Fekete-tengerig érő szennyezési hullám szintén jó néhány egyedet megölt a térségben.
Nehéz bizonyítani
„Igen szignifikáns, hogy a tömeges partra sodródások szinte közvetlenül az orosz támadás után kezdődtek” – emelte ki a BBC-nek tavaly Pavel Goldin, a kijevi székhelyű Schmalhausen Zoológiai Intézet munkatársa.
A feladat nem egyszerű: a cetfélék belső fülének károsodását csak a halált követő 24 órán belül megvizsgált mintákban tudják kimutatni, más esetben lehetetlen különbséget tenni a belső fül érzékeny szőrszálainak roncsolódása és a bomlás következményei között. Mivel a tetemek általában jóval egy nappal a pusztulás után szoktak előkerülni, a mintákat pedig olaszországi és németországi laborokba kell elküldeni, a szakértők szinte megoldhatatlan kihívással küzdenek.
Egy romániai laboratóriumi vizsgálat alapján mindenesetre a morbillivírusok önmagukban egészen biztosan nem magyarázzák az elhullásokat: az elemzett hat tetemből csupán kettőben mutatták ki a kórokozókat. Az eredmények ráadásul indirekt módon épp Ruszevéket erősíthetik meg, hiszen elképzelhető, hogy a fertőzés a sérült hallás miatt legyengült immunrendszer miatt tudott kialakulni.
Ami nyugtalanító: a tömeges elhullás a jelek alapján nem teljesen ért véget. 2024 márciusában Ruszev újabb pusztulási hullámról számolt be, ezúttal a megszállt Krím térségében, Novorosszijszk közelében, illetve Krasznodarszk vidékén. Rövid idő alatt több tucat tetemet találtak, a térségben az utóbbi időkben ismét fokozódott a haditengerészeti aktivitás.
Ruszevék most többek között azon dolgoznak, hogy Ukrajna egy 5000 négyzetkilométeres védett területet alakítson ki a Fekete-tengerben. A környezetvédelmi minisztériumnál abban bíznak, hogy nemzetközi kooperáció segítségével javíthatnak a környékbeli delfinek helyzetén. Kérdés persze, hogy a természetvédelmi lépések milyen eredményekre vezethetnek a háború idején.
![Orosz hadihajók gyilkolhatják a Fekete-tenger delfinjeit 3](https://s.24.hu/app/uploads/2024/04/000_1nk7kk.jpg)
A csendes áldozat
A természetet tekintve Ukrajnában a háború eddigi legnagyobb vesztesének sokan a delfineket tekintik – ám érdemes gyorsan hozzátenni, ahogy fentebb is írtuk: nem egyetlen fajról van szó. A delfinek egyedszámának hirtelen csökkenése azt is előrevetíti, hogy komoly változások állnak majd be a tengeri élővilágban, mivel ezen állatok kulcsszerepet játszanak a vízi ökoszisztémák működésében.
Az eleve ingatag egyensúlyt tovább rontja, hogy az invázió sok más tengeri élőlényt is érint. A helyzet hasonló a szárazföldön, tömegesen hullanak az emlősök, madarak, kétéltűek, hüllők és más állatok, pusztul a vegetáció, tűnnek el az élőhelyek. Adódik a kérdés: vajon mit tehet a védekező fél.
Az invázió megindulása óta több tízezer potenciális háborús bűncselekményt dokumentáltak, a természeti, ökológiai bűncselekmények viszont eddig háttérbe szorultak. „A környezetet gyakran nevezik a háború csendes áldozatának” – nyilatkozta Makszim Popov, Ukrajna főügyészének tanácsadója tavaly a The New York Timesnak.
„Jelenleg a környezetvédelmi háborús bűncselekmények és az ökocídium elleni büntetőeljárás stratégiájának létrehozásán dolgozunk” – mondta Popov.
Mivel a környezet nem ismer határokat, és pusztulása az emberi közösségekre is visszahat, a háború alatti védelme kiemelt fontosságú lenne. Az összkép lesújtó, érdekes módon azonban a tapasztalatok azt mutatják, nem feltétlenül jön ki minden faj vesztesen a konfliktusból.
Több mint kétszeres gyarapodás
Mint fentebb taglaltuk, a harci tevékenység közvetlen és közvetett módon is képes pusztítani a természetet, de a mozgékonyabb, jobb alkalmazkodóképességű fajok számára akár előnyt is jelenthet, ha a konfliktus miatt bizonyos emberi tevékenységek, például a célzott vadászat háttérbe szorul. Ez a helyzet most az ukrajnai rókákkal.
Az inváziót követően nem sokkal néhány kivételt leszámítva a vadászatot teljesen betiltották Ukrajnában – és nem csupán a háború által közvetlenül sújtott vidékeken. Ennek következtében egyes fajok egyedszáma kontrollálatlanná vált, és jelentős gyarapodást lehetett tapasztalni.
Bizonyos területeken a vörös rókák olyan szinten elszaporodtak, hogy a településeket fosztogatva már kiugró gazdasági károkat okoztak. Az ember közelségét jól tűrő, kifejezetten intelligens, alkalmazkodó és ügyes fajról van szó, egyedeinek a tyúkok és más, kisebb haszonállatok elejtése vagy éppen a kutyákkal való verseny nem okoz problémát – a Budapesten is előforduló ragadozó képességeivel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.
Viktor Cservonyij, az Ukrán Vadászszövetség elnöke úgy becsüli, hogy a konfliktus kirobbanása óta az országban élő rókák egyedszáma
A gazdasági károkozás mellett egészségügyi szempontból óriási problémát jelent a veszettség terjedése: eleve sok most az ellenőrizetlen példány, a háború miatt ráadásul kevesebb az élelembe rejtett, környezetbe kidobható vakcina mennyisége. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2023 első kilenc hónapjában az előző évhez képest 40 százalékkal többen kértek veszettség elleni oltást róka- vagy kutyaharapás után.
![Orosz hadihajók gyilkolhatják a Fekete-tenger delfinjeit 4](https://s.24.hu/app/uploads/2024/04/068_aa_23112023_1429174.jpg)
Helyreállhat a természet?
A vadászat visszaszorulása a vörös rókák mellett a szürke farkasok, az aranysakálok, az európai borzok, a nyestkutyák, sőt, a vaddisznók esetében is növelte a populációt. Az elhagyott vagy alig lakott települések és a katonai állások sok esetben könnyen hozzáférhető táplálékforrást biztosítanak ezen állatok számára.
A vaddisznók számának emelkedése részben azért aggasztó, mert a több példány az afrikai sertéspestis gyorsabb terjedését eredményezi, ahol pedig a vírus egyszer felbukkan, ott a házi disznókat biztonsági okokból le kell vágni. Keleten, az elpusztított településeken a kóbor kutyák is nagy számban vannak jelen, ezek a rókákkal, vaddisznókkal és más fajokkal interakcióba lépve szintén veszélyes betegségeket vehetnek át.
A konfliktus kettős természeti hatására, az emberi jelenlét mérséklődésének pozitív következményeire korábban Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének egyetemi adjunktusa is felhívta a 24.hu figyelmét. Az összkép összességében mégis szomorú, a károk súlyosak, tartósak és átívelnek a határokon, több évtized természetvédelmi törekvései válhatnak semmissé.
Hogy az invázió pontosan miként befolyásolja a természet állapotát, valószínűleg csak évek, évtizedek múltán fog kiderülni, de félő, hogy számos esetben helyrehozhatatlan pusztításról beszélünk. Könnyen elképzelhető, hogy a térség élővilága emberi időskálán többé nem lesz ugyanolyan, mint amilyen a háború előtti években volt.