Rögtön az elején le kell szögezni, hogy a Mauna Loa az óceántalapzattól közel 10 ezer méter magasra emelkedik (ebből 4168 méter a tengerszint feletti magasság), térfogata meghaladja a 75 ezer köbkilométert, és ezzel valóban a Föld leghatalmasabb tűzhányója. Ám ez nem jelenti azt, hogy itt történnek a leghatalmasabb kitörések: ezek szinte minden alkalommal lávaöntéssel járnak.
Veszélyt elsősorban az jelent, hogy a vulkán meredek oldalán a lávafolyások gyorsan haladnak és akár néhány óra alatt elérhetik a sziget partvidékét, ahol sűrűbbek a települések – írja a 24.hu-nak eljuttatott rövid helyzetértékelésében Dr. harangi Szabolcs vulkanológus professzor, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatóját, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője.
A Mauna Loa utoljára 38 éve, 1984 tavaszán tört ki, akkor 9 év szunnyadás után indult meg a vulkáni működés és ez három héten keresztül tartott. Azt megelőzően jóval gyakoribbak voltak a vulkánkitörések, az elmúlt közel negyven év szünet tehát szokatlanul hosszú a tűzhányó életében. Mondhatni már nagyon aktuális volt és az elmúlt hetekben ennek jeleit már észlelték a helyi vulkanológusok – itt írtunk róla bővebben.
Még nincs veszély
Október elején emelték a készültségi fokozatot, mert a napi földrengések száma 40–50-re emelkedett, ez tízszerese volt a megszokottnak, ezzel együtt néhány centiméterrel emelkedett a vulkán felszíne, ami magma felnyomulását jelezte. Végül helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt (magyar idő szerint ma, hétfő délelőtt) repedt fel a vulkán teteje, a Moku‘āweoweo kaldera belseje: az égbolt vörösre színeződött, a vulkáni gázokat érezni lehetett a partvidéken is.
Az izzó láva a 180 méter mély kaldera belsejében terül szét és egyre nagyobb területet önt el. Az intenzív kezdeti lávaöntés jellemző a Mauna Loa kitöréseire, a kérdés, hogy meddig marad a láva a mély kalderában. Ha túlfolyik, akkor már nem lesz sok idő a védekezésre, erre már most fel kell készülni.
Van esély, hogy a kalderában marad
1859-ben a láva az északnyugati lejtőn folyt le és elérte a mintegy 40 kilométer távolságban lévő óceánpartot, 22 évvel később a láva északkeleti irányt vetett és átlépte a sziget fővárosának Hilonak mai határát. Ez megismétlődött 1942-ben, négy hónappal a Pearl Harbort ért japán támadás után. A háborúba lépést követően vörösre színeződött esti égbolt még inkább növelte a félelmet, attól tartottak, hogy egy újabb japán légitámadás indult.
A kitörésről nem volt szabad szólni (nehogy a japánok kihasználják ezt az eseményt is egy légitámadásra), de a láva csak egyre jött és közelítette Hilo városát. Végül a katonai vezetés úgy döntött, hogy beveti a légierőt és a vulkanológusokkal történt egyeztetés után bombázni kezdte a lávafolyamot, a cél az volt, hogy a lávát szállító csatornákat felnyissák, és gyorsabb hűlésre késztessék a kőzetolvadékot. A láva végül nem sokkal ezután leállt még éppen, mielőtt a víztartályokat elérte volna. Az elmúlt évszázad legnagyobb Mauna Loa kitörése 1950-ben volt, ekkor a délnyugati lejtőn zúdult le a lávafolyam, ami 3 óra alatt érte el a 24 kilométer távolságban lévő óceánpartot.
A jelenlegi kitörés esetében a magma szerencsére nem a vulkán oldalát repesztette fel, így van esély arra is, hogy a kalderában marad. Azonban az előbb részletezett korábbi kitörési események figyelmeztetnek: habár ez nem egy globális kihatású vulkáni kitörés, előfordulhat, hogy 2018 (Puna, Kilauea, Hawaii) és 2021 (La Palma, Kanári-szigetek) után ismét településeket veszélyeztethet, házakat rombolhat le egy lávaöntő vulkánkitörés.
