Tudomány

Tömegével pusztíthatja a bálnákat az amerikai hadsereg

Egy friss tanulmány megerősíti azt az elképzelést, mely szerint a szonár bevonásával folyó katonai gyakorlatok halálosak lehetnek bizonyos tengeri emlősökre – írja az IFLScience. A szakértők azt vizsgálták, hogy lehet-e összefüggés a csendes-óceáni Mariana-szigeteknél történő partra sodródások és a középfrekvenciás aktív szonár (MFAS) használata között.

A kutatók arra gyanakodnak, hogy a csőrösceteket különösen fenyegetik az ilyen műszerek. A friss adatok alapján a Mariana-szigeteknél, ahol 2006 óta szinte minden évben zajlik MFAS-es gyakorlat, 1962 és 2006 között egyetlen állat sem sodródott partra,

2007 és 2019 januárja között viszont nyolc esemény is volt, melynek során 10-11 csőröscet teteme bukkant fel a partokon.

Ezek fele éppen akkor történt, amikor szonárral gyakorlatoztak a térségben.

Kép: Getty Images

Korábbi vizsgálatok szerint a tömeges partra sodródások legalább 9 százalékáért a tengerészeti MFAS-ek tehetőek felelőssé. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az eszközök olyan hangokat bocsátanak ki, amelyek megrémítik az állatokat. A szakértők arra gyanakodnak, hogy a szonárhasználat nemcsak a csőrösceteket, hanem egyéb tengeri emlősöket, így bizonyos bálnákat és delfineket is fenyeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik