Tudomány zöldövezet

A biodiverzitás fontosabb a rövidtávú profitnál

MathieuRivrin / Getty Images
MathieuRivrin / Getty Images

A környezetvédelem és a biodiverzitás megőrzése fontosabb a rövidtávú gazdasági haszonszerzésnél – hangsúlyozta az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) által közzétett jelentés, amellyel a világszervezet decemberi klímakonferenciáján is foglalkoznak majd.

„Szemléletváltás nélkül a fenntartható fejlődés és a világban uralkodó egyenlőtlenségek felszámolása vágyálom marad” – szögezték az IPBES szakértői az MTI szerint.

A testület elnöke, Ana María Hernandez felhívta a figyelmet a biológiai sokféleség eltűnésének veszélyére, kiemelve, hogy a történelem során az emberiség még soha ennyire nem hagyta figyelmen kívül a természetet. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy

sok kisebb nép ma is együtt él a természettel, a környezet az identitásuk és kultúrájuk része.

A jelentésben név szerint említenek bizonyos nagyszabású vállalkozásokat világszerte, egyebek között az Etiópia által a Kék-Níluson felépített Nagy Reneszánsz Gátat (GERD), s leszögezik: a beruházás során egyéb előnyök mellett ezen értékeket is szem előtt kell tartani.

Rámutatnak arra is, hogy a rövidtávú előnyöket szem előtt tartó politikai és gazdasági döntések részben felelősek a biodiverzitás globális válságáért. Unai Pascual, a kutatás egyik vezetője pedig szintén úgy vélte, hogy a biológiai diverzitás mostani válsága az emberiség gazdasági fejlődéshez való hozzáállásában keresendő.

A dokumentumot 80 szakértő több mint 13 ezer, az ökoszisztéma lerombolásával foglalkozó tudományos munka alapján állította össze, és 139 ország képviselője hagyta jóvá a nyugat-németországi Bonnban.

A múlt héten a szervezet egy másik jelentést is közzétett, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a vadon élő fajok kizsákmányolása emberek milliárdjait sodorja veszélybe. A két jelentéssel bővebben foglalkoznak az ENSZ decemberi, Montréalban tartandó klímakonferenciáján, amely a tervek szerint 2050-ig dolgozna ki tervet a természet és a természeti erőforrások védelmére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik