Tudomány

1,5 millió éves emberi maradványokra bukkantak

Egy új tanulmányban Alon Barash, a Bar-Ilan Egyetem munkatársa és kollégái az eddigi legősibb Izraelben feltárt hominin maradványokat mutatják be – írja az MTI a Walla hírportálra hivatkozva. A leletek valószínűleg a Homo nemtől, vagyis emberektől származnak.

Az Afrikán kívüli második legjelentősebb prehisztorikus lelőhelynél, Ovadiánál feltárt csigolyacsontok segíthetnek jobban megérteni a korai emberek ázsiai és európai elterjedésének történetét. Eddig úgy vélték, hogy a kirajzás egyszeri esemény volt, de az új lelet alapján legalább két hullámban zajlott.

Az első hullámban, mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt az ősi emberek eljutottak a mai Georgiába (Grúziába), ahol a mindeddig legfontosabb Afrikán kívüli lelőhelyen, a dmanisi régészeti helyszínen találták meg ennek nyomait. A Kinneret-tótól délre, a Jordán völgyében, a Beit Zear kibuc melletti Ovadia lelőhelyen felfedezett maradványok alapján egy második hullám is következett 1,5 millió évvel ezelőtt, amely érintette a mai Izraelt.

Ovadiát az 1960-as évek óta számos alkalommal vizsgálták, területén rengeteg állatcsontot, valamint kőeszközöket tártak fel. A közelmúltban újraindultak az ásatások, és ismét átvizsgálták az elmúlt évtizedekben begyűjtött leleteket, melyeket a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzeti természettudományi gyűjteményében helyeztek el. Ezek között Miriam Belmaker, a Tulsai Egyetem paleontológusa 1966-ban feltárt, körülbelül 1,5 millió éves emberi ágyéki gerinccsigolyákat azonosított.

Barash szerint a csontdarabok eldöntik a régi vitát az afrikai kirajzásról, mert egyértelműen bizonyítják, hogy több vándorlási hullám volt.

A szakértő hozzátette, a csigolyák mérete és alakja alapján megállapítható, hogy az izraeli és a georgiai leletek eltérő emberi csoportoktól származnak.

MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images Illusztráció.

Ella Been, a Tel-Avivi Egyetem szakértője szerint egy korához képest magas termetű, 12-16 éves fiú maradványait találták meg. „Ha ez a fiatal elérte volna a felnőttkort, több mint 180 centiméter magasra nőtt volna. Mérete hasonló az ebből az időből származó afrikai nagy hominidákéhoz, és különbözik azon alacsony hominidákétól, akik Georgiában éltek”- nyilatkozta a kutató.

Barash szerint mindezek alapján úgy tűnik, hogy legalább két ősi embert azonosítottak Afrikán kívül az alsó pleisztocénként ismert időszakból. „A bevándorlás minden hulláma más-más embert hozott magával, mind megjelenésükben, mind kőszerszámaik készítési technikájában, mind pedig abban az ökológiai résben, amelyet maguknak élőhelyként kiválasztottak” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik