A kezdeti fejetlenség után a COP26, az ENSZ kéthetes klímacsúcsa az első hét végére kicsit megszelídült. Az órás sorok félórásra csökkentek (sőt, szombat délelőttre el is tűntek, bár ez valószínűleg inkább a hétvégének, mint a remek szervezésnek tudható be), a menetrend rendeződött, a tömeg megcsappant, az első két-három napban tapasztalható káosz eltűnt. Az ötödik-hatodik napon már rutinosan siettünk át az ellenőrzésen, pontosan tudtuk, melyik programot hol kell keresnünk, és azt is, hol lehet a legjobb kávét kapni a helyszínen. A klímacsúcs eredményei azonban egyelőre nem mondhatók ilyen sikeresnek: történt ugyan néhány bátrabb vállalás, de még mindig égetően hiányoznak azok a szankciók, amelyek a megállapodások betartását biztosítják – ezek nélkül ugyanis egyelőre csak üres szavakkal vagdalóznak a kormányok. A világ vezetői az első két nap után hazautaztak, és most jön csak a munka neheze: tető alá hozni a másfél fokot, ettől ugyanis még mindig nagyon messze vagyunk.
Greta Thunberg a héten erős szavakkal illette a klímakonferenciát: PR-fogásnak nevezte a rendezvényt, ahol csak zöldre mosás zajlik, valódi eredmények nélkül. A harcias aktivistának (aki egyébként ki is vonult az egyik meetingről, odavetve a résztvevőknek: greenwashing, amit csinálnak) igaza is van, meg nem is: a kitűzött 1,5 Celsius-fokos cél eléréséhez tényleg vajmi kevés az, ami eddig történt, ugyanakkor, ha a vállalásokat tényleg komolyan gondolják az országok, haladtunk azért előre a klímaváltozás megfékezése felé vezető úton.
Az első hét legfontosabb érdemei között van
- a Globális Metánvállalás, amelyben több mint 110 ország vállalta, hogy 2030-ig 30%-kal csökkenti a metánkibocsátását,
- a szén kivezetésére tett ígéretek: az, hogy az országok megszüntetik a szénfinanszírozást, és fokozatosan kivezetik a szenet az áramtermelésből,
- az, hogy megszületett az első nemzetközi közös elköteleződés arra, hogy az országok beszüntessék az olaj- és gázipar támogatását külföldön,
- az, hogy 26 ország csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely kimondja: 2030-ig megszüntetik az erődirtást,
- privát vállalatok egy nagy csoportja vállalta, hogy 130 billió dollárt fektet a zöld átmenetre, azaz arra, hogy környezetbaráttá tegye a működését.
Ez így nagyon jól hangzik, csakhogy a metánvállaláson kívül szinte mindenben van bökkenő, sőt, még ez alatt is rezeg a léc abból a szempontból, amiből minden más, a COP26-on eddig tett fogadalom problémás: nincs büntetés abban az esetben, ha egy ország nem teljesít.
Lengyelország és Indonézia is visszakozott
Ami a szén kivezetését illeti, nagy előrelépés volt az, hogy az egyik legnagyobb európai szénfelhasználó, Lengyelország is aláírta: 2030-ig megszünteti a szénalapú áramtermelést az országhatárokon belül is. Másnap azonban már visszakozott, és továbbra is a korábbi 2049-es határidőt tartja mérvadónak. Árnyékot vet a vállalásokra az is, hogy az erősen szennyező országok közül Ausztrália, India, Kína és az Egyesült Államok nem írta alá a megállapodást – India viszont beállt a szénkivezetés mögé, ami megint hatalmas szó, tekintve, hogy a legszennyezőbb országok közé tartozik.
Az erdőirtással kapcsolatos vállalás is igencsak hangzatos, de konkrétumokkal nem szolgál. Aláírta viszont Brazília, amely sorra azért kerül az újságok címlapjára, mert rekordokat döntöget az illegális fakitermelés az országhatárain belül. Szakértők szerint Jair Bolsonaro brazil elnök azonban finoman szólva sem arról híres, hogy a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatban betartja a szavát, így valószínűleg nem kell sokat várni a vállalástól – pontosan itt jön képbe az, hogy semmiféle büntetésről nincs szó a megállapodások megszegése esetén. Az erdőirtásos vállalás aláírása után ráadásul ezúttal Indonézia visszakozott, Siti Nurbaya Bakar környezeti és erdészeti miniszter azt mondta, hogy a kikötések nem igazságosak, és hogy az ország nem fogja tudni megállítani az erdőirtást a 2030-as határidőig.
Ami a vállalatok klímafinanszírozását illeti, sokakban felmerült a kétség, hogyan lehet transzparens módon, a zöldre mosást elkerülve véghez vinni a vállalást. Az úgynevezett Glasgow Nettó Nulláért Pénzügyi Szövetség (Glasgow Financial Alliance for Net Zero, GFANZ) – ami egy Mark Carney, a Bank of England korábbi igazgatója vezette privát pénzügyi kezdeményezés – maga határozza meg azt, hogy mi számít nettó nulla kibocsátásnak. Ez azt is jelenti, hogy nagyon nagy a cégek mozgástere, ami nem feltétlenül jó abból a szempontból, hogy akár valódi eredmények nélkül is költhetik azt a pénzt, amit most átcsoportosítottak maguknak.
Fontos azt is tudni, hogy bár ezek a vállalások ambiciózusnak és fontosnak tűnhetnek, hallottunk már hasonlókat: 2014-ben például megszületett a New York Erdőnyilatkozat, amely aláírói azt fogadták meg, hogy 2020-ig megszüntetik az erdőirtást (nem sikerült), 2020-ig pedig össze kellett volna jönnie 100 milliárd dollárnak klímafinanszírozásra (ez sem sikerült, bár 2023-ig elvileg kijön majd az összeg). Így nagyon fontos lenne az átláthatóság és az is, hogy valamilyen módon szankciózzák azt, ha valamely ország (vagy adott esetben vállalat) nem teljesíti a megállapodást. Anélkül azonban egyelőre üres ígéretekről beszélünk.
A legsérülékenyebbek egy asztalhoz ülnek a legnagyobb szennyezőkkel
Rengeteg kritika érte a klímakonferenciát azzal kapcsolatban, hogy járványhelyzetben nem online, hanem személyesen rendezték meg, főleg úgy, hogy számos vezető magángéppel érkezett az eseményre. Alok Sharma, a COP26 elnöke elmondta: a legtöbb országtól az a visszajelzés jött előzetesen, hogy szeretnének személyes rendezvényt, és ő is óriási előnynek tartja, hogy a sérülékeny, fejlődő országok le tudnak ülni egy asztalhoz a legnagyobb szennyezőkkel, és felelősségre vonhatják őket.
A konferenciával párhuzamosan zajló tüntetéseken azonban gyakran elhangzik, hogy a sérülékeny közösségek nem kapnak elég lehetőséget a COP26-on – ezért Greta Thunberg az eddigi legkirekesztőbb COP-nak nevezte. Bár megfigyelőként nagyjából lehetetlen megítélni, ez mennyire van így, a természettel foglalkozó tematikus napon külön panelt kaptak az őslakos közösségek is – szükség is van a segítségükre, hiszen annak ellenére, hogy mindössze a populáció 5 százalékát alkotják, a biodiverzitás 80 százalékát védelmezik.
A COP26-tal kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdésnek azt emlegették, hogy sikerül-e majd visszanyernie a klímatárgyalások hitelességét – vagyis megmutatni az embereknek, hogy az itt született vállalások nem csupán üres beszédet, hanem komolyan vehető, fontos megállapodásokat mutatnak. Ez egyelőre még várat magára, de talán a második héten sikerül majd olyat mutatniuk a tárgyaló feleknek, amely még Greta Thunberget is meggyőzi: nem megtévesztés, egymás hátba veregetése és zöldre mosás zajlik a konferencián, hanem valódi klímavédelmi munka. „Amit Párizs megígért, azt Glasgow-nak tető alá kell hoznia” – mondta a COP26 elnöke.
