Újabb humanitárius katasztrófa van kibontakozóban Szíria északkeleti részén, ahol az utóbbi hónapokban látványosan lecsökkent az ország leghosszabb folyójának vízszintje. Az Eufrátesz apadása a helyi mezőgazdaságot, az ivóvízkészleteket, az energia-utánpótlást, ezáltal tömegek megélhetését fenyegeti. A jelenség milliókat veszélyeztet.
Bár a polgárháború sújtotta országban a vízhiány komolyabb következményekkel járhat, mint egy stabil államban, egyre valószínűbb, hogy a hasonló események közvetett vagy közvetlen módon a kedvezőbb helyzetben lévő régiókat sem kímélik majd. A szárazságok egyre nagyobb intenzitással és gyakorisággal fognak lecsapni, ily módon pedig a víz a nemzetközi és a belső konfliktusok forrásává válhat.
Folyó helyett sivatag
Az Eufrátesz egykor Háled al-Hámisz olajfaligete mellett húzódott, mára azonban már csak a távolban látható. A folyó visszavonulása kiszárítja a fákat, az 50 éves gazda családja számára pedig alig marad ivóvíz. „Olyan, mintha egy sivatagban lennénk” – nyilatkozta az AFP-nek a férfi, miközben az Eufrátesz tavalyi medrében állt. Mivel nincs elég víz az öntözéshez, illetve az iváshoz, a család a költözést fontolgatja. Sokan már fel is kerekedtek a környékről.
Rumejláh, Al-Hámisz otthonának határában öntözőtömlők porosodnak, a folyam mostanra annyira visszahúzódott, hogy túl drága lenne a szivattyúk fenntartása. Al-Hámisz és szomszédjai ezért az Eufráteszhez minél közelebb, a néhai mederben próbálnak kukoricát és babot termeszteni. A 12 gyermekes apa évtizedek óta nem látott ilyen alacsony vízszintet, mint mondta, a helyi nőknek 7 kilométert kell menniük, hogy egyetlen vödörnyi vizet hozhassanak gyermekeiknek.
Nem al-Hámisz az egyetlen, aki hasonló nehézségekkel küzd. A folyó néhány hónap leforgása alatt az egész szíriai szakaszon sokat keskenyedett, sekélyült. A szakértők szerint a térség vízerőműveinél január óta okoz gondot a vízszint zuhanása, ami az energia- és a vízellátást is nehezíti.
Az UNICEF a közelmúltban adott ki egy jelentést a 2021. január 1. és június 30. közötti szíriai humanitárius helyzetről. Ebből az derül ki, hogy az országot sanyargató aszály, az Eufrátesz vízszintjének csökkenése, illetve az ivóvizet szabályzó állomások zavarai együttesen okozzák a vízügyi krízist. A folyó vízhozama az év eleje óta 500 köbméter per másodpercről 214-re zuhant, a helyzet az Eufrátesz nyugati partján fekvő 73 vízállomásból 54-nél eredményez gondot. A közel-keleti ország az elmúlt 70 évének legkeményebb szárazságát tapasztalja.
Irak is érintett
A ReliefWeb humanitárius információs platform szerint a Földközi-tenger medencéjének keleti részén 2020 ősze óta rendkívül kevés csapadék hullik. Ez Szíria mellett Irakban is heves aszályt eredményezett. Szíria félszáraz területein az éves vízegyensúlyt az október és április közötti csapadékminta határozza meg. 2020–2021 telén, illetve a termés fejlődésének szempontjából meghatározó januári–áprilisi időszakban kifejezetten kevés csapadék esett. Az Eufrátesz visszahúzódott, ez pedig a térség fontosabb vízerőműveit is befolyásolta:
A terméshozam igen alacsonynak ígérkezik, miközben 2021 májusában látványosan emelkedett a térségben regisztrált akut hasmenéses esetek száma, ez a vízminőség drámai romlásának jele. Mivel a szárazságban sokan vízhordó kamionokról, magánemberektől és cégektől vásárolnak vizet, gyaníthatóan a szennyezettség idézi elő a megbetegedéseket. A ReliefWeb szerint a jelenlegi helyzet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a humanitárius vagy természeti katasztrófa kockázata alapján, a WorldRiskIndex révén rangsorolt 191 ország között Szíria a hetedik helyre kerüljön.
Az Al Jazeera cikke alapján Irakban az ivóvízhiány, a halászat és a mezőgazdaság akadályoztatása, illetve az energiatermelés visszaesése nagyjából 7 millió embert érint. Anbár kormányzóságában egyes családok – átváltva – havi mintegy 24 ezer forintot költenek vízre, ez sokak számára megengedhetetlen összeg.
Noha Irak vízkészletét tekintve egykor a régió egyik leggazdagabb állama volt, az 1970-es évektől kezdődően, részben a környező országokkal való ellentétek, valamint azok lépései miatt látványosan visszaesett a Tigrisből és az Eufráteszből kinyerhető víz mennyisége. A történet egyik legfontosabb szereplője Törökország, amely gátépítéseivel nagyban befolyásolta a folyókat, de az Irán ellen 1980 és 1988 között folytatott háborúról sem szabad megfeledkezni, a konfliktus ugyanis jelentős károkat okozott az infrastruktúrának.
A vízkrízishez viszont az éghajlati átalakulásnak is köze van.
A globális felmelegedés miatt a Földközi-tenger medencéjében a mostanihoz hasonló szárazságok egyre gyakoribbak és súlyosabbak lesznek. A vízhiány pedig, mint ahogy azt a történelem során már többször láthattuk, veszélyes láncreakciót indíthat be.
Víz okozta háború
Meglepő lehet, de világunk a Tigris és az Eufrátesz nélkül egészen másként festene. A két folyam neve az iskolai tanulmányainkból is ismerős lehet, vizük hozzájárult az ókori mezopotámiai társadalmak felemelkedéséhez, ezen civilizációk pedig virágzásuk idején a modern világ alapjait rakták le. Az időszámítás előtti 4. évezredtől kezdődően itt fejlődött ki az írás és a matematika, de Mezopotámia ősi népei a jogalkotásban, a mezőgazdaságban és az építészetben is úttörő munkát végeztek.
A Tigris és az Eufrátesz vizével – az öntözésnek köszönhetően – az egyébként sivatagos és félsivatagos területeket is meg tudták művelni. A folyamok óriási társadalmi, gazdasági és politikai jelentőségét meggyőzően bizonyítja a modern Irak területén található Lagas és Umma esete.
A két, egymáshoz meglehetősen közel fekvő városállam az időszámítás előtti 25. században folytonos háborúban állt egymással. A kutatók többsége ma a régészeti és hidrológiai adatok, illetve a fennmaradt források alapján úgy gondolja, hogy a hosszú viszályt a vízért folytatott küzdelem is táplálta, lehetséges, hogy egyenesen az egyik helyi csatorna robbantotta ki a konfliktust. Az érintett árkot szabályozva ugyanis Umma aszályt tudott előidézni szomszédjánál, ami negatív gazdasági és társadalmi következményekkel járhatott.
A szakemberek szerint Szíriában a vízhiány is hozzájárult a polgárháború 2011-es kirobbanásához. A nem megfelelő vízgazdálkodás, illetve az éghajlati átalakulás éveken át tartó aszályt eredményezett az országban, a mezőgazdaság összeomlása pedig áremelkedéshez, tömeges munkanélküliséghez és társadalmi feszültséghez vezetett. Mindez a meglévő problémákkal, illetve a rossz döntéshozatallal, az etnikai ellentétekkel és a geopolitikai helyzettel kombinálva végül háborúban csapódott le. A konfliktus által elindított menekültáradat Európában is feszültséget generált, a polgárháború alatt megerősödött Iszlám Állam keze ráadásul távoli országokba is elért.
A víz, mint fegyver?
A vízhiány nem csupán a Közel-Keleten jelent problémát. 2018-ban az egész világ megdöbbenve nézte, ahogy a 4,5 millió lakosú Fokváros vízkészletei szinte teljesen felszívódtak, az utóbbi hónapokban pedig Madagaszkáron idézett elő krízist az aszály – példátlan katasztrófáról van szó, ez a bolygó első szárazsága, amelyet pusztán a globális felmelegedés váltott ki.
Az aszályok ugyanakkor a jóval stabilabb területeket sem kímélik. Kaliforniában az elmúlt években a vízhiány rendszeres problémává lépett elő, a Los Angeles Times szerint idén történelmi vízhasználati korlátozást kellett bevezetni a Sacramento–San Joaquin-delta vízválasztójánál. A szabályzás több ezer vízjogosultat, főként gazdálkodókat hoz nehéz helyzetbe. A döntéshozók szerint a korlátozásra azért volt szükség, hogy vizet spóroljanak meg az egészség megőrzéséhez szükséges felhasználás számára, igaz, szerte az államban több helyen felszólították a lakosságot, hogy csökkentsék fogyasztásukat.
Feltételezhető persze, hogy az Egyesült Államokban az aszályok belátható időn belül nem fognak konfliktusokhoz vezetni, még ha súlyos károkat is okozhatnak, és serkenthetik az extrém bozót- és erdőtüzeket. A Közel-Keleten és más instabil régiókban ugyanakkor a víz nemcsak a háborúk kirobbantója, hanem a fegyverkezés egyik eszköze is lehet.
Visszatérve Szíriához: az Eufrátesz vizének szabályzásával Törökországnak óriási regionális hatalma van. Ugyan az ország 1987-ben vállalta, hogy a határnál tartja az évi átlag 500 köbméter per másodperces vízhozamot, szíriai mérnökök szerint az érték az elmúlt hónapokban 200-ra esett vissza.
Az Eufrátesz Szíriában nagyrészt a félig autonóm kurd hatóságok ellenőrzése alatt folyik. A helyi kurd harcosok az elmúlt években az Iszlám Állammal háborúztak, ugyanezen katonai csoportokban viszont Ankara a Kurdisztáni Munkáspárt támogatóit látja.
Nicholas Heras elemző szerint az Atatürk-gát, valamint a kurdoktól 2019-ben elfoglalt Alouk vízállomás ennek ellenére komoly fegyvereknek számítanak Ankara kezében. Fabrice Balanche közel-keleti szakértő úgy látja, a szárazság kedvez Törökország hosszútávú céljainak, Északkelet-Szíria gazdasági megroppantásának. Az aszály azonban a határokon belül is problémát idéz elő: a klímaváltozás miatt sűrűsödő és rendre pusztítóbb szárazságok egyre jobban megnehezítik az 1990-es évek nagy mezőgazdasági projektjeinek fenntartását.
A globális felmelegedés a Föld különböző tájain eltérő következményekkel jár, nagy általánosságban viszont elmondható, hogy mindenhol kedvez az extrém időjárási jelenségeknek. Az éghajlati átalakulás hatására bizonyos területeken egyre több lesz a heves csapadékhullás, máshol pedig a mostani, kelet-mediterráneumihoz hasonló vízkrízisek válnak majd gyakoribbá.
Egy 21. századi fejlett ország kényelmében hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de a víz továbbra is a civilizáció alapja: az ipartól az energia- és az élelmiszer-termelésen át a közlekedésig számos szektorban meghatározó szerepet tölt be – ráadásul az egyedfenntartáshoz is elengedhetetlen. Éppen ezért könnyen elképzelhető, hogy az aszályok korában sok térségben a víz hiánya lesz az országok közötti, illetve a belső ellentétek táplálója, forrása. Ezek a fegyveres konfliktusok pedig globális szinten is súlyos következményekkel járnak majd.
