Tudomány

Az ukrajnai háború Európa Amazóniáját is elpusztíthatja

Az ukrajnai háború nemcsak az embereknek, hanem az ország veszélyeztetett állat- és növényfajainak is súlyos károkat okoz – írja a BBC. Az észak-ukrajnai, a belarusz határtól mintegy 24 kilométerre fekvő Drevljanszki Természetvédelmi Területet mocsarak, tavak, erdők és fenyérek borítják, biodiverzitása miatt a térségre gyakran hivatkoznak Európa Amazóniájaként.

Az invázió komolyan fenyegeti a különleges ökoszisztémájú területet. Februárban az orosz tüzérség a határon keresztül lőtt, majd egy hadoszlop is megindult dél fele. Később az ukrán erőknek sikerült kiszorítaniuk a megszállókat.

Valeri Sztepanenko Olekszandrovics vadőr szerint az aknák jelentik az invázió legrosszabb következményét, de a bombázások okozta erdőtüzek is pusztítóak.

Észak-Ukrajnában több mint 2 ezer hektáron égtek le a korábban érintetlen erdők.

Az orosz támadás súlyos hatást gyakorolt a természetre, rengeteg növény veszett el, az állatoknak pedig most nem maradt táplálék és menedék a parkban.

Mivel az ukránon még mindig tartanak a Fehéroroszország felől beszivárgó egységektől, a környéket továbbra is erősen felfegyverzett járőrök ellenőrzik. A tágabb, Belaruszba, Lengyelországba és Oroszországba is benyúló térséget Poléziának nevezik, a területen olyan, Európa nagy részéről már kihalt állatok élnek, mint a hiúz, a farkas vagy a jávorszarvas.

Lex20 / Getty Images

Nem az orosz invázió az első ember okozta katasztrófa, amely Poléziát veszélyezteti, az 1986-os csernobili atombaleset következtében Észak-Ukrajna egyes részei szennyezetté váltak. A régió elzárt települései a katasztrófa után többnyire elnéptelenedtek. A természetnek éppen ezért végül kedvezett is az atombaleset: az emberek távol maradása miatt az állatok és növények jól elboldogultak itt.

Az oroszok által telepített taposóaknák azonban most komoly gondot jelentenek. Oroszország nem tagja annak az 1997-es nemzetközi egyezménynek, amelynek célja a gyalogsági aknák felszámolása. A támadás kezdete óta a megszállók legalább hét különböző típusú gyalogsági aknát telepítettek Ukrajna-szerte, többnyire jelöletlen mezőkre.

Az északi erdőkben az aknák miatt a vadőrök számára veszélyessé váltak a burkolatlan utak. Szeptember elején egy természetvédelmi jármű ráhajtott egy orosz aknára, az egyik vadőr meghalt, a másik pedig súlyosan megsérült. „Néha egy-egy akna által felrobbantott szarvas maradványaira bukkanunk” – mondta Olekszandrovics. Mint hozzátette, évekbe telhet, mire ismét biztonságos lesz a környék.

Egyes szakértők hónapok óta hangoztatják, hogy az ukrajnai konfliktus ökológiai következményei is rendkívül károsak. A háborúval párhuzamosan egy környezeti krízis is elkezdett kibontakozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik