A klímakutatók, elsősorban a professzorok jóval többet repülnek, mint a többi tudós, de hajlamosabbak is arra, hogy lépéseket tegyenek repülőútjaik csökkentésére vagy ellentételezésére – derült ki egy globális elemzésből az MTI szerint.
A kutatást a walesi Cardiffi Egyetem koordinálásával a brit CAST éghajlatkutatással és társadalmi átalakulással foglalkozó központ végezte.
A több mint 350 kutató részvételével végzett utánkövetéses vizsgálat információkat szolgáltatott a repülőutak hatásairól, és támogatja a kevesebb repülőút ösztönzését elősegítő munkahelyi elvek megalkotását.
Ez az első nagyszabású vizsgálat, amely a klímatudósok konferenciák, terepmunkák és meetingek céljából megvalósuló utazásait vizsgálta. Az eredményeit a Global Environmental Change című tudományos lapban mutatták be – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.
Lorraine Whitmarsh, a CAST igazgatója szerint váratlan volt számukra az eredmény, de kiemelte: ez is azt jelzi, hogy „a tudás önmagában nem elég” a globális felmelegedés legyőzésére.
„Felfedezéseink rávilágítanak, hogy a klímakutatók sok más szakemberhez hasonlóan küzdenek azzal, hogy környezetvédelmi kötelezettségvállalásaikat összeegyeztessék szakmai és személyes igényeikkel és hogy maga a tudományos világ sem tesz eleget a kultúra megváltoztatásáért” – fejtette ki Whitmarsh.
„Kutatásunk demonstrálja azt is, mekkora szükség van az alacsony szénkibocsátású utazást és virtuális alternatíváit támogató irányelvek és munkamódszerek támogatására és lehetővé tételére. Valami olyanra, ami már most is folyamatban van a Covid-19 hatására” – véli a szakértő.
Hozzátette, az utazási korlátozások arra kötelezték az üzleti világot, köztük az egyetemeket is, hogy sok fizikai utazást virtuális interakciókkal, például online konferenciákkal helyettesítsenek. Ezek a virtuális lehetőségek ugyanolyan hatékonyak lehetnek, mint a személyes találkozók, de töredéknyi költség mellett, ráadásul sokkal elérhetőbbek azok számára, akik elkötelezettek a felelősségvállalás mellett.
mint más területek tudósai esetében. Az adatok alapján a klímakutatók évente átlag ötször repülnek, míg más területek tudósai négyszer. A klímakutatás és a fenntarthatóság vizsgálata több terepmunkát igényel, de még ezt beleszámítva is sokkal több nemzetközi utazáson vettek részt. Azt is megfigyelték, hogy a munkahelyi pozíció emelkedésével nőtt a repülések száma is.
A klímakutatók ugyanakkor jóval inkább tudatában vannak és aggódnak a repülésnek a klímaváltozásra gyakorolt hatása miatt, ezért gyakrabban ellensúlyozzák utazásaikat, alkalmaznak alternatív módokat, vagy le is mondanak az utazásról.
A klímavédelemmel foglalkozó tudósok 29 százaléka dönt úgy, hogy a repülés karbonlábnyoma miatt nem megy el egy munkaeseményre, míg más kutatóknak csak 5 százaléka jut erre a döntésre.
Ugyanakkor a gyakorlati tényezők, például a családi kötelezettségek vagy az alternatív opciók elérhetősége sokkal erőteljesebb faktorok a repülési hajlam megjósolása szempontjából.
Kevin Anderson, a Manchesteri Egyetem energia- és klímakutató professzora, a Tyndall Klímakutató Központ egykori igazgatója számára “kényelmetlen” volt a tanulmány olvasása.
„A jelentés a gyors változás elindítója kell, hogy legyen. Bele kell néznünk a tükörbe, reagálnunk a saját kutatásunkra, és gyorsan a 21. századhoz illő akadémiai közeggé válnunk. Talán akkor a kormányok, az üzleti szféra és a szélesebb civil társadalmi réteg jobban odafigyel kutatásainkra és következtetéseinkre” – véli Anderson, aki maga nem vett részt a CAST vizsgálatában.
