Amikor az ukrajnai invázió pusztításáról beszélünk, a többség a kioltott emberi életekre, a romba dőlt településekre és a kilőtt tankokra asszociál, de a háború nemcsak az emberi közösségeknek, hanem a természetnek is felfoghatatlan szenvedéseket okoz. Az ukrán kormány becslései alapján 2024 elejére az ország természeti kárai a konfliktus kirobbanása óta már az 56 milliárd dollárt is elérték – írja a The Economist. A valódi veszteségeket csak a háború lezárása után lehet majd teljességükben megismerni, és a hosszú helyreállítási folyamat is csupán ekkor indulhat meg.
Környezetpusztítás szempontjából a krízis legismertebb mozzanata alighanem a Nova Kahovka-i gát felrobbantása, ami többek között a helyi dunai tarajosgőtéket érintette igen negatívan, de bizonyos időszakokban potenciális nukleáris katasztrófa is fenyegetett. A hatások igen sokfélék, robbanások, tüzek, hadi mozgások, elaknásítás, mérgező anyagok, zajszennyezés és megannyi egyéb tényező veszélyezteti az Ukrajnában előforduló fajokat és az ország élőhelyeit. A problémákról korábban itt írtunk átfogóan, cikkünkben ukrajnai szakértőt is megszólaltattunk.
Érdemes rögtön az elején hozzátenni: a következmények az egyes élőlényekre nézve nem azonos mértékűek, sőt. Míg egyes fajok szenvednek és drasztikusan csökkennek, addig mások látszólag mintha még profitálnának is a háborús időszakból.
Különleges alfajok
Az invázió kezdetét követő hónapokban a Fekete-tenger ukrajnai részén rendkívül aggasztó ökológiai jelenség kezdett el kibontakozni. A délnyugat-ukrajnai, 280 négyzetkilométeres, a hírhedt Kígyó-szigettől mindössze 50 kilométerre fekvő Tulzij Nemzeti Park jelentős része súlyosan károsodott a háború elején. Itt dolgozik vezető kutatóként Ivan Ruszev, aki kollégáival a harcok első hónapjaiban arra lett figyelmes, hogy a régióban a megszokottnál jóval nagyobb számban hullanak a delfinek.
A Fekete-tenger és az Azovi-tenger élővilága sok szempontból egészen különleges, a cetféléket tekintve több endemikus, a világon sehol máshol nem fellelhető alfaj is él itt. A régió három fajnak ad otthont, a barna delfinnek, a palackorrú delfinnek, illetve a közönséges delfinnek, mindhárom állat esetében a térségben olyan alfaj van jelen, amely a populáció többi részétől régóta elkülönülten fejlődik.
Általánosságban elmondható, hogy Ukrajnában az élővilág helyzete az invázió előtt is hagyott kívánnivalót maga után, igaz, bizonyos hazai és nemzetközi természetvédelmi törekvések pozitív eredményeket hoztak. A szovjet idők környezetpusztítását nem nagyon kell bemutatni, de a rendszerváltás után például az intenzív mezőgazdaság is problémákkal járt.
A fekete-tengeri delfinek helyzete a 20. században sokat romlott: az 1960-as évekig célzottan is vadászták őket, majd az ipari halászat okozta mellékfogások, a csökkenő táplálékmennyiség, a környezetszennyezés, az élőhelyek degradálódása és zsugorodása, valamint az emberi terjeszkedés helyezte nyomás alá a populációkat. A természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően utóbb sikerült megfordítani a folyamatokat, a háborút megelőzően, 2020-ban a becslések alapján a delfinek összesített száma a 250 ezret is meghaladta a régióban:
- a közönséges delfinek egyedszáma 119 ezer,
- a barna delfineké 94 ezer,
- a palackorrúaké 42 ezer volt.
Az összlétszám viszont, amely a számítások szerint 1900-ban még 1–2 milliós volt, így is messze elmaradt az optimálistól. Éppen ezért a helyi delfinek elviekben továbbra is védettek maradtak.
Több tízezer példány néhány hónap alatt
Az invázió drámai hatást gyakorolt az eleve törékeny ökoszisztémára, különösen a delfinekre, erre pedig már 2022 nyarán felhívta a figyelmet Ruszev.
Tavaly mindössze három delfint találtunk az egész 44 kilométeres partvonalunkon. Idén azon az 5 kilométeren, amelyhez még mindig hozzáférünk, már 35-öt
– nyilatkozta a kutató két éve az AFP-nek. A szakértő a közösségi oldalán azóta is folyamatosan közvetít az ukrajnai természet állapotáról.
A tömeges delfinpusztulás 2022 márciusában vette kezdetét, ekkoriban a Fekete-tenger a konfliktus kiemelt zónája volt. Később – a régióban folyó orosz aktivitás mérséklődésével – a folyamat enyhült, a következmények azonban így is súlyosak – ráadásul az elmúlt hetekben mintha egyes helyszíneken ismét fokozódott volna az elhullás. A nagyszámú veszteség nem korlátozódott Ukrajnára, a törökországi, romániai és bulgáriai kutatók is dokumentálták a jelenséget.
Ruszev a kollégáival igyekezett minél alaposabban megérteni az okokat. A károk precíz felmérése lehetetlen feladatnak bizonyult, nem kis részben azért, mert a megszállás és a katonai tevékenység miatt sok helyszín – és az azokon heverő delfintetemek – hozzáférhetetlenné váltak. Abból kiindulva azonban, hogy a tenger az elhullott állatok mintegy 5 százalékát sodorja csupán partra, a jelenség rendkívül aggasztónak tűnt.
Ruszevék végül megállapították, hogy az invázió közvetlen vagy közvetett módon nagyjából 50 ezer delfin pusztulásáért volt felelős a konfliktus első évében, ez a három faj kombinált populációjának ötödét jelenti.
Hogy az elhullást pontosan mi idézte elő, arra több magyarázat is született, ám a szakértők többsége egyetért abban, hogy a jelenségnek bizonyos mértékig a háborúhoz is köze volt. Ruszevék konkrétan a tengerészeti aktivitásnak tulajdonítják a károkat.
A szonár, mint delfinpusztító eszköz
A kutatók régóta tudják, hogy a cetfélék számos életfunkciójukban a hangokra támaszkodnak: egyes fajok a vadászathoz és a tájékozódáshoz használják az echolokációt, de a hangkeltés az emberekhez hasonlóan a kommunikációban is szerepet játszik náluk. Éppen ezért a zajszennyezés különösen nagy veszélyt jelent rájuk.
Az utóbbi években komoly vita alakult ki akörül, hogy egyes hangkeltő technológiák, például a szonár miként hat a cetfélékre. Noha egyes kutatók úgy vélik, az ilyen eszközök természeti hatásait túlbecsülik, egyre több a bizonyíték arra, hogy a delfinek és bálnák számára igenis veszélyes a technológia.
Utóbbi állásponton van Ruszev is, aki arra jutott, hogy a Fekete-tengerben tapasztalt tömeges pusztulásért az orosz hadihajók és tengeralattjárók által használt szonáreszközök voltak felelősek – a megszálló flotta jóval nagyobb az ukrajnainál.
A hipotézist megerősítette, hogy a tetemeken külső sérüléseket elvétve fedeztek fel, Ruszev elképzeléseit ennek ellenére sok kritika érte. Orosz kutatók például nem a háborúval, hanem a morbillivírusokkal hozták összefüggésbe a jelenséget – ezen kórokozók felelősek az embereknél a kanyaróért.
A háború a szonártechnológia mellett amúgy más módokon is megtizedelheti a cetféléket, a rakéták, az aknák, a tengeralattjárók és hadihajók mozgásai, valamint a fokozódó zajszennyezés szintén kockázatot jelent. A Nova Kahovka-i gát megsemmisítésével megindult, a Dnyeperen lefelé egészen a Fekete-tengerig érő szennyezési hullám szintén jó néhány egyedet megölt a térségben.
Nehéz bizonyítani
„Igen szignifikáns, hogy a tömeges partra sodródások szinte közvetlenül az orosz támadás után kezdődtek” – emelte ki a BBC-nek tavaly Pavel Goldin, a kijevi székhelyű Schmalhausen Zoológiai Intézet munkatársa.
A feladat nem egyszerű: a cetfélék belső fülének károsodását csak a halált követő 24 órán belül megvizsgált mintákban tudják kimutatni, más esetben lehetetlen különbséget tenni a belső fül érzékeny szőrszálainak roncsolódása és a bomlás következményei között. Mivel a tetemek általában jóval egy nappal a pusztulás után szoktak előkerülni, a mintákat pedig olaszországi és németországi laborokba kell elküldeni, a szakértők szinte megoldhatatlan kihívással küzdenek.
Egy romániai laboratóriumi vizsgálat alapján mindenesetre a morbillivírusok önmagukban egészen biztosan nem magyarázzák az elhullásokat: az elemzett hat tetemből csupán kettőben mutatták ki a kórokozókat. Az eredmények ráadásul indirekt módon épp Ruszevéket erősíthetik meg, hiszen elképzelhető, hogy a fertőzés a sérült hallás miatt legyengült immunrendszer miatt tudott kialakulni.
Ami nyugtalanító: a tömeges elhullás a jelek alapján nem teljesen ért véget. 2024 márciusában Ruszev újabb pusztulási hullámról számolt be, ezúttal a megszállt Krím térségében, Novorosszijszk közelében, illetve Krasznodarszk vidékén. Rövid idő alatt több tucat tetemet találtak, a térségben az utóbbi időkben ismét fokozódott a haditengerészeti aktivitás.
Ruszevék most többek között azon dolgoznak, hogy Ukrajna egy 5000 négyzetkilométeres védett területet alakítson ki a Fekete-tengerben. A környezetvédelmi minisztériumnál abban bíznak, hogy nemzetközi kooperáció segítségével javíthatnak a környékbeli delfinek helyzetén. Kérdés persze, hogy a természetvédelmi lépések milyen eredményekre vezethetnek a háború idején.
A csendes áldozat
A természetet tekintve Ukrajnában a háború eddigi legnagyobb vesztesének sokan a delfineket tekintik – ám érdemes gyorsan hozzátenni, ahogy fentebb is írtuk: nem egyetlen fajról van szó. A delfinek egyedszámának hirtelen csökkenése azt is előrevetíti, hogy komoly változások állnak majd be a tengeri élővilágban, mivel ezen állatok kulcsszerepet játszanak a vízi ökoszisztémák működésében.
Az eleve ingatag egyensúlyt tovább rontja, hogy az invázió sok más tengeri élőlényt is érint. A helyzet hasonló a szárazföldön, tömegesen hullanak az emlősök, madarak, kétéltűek, hüllők és más állatok, pusztul a vegetáció, tűnnek el az élőhelyek. Adódik a kérdés: vajon mit tehet a védekező fél.
Az invázió megindulása óta több tízezer potenciális háborús bűncselekményt dokumentáltak, a természeti, ökológiai bűncselekmények viszont eddig háttérbe szorultak. „A környezetet gyakran nevezik a háború csendes áldozatának” – nyilatkozta Makszim Popov, Ukrajna főügyészének tanácsadója tavaly a The New York Timesnak.
„Jelenleg a környezetvédelmi háborús bűncselekmények és az ökocídium elleni büntetőeljárás stratégiájának létrehozásán dolgozunk” – mondta Popov.
Mivel a környezet nem ismer határokat, és pusztulása az emberi közösségekre is visszahat, a háború alatti védelme kiemelt fontosságú lenne. Az összkép lesújtó, érdekes módon azonban a tapasztalatok azt mutatják, nem feltétlenül jön ki minden faj vesztesen a konfliktusból.
Több mint kétszeres gyarapodás
Mint fentebb taglaltuk, a harci tevékenység közvetlen és közvetett módon is képes pusztítani a természetet, de a mozgékonyabb, jobb alkalmazkodóképességű fajok számára akár előnyt is jelenthet, ha a konfliktus miatt bizonyos emberi tevékenységek, például a célzott vadászat háttérbe szorul. Ez a helyzet most az ukrajnai rókákkal.
Az inváziót követően nem sokkal néhány kivételt leszámítva a vadászatot teljesen betiltották Ukrajnában – és nem csupán a háború által közvetlenül sújtott vidékeken. Ennek következtében egyes fajok egyedszáma kontrollálatlanná vált, és jelentős gyarapodást lehetett tapasztalni.
Bizonyos területeken a vörös rókák olyan szinten elszaporodtak, hogy a településeket fosztogatva már kiugró gazdasági károkat okoztak. Az ember közelségét jól tűrő, kifejezetten intelligens, alkalmazkodó és ügyes fajról van szó, egyedeinek a tyúkok és más, kisebb haszonállatok elejtése vagy éppen a kutyákkal való verseny nem okoz problémát – a Budapesten is előforduló ragadozó képességeivel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.
Viktor Cservonyij, az Ukrán Vadászszövetség elnöke úgy becsüli, hogy a konfliktus kirobbanása óta az országban élő rókák egyedszáma
A gazdasági károkozás mellett egészségügyi szempontból óriási problémát jelent a veszettség terjedése: eleve sok most az ellenőrizetlen példány, a háború miatt ráadásul kevesebb az élelembe rejtett, környezetbe kidobható vakcina mennyisége. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2023 első kilenc hónapjában az előző évhez képest 40 százalékkal többen kértek veszettség elleni oltást róka- vagy kutyaharapás után.
Helyreállhat a természet?
A vadászat visszaszorulása a vörös rókák mellett a szürke farkasok, az aranysakálok, az európai borzok, a nyestkutyák, sőt, a vaddisznók esetében is növelte a populációt. Az elhagyott vagy alig lakott települések és a katonai állások sok esetben könnyen hozzáférhető táplálékforrást biztosítanak ezen állatok számára.
A vaddisznók számának emelkedése részben azért aggasztó, mert a több példány az afrikai sertéspestis gyorsabb terjedését eredményezi, ahol pedig a vírus egyszer felbukkan, ott a házi disznókat biztonsági okokból le kell vágni. Keleten, az elpusztított településeken a kóbor kutyák is nagy számban vannak jelen, ezek a rókákkal, vaddisznókkal és más fajokkal interakcióba lépve szintén veszélyes betegségeket vehetnek át.
A konfliktus kettős természeti hatására, az emberi jelenlét mérséklődésének pozitív következményeire korábban Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének egyetemi adjunktusa is felhívta a 24.hu figyelmét. Az összkép összességében mégis szomorú, a károk súlyosak, tartósak és átívelnek a határokon, több évtized természetvédelmi törekvései válhatnak semmissé.
Hogy az invázió pontosan miként befolyásolja a természet állapotát, valószínűleg csak évek, évtizedek múltán fog kiderülni, de félő, hogy számos esetben helyrehozhatatlan pusztításról beszélünk. Könnyen elképzelhető, hogy a térség élővilága emberi időskálán többé nem lesz ugyanolyan, mint amilyen a háború előtti években volt.
