Tudomány

Trianon: hangosan felzokogtak a templomokban

Százezres „néma tömeg” vonult az utcán, leállt a közlekedés, megállt az élet, fél órán keresztül zúgtak a harangok – így fogadta Budapest a trianoni békediktátum aláírását 1920. június 4-én.

A trianoni békediktátum sokként érte a magyar társadalmat 1920. június 4-én: színmagyar területek, történelmi tájak, városok elcsatolása, a gazdaságra mért óriási csapás, az ezer éve fennálló ország „megalázása” indokolatlanul túlzónak, érthetetlennek, emészthetetlennek tűnt. A szerződés rendelkezései régóta közismertek voltak, mégis az utolsó percig mindenki abban reménykedett, hogy valaminek még történnie kell, sikerülhet változtatásokat kiharcolni – Magyarország ilyen mértékű megcsonkítása egyszerűen nem történhet meg.

Az utolsó pillanat aztán május utolsó napjaiban jött el, a közvélemény számára ekkor vált végképp világossá, hogy nincs tovább. Az aláírás napján – péntek volt, mint most – a magyarság egy emberként, némán gyászolt, a korabeli beszámolók szerint a fővárost „zokogó, fájdalmas tömeg” lepte el. Központilag szervezett rendezvényt nem tartottak, mégis százezrek voltak az utcákon, a tüntetések egybeestek az úrnapi körmenettel, ami különös párhuzamba állította Krisztus kálváriáját és Magyarország sorsát.

Dr. Bödők Gergely történésszel, a Clio Intézet társügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogyan zajlott „Budapest néma tüntetése” 1920. június 3-án és 4-én. A két fekete, néma nap, ahogy a Magyarország című lap írta június 4-ei számában.

Trianon 100

Tavaly Trianon 100 összeállításunkban számos szempontból jártuk körül a történelmi eseményeket, a cikkeket ide kattintva olvashatja.

Marad minden úgy, ahogy van

A békekonferenciára szóló meghívó ugyan csupán 1919. december 2-án érkezett, Teleki Pál vezetésével már 1918 őszétől komoly béke-előkészítő munka folyt, ami csak a Tanácsköztársaság idején szünetelt. A Párizsba induló magyar delegációt hatalmas, még bizakodással teli tömeg búcsúztatta 1920. január 5-én, majd január 17-én a sajtóból mindenki értesülhetett a békefeltételekről.

A remény hetei és hónapjai következtek, mígnem május második hetében a magyar lakosság is megismerhette a szerződés végleges szövegét, ami semmiben nem tért el a korábbiaktól. „Tehát el vagyunk ítélve. Tehát marad minden úgy, ahogy van” – írta vezércikkében a Budapesti Hírlap.

Óriási volt a felháborodás, napokig tartó viták után végül a nemzetgyűlés úgy határozott, hogy a békefeltételeket el kell fogadni, más lehetőség nincs. Erről a kormány május 18-án értesítette Alexandre Millerand francia miniszterelnököt, aki válaszában közölte, az aláírás június 4-én lesz a versailles-i kastélypark Nagy Trianon-palotájában. Ezzel minden remény szertefoszlott, a magyar közvéleményen csalódottság, harag és félelem lett úrrá.

Universal History Archive / Universal Images Group / Getty Images A versailles-i békekonferencia nyitó ülése 1919-ben.

Később megérkezett az MTI párizsi tudósítójának szikratávirata, miszerint az aláírást délelőtt tíz órára tervezik, ettől kezdve ezt az időpontot terjesztették az újságok széltében-hosszában. Az aktus valójában délután, 16 óra 30 perc körül ment végbe, nem tudni, honnan jött a félreértés.

A lényeg viszont, hogy ez alapján a legtöbb budapesti eseményt 10 órára szervezték

– mondja a 24.hu-nak Bödők Gergely.

Nem nyugszunk bele

A Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, rövidebben Területvédő Liga (TEVÉL) volt a legnagyobb és legaktívabb szervezet, amelyet még 1918-ban hoztak létre a békeszerződés előkészítésének támogatására. Röplapokat gyártott, tüntetéseket szervezett kisebb-nagyobb rendszerességgel, egyik jelmondata a ma is közismert „Nem, nem, soha!” volt. A liga már június 3-ára utcára hívta az embereket, az egész napos programot az újságok is közzétették.

A június 3-ai, úgynevezett néma tüntetések hatalmas felvonulással kezdődtek, ahol a tömeg virágokkal, koszorúkkal borította be a magyar történelem, a magyar szabadság nagy alakjainak szobrait, és városszerte több esemény zajlott. Ezeken a résztvevők a Himnuszt és a Szózatot énekelték, verseket szavaltak, a beszédek a békeszerződés igazságtalanságát, tarthatatlanságát hangsúlyozták, fő üzenetük az volt, hogy nem nyugszunk bele.

Erre a csütörtökre esett 1920-ban úrnapja is a hagyományos körmenettel, a katonai, egyházi és polgári elit a Mátyás-templomban vett részt szentmisén. Úrnapja katolikus főünnep, az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe sajátos, vallási jelleget adott a gyásznak, és a Budai Várban tartott körmenet a központi, állami rendezvény helyét is átvette.

A krisztusi életút stációival hozták párhuzamba a magyarok kálváriáját a retorikában és a szimbolikában. Ma is jól ismert ábrázolás például a keresztre feszített, töviskoszorús Magyarország

– emeli ki a történész, akinek a gyászos napról szóló publikációja a Rubicon történelmi folyóiratban jelent meg.

Képes Krónika, 1920. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám) / 1920-06-15 / 24. szám / Arcanum Digitális Tudománytár Úrnapi körmenet Budapesten 1920-ban

A Pesti Napló így foglalta össze ezt a napot: „egy felejthetetlenül méltóságteljes tüntetés nagyszerű emlékével vonul be a magyar históriába. Némaságában is harsonák ezreinél hatalmasabb szóval fogta meg a szíveket az a hatalmas demonstráció, amellyel a végre egymásra talált magyarság e nagy és jelentős napon kifejezést adott elszántságának és erős hitének. A mai nap a nemzet nagyjainak emlékét hívta segítségül”.

Megállt az élet, zúgtak a harangok

Államilag szervezett, nagy akciókat másnapra sem terveztek, megtették ezt a különböző egyesületek, egyletek, szervezetek. Százezrek mozdultak meg a hűvös, borongós, majd szitáló esőre váltó június 4-ei pénteken – az említett félreértés miatt mindent délelőtt 10 óra köré szabtak.

Az iskolákban a normál tanítás helyett a pedagógusok a békeszerződésről beszéltek a gyerekeknek, a hivatalokban, bankokban munkaszüneti napot rendeltek el. A boltoknak 10–14 óra között zárva kellett lenniük, de az élelmiszerüzletek kivételével a legtöbb kereskedő ki sem nyitott. A lapok fekete gyászkerettel jelentek meg, a vendéglők, kávézók csak korlátozottan lehettek nyitva ebéd- és vacsoraidőben, a mulatók zárva maradtak, és alkoholtilalom volt érvényben. Amikor pedig az óra elütötte a tízet, öt percre leálltak a villamosok, tíz percre a vonatok, és fél órán keresztül egyszerre zúgott Budapest összes harangja.

Kapcsolódó
Kun Béla szöktetői, jól táplált zsidó gyerekek, kalapuzsora, mellbe lőtt házmester – erről írtak még az újságok Trianon napján
Száz évvel ezelőtt ezen a napon az összes hazai újság a trianoni traumával foglalkozott a címlapján. De mi szerepelt még 1920. június 4-én a lapok hasábjain?

A honatyák fekete gyászruhában érkeztek a Nemzetgyűlésbe, Rakovszky István házelnök a formaságok után rövid beszédet tartott. Elmondta, hogy a békeszerződést csakis kényszerből írtuk alá, bizakodásra szólított fel, majd az elszakított magyarságnak üzent: „ezer évi együtt lét után válunk el, de nem örökre! E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük”. A képviselők felállva tapsoltak, ezt követően az ülést berekesztették.

Képes Krónika, 1920. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám) / 1920-06-15 / 24. szám / Arcanum Digitális Tudománytár

Nemzeti egység

Rendkívül ritka a magyar történelemben az a pillanat, amikor olyan nemzeti egység alakul ki, mint ami a trianoni békediktátummal szemben létrejött. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenki a teljes elutasítás álláspontján volt, eltérés csak a „hogyan tovább” kérdésében mutatkozott a két világháború között.

A szociáldemokraták és a kommunisták az etnikai revíziót pártolták, azaz a nyelvhatárokig tolták volna vissza az államhatárokat, a kormánypártok viszont a teljes Szent István-i ország visszaszerzését tűzték ki célul. Erre kondicionálták a magyarokat, de tisztában voltak a realitásokkal. A „színfalak mögött” minden mérsékelt vezető politikus az etnikai határok meghúzását tartotta az elérhető maximumnak, de a retorikában ezt csak a teljes revízió első lépéseként jelenhetett meg. Bödők Gergely megjegyzi:

Amely kormány a Horthy-korszakban kijelenti, hogy a Szent István-i magyar állam visszaállítása csupán álom, nagyon rövid időn belül megbukott volna.

Százezres tömeg

A legnagyobb szabású esemény 1920. június 4-én az elcsatolt országrészekből Budapestre menekült magyarok felvonulása volt – „hangtalan tüntető fölvonulás”, ahogy a városházán fogalmaztak az idegen uralom alá került törvényhatóságok képviselői. A gyülekező fél kilenckor volt a Hősök terén, majd Erdély, Észak-Magyarország és Dél-Magyarország táblákat kísérve indultak az emberek a Szent István-bazilika felé.

A résztvevők létszámáról nincsenek hiteles adataink, de százezres tömegről volt szó, ami megtöltötte az Andrássy utat: a menet eleje már elérte a templomot, mire a vége el tudott indulni a Hősök teréről.

A sajtó a menekültek „csendes és hangtalan” tömegéről írt, az első tüntetők épp 10 órára érkeztek a bazilikához, amikor a harangok megszólaltak. A harangzúgás után szentmise következett, majd a „menekültek” az Erzsébet híd mellett álló Petőfi-szoborhoz vonultak, és a tömeg beszédek nélkül, csendben feloszlott.

Kapcsolódó
Félmillió magyar menekült otthonról haza
Az I. világháború után 4-500 ezer magyar menekült a mai Magyarországra annak valamilyen következményeként, hogy szülőföldje idegen megszállás, majd fennhatóság alá került.

Consummatum est – elvégeztetett

Az utca mellett a templomok voltak a gyász közösségi megjelenésének színterei. Istentiszteletek zajlottak városszerte minden felekezetnél. A résztvevők mindegyike, gyakorlatilag minden magyar valamilyen módon személyesen is érintett volt, 1920. június 4-én az egymást megölelő, könnyező emberek látványa Budapest utcáin nem csak egy toposz.

A korabeli beszámolók tele vannak a templomi szónoklatok alatt felhangzó hangos sírással, a sajtó zokogó, gyászos tömegről írt a főváros utcáin.

Az Egyetemi Kisboldogasszony-templomban Wolkenberg Alajos hittudós, egyetemi tanár mondta ki azt, ami akkor és ott az egyetlen lehetőség és „jövőkép” volt Magyarország számára: „Consumatum est. Befejeződött a tragédia, kezdődik számunkra az új élet. Ezt az új életet kezdjük becsületes munkával s az úrnak igéjével, aki azt mondja: legyen hitetek Istenben”.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.