Albert Einsteint sokan a világtörténelem, de legalábbis a XX. század legnagyobb tudósának tartják, neve a köznyelvben a tudás, zsenialitás szinonimájává vált. A németországi Ulm városában született zsidó származású családban 1879-ben. Matematika- és fizikatanári diplomáját 1901-ben vette át Svájcban, 1905-ben doktorált, majd több egyetemen tanított professzorként, miközben kutatói munkát végzett.
Tudományos munkája, és elsősorban a fotoelektromos jelenség megmagyarázásának elismeréseként 1921-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták. Származása miatt a náci rezsim elől menekülni kényszerült, 1933-ban költözött az Egyesült Államokba, itt élt 1955-ben bekövetkezett haláláig.
Rövidlátó hajszobrász
Einstein arcképe a legismertebbek közé tartozik világszerte, dús, zabolázatlan hajkoronája magasan a hétköznapi dolgok felett álló, elvarázsolt tudós jelképévé vált. A modern fizika alapítóját, a relativitáselmélet atyját második felesége, Elsa Löwenthal nem tudta meggyőzni, hogy menjen el fodrászhoz, ezért inkább maga vágta a haját. Herta Waldow Einstein egykori házvezetőnője így emlékszik vissza:
Amikor már túl hosszú volt [Einstein] haja, amikor már túl volt egy határon, Elsa ollóval vágta le a haját, amit [a tudós] hajlandó volt elviselni. A professzorfeleség kóros rövidlátó volt, de vágás közben nem tudta a kezében tartani a lornyonját.
Ennek lett az eredménye a tudós védjegyévé váló bozontos frizurája – írja a Múlt-kor.hu.
Elfelejtette felvenni a köntöst
Waldow szerint a tudós gyengéi a nők voltak. A házvezetőnő 21 éves volt, amikor a 48 éves professzor felfogadta: a nő számára rendkívül kínos volt, amikor a tudós nem vette magára a fürdőköpenyét, és meglátta meztelenül. Persze lehet, hogy egyszerűen csak szórakozottságból felejtette el magára ölteni a ruhadarabot, de nem kizárt, feledékenysége csak színlelt volt.
A házvezetőnő szinte minden nap tükörtojást vagy rántottát készített reggelire Einsteinnek, de a steaket például csak akkor ette meg, ha tényleg teljesen át volt sütve, és nem volt véres. Mint mondta: „Nem vagyok én tigris”. Ha azonban valaki eperrel kínálta, azonnal kenyérre lehetett kenni: különösen az általa csak „eperhónak” nevezett tejszínhabbal együtt szerette a gyümölcsöt.
A tudós emellett imádott hegedülni, ám túlzás lenne azt állítani, hogy zenészeket megszégyenítő módon játszott volna a hangszeren. Éjszakánként vette elő a hegedűjét, amelyeken a saját improvizációit játszotta. A konyhában hegedült, mivel imádta, ahogy a csempékről visszaverődtek a lejátszott hangok. Egykori tudóstársa, Walter Frierich szerint játéka leginkább egy favágóéra hasonlított.
