Tudomány zöldövezet

Kutya-róka hibridet találtak Brazíliában

Thales Renato Ochotorena de Freitas
Thales Renato Ochotorena de Freitas

Kutya és pamparóka párzásából született hibridet fedeztek fel Brazíliában, a kutatók korábban sosem láttak hasonló állatot – írja az IFLScience. A különleges példányra egy állatkórházban figyeltek fel, ahová azután került be, hogy elütötte egy autó.

A létesítmény dolgozóinak egyből szemet szúrt az állat furcsa megjelenése, ezért később genetikai vizsgálatokat végeztek rajta, amelyek bebizonyították, hogy valóban két különböző faj keveredéséből jött létre. A tesztek eredményei azt mutatták, hogy az egyednek feltehetőleg az anyja volt pamparóka, az apja pedig egy ismeretlen fajtájú kutya.

Amint a tudósok a hibridről szóló tanulmányban írják, a felfedezés azért is fontos, mert bizonyítja, hogy a Lycalopex és a Canis nemzetségbe tartozó állatok képesek lehetnek közös utódot létrehozni.

A különleges példány a baleset után teljesen felépült, később azonban ismeretlen okból kifolyólag elpusztult.

A szakértők úgy vélik, a városok terjeszkedése miatt egyre gyakoribbá válhat a kutyák és a vadon élő állatok közötti szaporodás, ezért több kutatásra lenne szükség, hogy felmérjék, milyen kockázatai lehetnek ennek a pamparóka-populációkra.

Kapcsolódó
Ritka, hibrid állatokat láttak Angliában
Egy hajóról szúrták ki a keverékeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik