Tudomány

Az osztrák színvonal a cél a magyar tudománynak

2019 derekán egymásnak feszült a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány: utóbbi el akarta venni az akadémiai kutatóhálózatot, és az MTA-tól függetlenül finanszírozni, irányítani. Végül Palkovics László innovációs és technológiai miniszter erővel vonta el az intézeteket az akadémiától, és szeptember 1-jével megalakult az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat. Az ELKH főtitkárával, Szigeti Ádámmal beszélgettünk a magyar tudományos kutatás jövőjéről, az új struktúrákról és a finanszírozásról, valamint arról, mennyire fog beleszólni a politika a hazai tudományba.

Lassan egy éve alakult az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, ami a korábban az MTA-hoz tartozó kutatóintézeteket fogja egybe. Hogyan zajlottak az ELKH-nál az elmúlt hónapok?

A szeptemberi indulás óta teljesíteni tudtunk mindent, amit vállaltunk: működő költségvetési szervet hoztunk létre, megválasztottuk a tudományos testületeket, megvannak a vezetők, az állományt feltöltöttük, elkészültek a szervezeti és működési szabályzatok. Ilyen értelemben a fenntartóváltás teljes körűen lezárult, reméljük, augusztusban az új székházba is beköltözhetünk.

Hogy néz ki most az ELKH struktúrája?

Van egy ELKH-titkárság, ami fenntartója a tíz kutatóközpontból és öt kutatóintézetből álló hálózatnak. Ezeken kívül van egy tizenhatodik intézetünk, ez a támogatott kutatóhelyek irodája, ami egy több mint száz egyetemi kutatócsoportot összefogó adminisztratív szervezet. Az MTA–ITM tárgyalások során született egy olyan egyezség a két fél között, hogy az első évben, amíg ezek a rendszerek felállnak, amíg egy teljes elemzést el nem lehet végezni, addig egy átalakítási moratórium lép életbe, ami azt jelenti, hogy semmilyen struktúra nem fog változni. A lejárt mandátumú intézetigazgatók és a külső tanácsadó testületek szerződését is meghosszabbítottuk.

És mi jön ezután? Ha az intézetvezetők jól végzik a munkájukat, miért várhatók mégis változások? Mi alapján dolgozzák ki az új rendszert, hogy ki maradhat, és kinek kell mennie?

Nem mindenhol várható változás, de az biztos, hogy át kell világítani az intézményhálózatot, ez részben már most is zajlik.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Nem zajlott egy ilyen átvilágítás, még mielőtt megalakult az egész ELKH?

Volt egy átvilágítás, annak az eredményeit fel kell használni. Ez akkor történt, amikor az ITM–MTA tárgyalássorozat zajlott, Lovász elnök úr hozott létre egy közös munkacsoportot. Ez meghatározott egy szempontrendszert, ami alapján a külső tanácsadó testületek megvizsgálták az intézeteket, és letettek egy jelentést. Ez sok ezer oldalas, nem lehetett ilyen magas szinten beépíteni. Amikor konkrétan teljesítményértékelésre kerül majd szó, és egyes kutatókat, kutatócsoportokat, intézeteket kell majd megnézni, akkor lehet majd ezeket az eredményeket elővenni és érdemben felhasználni. A jelentések bizonyos értelemben nagyon részletesek voltak, viszont sokszor nem egységes szempontok alapján zajlottak az értékelések, plusz nem volt teljesen tiszta az átvilágítás célja sem.

Az MTA 2011–2012-ben kötött a kormánnyal egy megállapodást, hogy végigvisz egy belső reformot, ekkor meg is emelték a költségvetését 7 milliárd forintra, de azóta eltelt 8 év, és a kormány úgy látta, hogy ez a reform nem hozta az eredményeket.

Palkovics átvilágíttatja a kutatóintézeteket 
A miniszter állítja, „a kutatás szabadsága nőni fog”.

Mik voltak ekkor az elvárások, és mi az, ami nem teljesült belőlük?

Alapvetően a belső működés hatékonyságán akartak javítani, valamint a szakmai minőségen. Ekkoriban indult az egyik nagyon sikeres program, a Lendület, ez pontosan azt célozta, hogy a kutatók is meg tudjanak újulni, és a magyar kutatók hazajöhessenek külföldről. Nyilván ekkor vonták össze a rengeteg kutatóintézetet is, de a struktúraváltás ennek ellenére kevésbé volt sikeres. Elemenként meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt tíz évben a hálózattal kapcsolatban milyen változások történtek, és ez alapján javaslatot vinni az irányító testület elé.

A fenntartóváltással továbbá ki kell, hogy alakuljon egy új működési modell. Mi erre javaslatot tettünk, amit a kormány elfogadott, és erre ad 22 milliárd forintnyi többlettámogatást.

Január 1-jétől egy új finanszírozási rendben kezdődik meg a működés. Ehhez képest van még egy 36,5 milliárdos támogatás, ami egy egyszeri tétel, amiből a KOKI kap új épületet, a martonvásári agrárkutatóknak, a CSFK-nak, valamint a Wignernek lesznek új épületei. Ezzel nagyjából körbeér a kutatóintézeti infrastruktúra felújítása, a többire gyakorlatilag 2012 óta adott pénzt a kormány.

A beruházásokon kívül milyen finanszírozási rendről beszélhetünk?

Eddig az intézetek alaptámogatást kaptak, ez a pénz nem volt összefüggésben sem a teljesítményükkel, sem a létszámukkal, sem azzal, hogy mennyi pénzre volt szükség egy évben ahhoz, hogy az adott intézet működni tudjon. Ez nagyjából 25 évig változatlan maradt. Ez azt eredményezte, hogy voltak olyan intézetek, amelyeket 100 százalékon finanszíroztak, minden költségüket állta az Akadémia, és voltak, amelyek 30 százalékos finanszírozással működtek. Gyakorlatilag a villanyszámlára meg kellett keresnie az intézetnek a pénzt.

Arra gondol, hogy van olyan tudományterület, amibe alapvetően több pénz, több erőforrás kell, és van, amihez sokkal kevesebb összegre van szükség?

Ez is egy vetülete ennek. A fizikában van például gyakorlati és elméleti fizika, az elméletihez nagyon leegyszerűsítve kell egy laptop, a kísérleti fizikához lézer kell, részecskegyorsító, ami rengeteg pénzbe kerül. Ezt nem vette figyelembe az MTA-s finanszírozás.

Mi azt mondjuk: alapelv, hogy minden intézetnél legalább 60 százalékos központi finanszírozásnak kell megvalósulnia, mert akkor irányít ténylegesen az igazgató, ha ő rendelkezik a kapacitások legalább felével. Ha az intézetnek pályázatból meg ipari munkából kell behoznia a finanszírozások nagy százalékát, a pályázatkiíró vagy az ipari szereplő fogja megmondani, hogy ezért a pénzért mit kell kutatni az intézetben. Az ELKH-nál hárompillérű finanszírozást alakítottunk ki az egy összegű helyett. Az egyik ág az infrastrukturális költségek finanszírozása, száz százalékban kifizetjük az épületamortizációt, az eszközkarbantartást, a közüzemi díjakat és a központi munkatársak bérét, mert ez egy adottság, hogy egy intézetnek mennyi a villanyszámlája meg hány portásra van szüksége.

Aztán ott van a kutatás, amely költségeinek 70–90 százalékát fizetjük. Ez két részre oszlik: az egyik fele a bér, a másik pedig a dologi költség, ami a kutatáshoz kell. A harmadik lábat a közcélú szolgáltatások (közfeladatok) finanszírozása jelenti. Az intézetek továbbá saját bevételként ipari és pályázati forrásokra is szert tehetnek, szükség esetén természetesen központi támogatással.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Mit takar pontosan a közcélú szolgáltatás?

Vannak a hálózatnak a szocializmusból megmaradt állami feladatai. Ilyen például, hogy mi készítjük az aszálytérképet az összes gazdálkodónak. A kutatók ezért soha nem kaptak semmi pénzt, de most el akarjuk számoltatni az állam felé, mert ha mással végeztetné, akkor tízszer ennyibe kerülne. Ezektől az emberektől, akik a földrengéseket figyelik meg az aszálytérképet csinálják, nem lehet elvárni, hogy kutatási eredményt hozzanak, mert nem kutatnak.

Hogyan lehet megmondani, hogy mennyire sikeres egy intézet, mennyire váltja be a reményeket? Az első érv a mellett, hogy az ELKH megalakult, az volt, hogy a magyar tudomány nem elég hatékony, nem termel elég eredményt. Ezt hogy lehet mérni?

A teljesítményértékelési rendszeren most dolgozunk, terveink szerint az is jövő január 1-jétől fog működni. Sokszor elhangzott például a Max Planck Intézet, mint jó példa. Itt megpróbálják megszerezni a legjobb tudósokat, és köréjük felépítenek egy egész intézetet. Ha az adott területen nem tudják a legjobb tudóst megszerezni, akkor azt az intézetet megszüntetik. Azért itt mi nem tartunk, mert állami laborokról van szó, attól, hogy nem hozzuk el a világ legjobb fizikusát, még a KFKI-t nem fogjuk bezárni. Viszont ez a bizalom alapú finanszírozás a projektfinanszírozással szemben jó példa. Ha 3–5 évente megnézzük, mit teljesített az adott kutatócsoport, és azt látjuk, hogy nem sok mindent, akkor 25 százalékkal csökkenthetjük a finanszírozását, ha megint adott idő után az jön ki, hogy rosszul teljesítettek, akkor megint csökkenhet 25 százalékkal, a harmadik alkalommal pedig megszüntetjük a kutatócsoportot.

De hogy tudja valaki megmondani, hogy egy kutatócsapat jól teljesít? Nyilván más szempontok kellenek egy fizikai kutatóintézetre, mint egy társadalomtudományira. Mi lesz ez a szempontrendszer?

Itt abszolút eltérő indikátorokra van szükség, ráadásul a társadalomtudományoknál, bölcsészettudományoknál probléma, hogy nagyon sokszor beszélhetünk nemzeti témákról. Ha a fizika területén valaki ír egy nagyon jó cikket, akkor azt nagy eséllyel bárki tudja használni, sokan hivatkozzák.

A magyar történelem speciálisabb helyzet. Lehet, hogy nagyon jó publikációk születnek a témában, de nem fogják annyit idézni. Ezeket önmagukban, saját indikátorrendszerrel kell mérni.

Viszont a másik oldalon ott vannak a természettudományos rendszerek, a biológiánál, a kémiánál, a fizikánál megvannak azok a nemzetközi mutatók, amikkel össze lehet hasonlítani a teljesítményeket. Hogy mik lesznek ezek a mutatók, egy nagyon fontos kérdés, és gyakorlatilag most már 9 hónapja dolgozunk ezen a rendszeren.

Alapvetően két testület jött létre most, az egyik a nemzetközi tanácsadó testület, a másik pedig a tudományos tanács, itt a tudományos tanács feladata elsősorban, hogy a teljesítményirányú értékelést végezze. Ez egy 33 fős testület, két hete tartottuk az alakuló ülését. A nemzetközi tanácsadó testület is tudományos, ez 10 fős. Utóbbiban az általunk meghatározott öt tudományterületi témánként két ember van, egyet az intézetigazgatók delegáltak, egyet meg az irányító testület.

A tudományos tanácsba hogyan választották a tagokat?

Az MTA két korábbi alelnöke, Freund Tamás és Bokor József (előbbi már az MTA elnöke – a szerk.) tagjai az irányító testületünknek, úgyhogy Maróth elnök úr őket kérte fel. Freund állította össze az élő tudományos kollégiumot, Bokor az élettelent, Maróth pedig vállalta a társadalomtudományosat. Az MTA-val közösen dolgoztunk.

A magyar tudósok alapvetően alulfinanszírozottak európai átlagban. Tervezik javítani ezt a helyzetet?

Igen, ez így van. Múlt héten jelentették be, hogy 2021-től megduplázzák a finanszírozásunkat. A jövő évtől így már 45 milliárd forintot fogunk elosztani a hárompillérű rendszerben, reméljük ez az összeg sokkal inkább olyan helyre kerül, ahol szükség van rá, és kiegyenlítődik a finanszírozás.

Ettől, gondolom, azt is remélik, hogy a magyar kutatóknak, akik jórészt a pénzhiány miatt külföldre mentek, megérje anyagilag is, hogy itthon kutassanak.

Igen, ezt muszáj megtennünk. Alapból egy nagy felismerés például az európai programok kapcsán, hogy ezek gyakorlatilag inkább elszámolási rendszerek. A nemzeti kutatási programoknál azokat, amelyeket az Európai Unió is fontosnak tart, el lehet oda számolni. Ehhez sokkal tervezettebben kell hozzáállni. A németeknek például már most 7 évre le van kötve az összes kapacitásuk, tudják, hogy ki mit fog kutatni, és azokat a programokat, amikkel amúgy is foglalkozni akarnak, kilobbizzák Brüsszelben. Mi, amikor kiírnak egy pályázatot, akkor kezdünk el gondolkodni rajta, hogy foglalkozzunk-e a témával, van-e egyáltalán valaki rá. A mi saját rendszerünket illeszteni kell az EU-s rendszerhez, ahelyett, hogy speciális előjogokat kérnénk magunknak Brüsszelben arra hivatkozva, hogy kelet-európaiak vagyunk.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Mi az oka annak, hogy ezt nem így csináltuk?

Nagyon sok oka van, ez egy összetett rendszer. Egyszerűen most növünk fel a feladathoz. Szerintem mind az államigazgatás, mind a kutatók részéről egy tudatosabb, átgondoltabb, szervezettebb munkát igényel, ennek az alapjait ezzel a szervezettel meg tudjuk teremteni. Már önmagában az, hogy átlagban 30 százalékkal emeljük a bértömeget 2021-től, javíthat a helyzeten. Ez differenciált béremelést fog jelenteni, tehát az intézetek a most kifizetett bér 30 százalékát pluszban megkapják, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki 30 százalékos béremelést fog kapni: van, aki 60-at, van, aki 20-at. Teljesítménytől függően.

Tehát az intézetek maguk dönthetik el, hogy ki mennyit kap.

Persze, az igazgatók, igen. Mi nem tudnánk 5 ezer embernél innen ezt eldönteni. A Horizon-rendszerben mindenki a saját fizetését tudja elszámolni, tehát a hálózatban a német kutató négyszer annyit kap ugyanezért a feladatért, mint a magyar kutató. Ha a bérek most megemelkednek, akkor önmagában meg fog emelkedni a Horizon Europe-os részarányunk. Gyakorlatilag minél többet költünk a kutatóinkra, annál többet tudunk elszámolni.

Most nagyjából mennyi pénzt nyerünk uniós pályázatokon, ez arányaiban mit jelent, és mi a cél, hova jussunk el?

Az országos szám az, ha jól tudom, 0,7 körül van, tehát a teljes keretnek nem hozzuk el az 1 százalékát. A nyugat-európai tagállamok elviszik a 95 százalékát a pénznek, az újak az 5 százalékát. Ha azt nézzük, hogy az 5 százalékból mi majdnem elhozunk 1 százalékot, az azért nem rossz, ha magunkat a lengyelekkel, románokkal hasonlítjuk össze. Viszont ha elkezdjük magunkat a hollandokkal, osztrákokkal, németekkel összemérni, ez egy tragikusan rossz szám, és nekünk velük kell magunkat összehasonlítani. Ha sokkal tudatosabban csináljuk az egészet, akkor a kutatásaink nagy részét el tudjuk ide számolni, mert olyan dolgokat kutatunk, amik az EU-nak fontosak. A magyar tudományban szerintem nagyon nagy potenciál van.

Nemzetközi szinten milyen a magyar kutatók, a magyar tudomány megítélése?

Azt gondolom, hogy eltérő, de összességében biztosan jó. Az Európai Bizottság elnökének például van egy hétfős tudományos tanácsadó testülete, ebben van magyar tag, ami fontos. Van nálunk egy Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, ez egy száz fő feletti intézmény, ekkora matematikai alapkutatója még Németországnak sincsen. Annyit el kéne hozni az európai pályázatokból, amennyit az osztrákok elhoznak.

Az osztrák színvonal az, amit el szeretnénk érni.

Azt látják már gyakorlatban, hogy a hálózatban ki dönti el, milyen témákat finanszíroznak, milyen kutatások kapnak pénzt? Kin múlik az, hogy hová mennyi összeg megy?

Alapvetően nálunk a döntéseket formálisan az irányító testületnek kell meghoznia. A tudományos kérdésekben nem kerülheti meg a testület a tudományos tanácsot, ami javaslatot tesz. A testület pedig el fogja fogadni a saját tudományos tanácsának a véleményét. De alapvetően az irányító testületé formálisan a döntés, praktikusan pedig nagyon sokat fog ezzel foglalkozni a tudományos testület. Ennek a tagjai fenn vannak a honlapon is. Volt egy félelem azzal kapcsolatban, hogy kik fognak ülni az irányító testületben, de mára azért látszik, hogy nem lesz ebből gond.

Azért még mindig vannak kritikus hangok, hiszen a testület elnöke, Maróth Miklós elég megosztó személyiség. Nyíltan, markánsan fogalmazza meg a politikai nézeteit, többek között a bevándorlással kapcsolatban is, ami egy ilyen helyzetben elég problémás. Vele az élen olyan, mintha a kormány oldalára húzna az egész testület. Hogyan lehet biztosítani, hogy ne így legyen? A társadalomtudományi intézet például sokat foglalkozik olyan kutatásokkal, ami neki nem feltétlenül kényelmes. Hogy tudják garantálni, hogy például a migrációkutatás, a genderelmélet, a homoszexualitás szabadon kutatható legyen?

Nem tudom, hogy nekünk van-e egyáltalán migrációkutatásunk.

De ha valaki szeretné, hogy legyen, miként tudják biztosítani, hogy ilyen téma is kapjon finanszírozást?

Ez egy nagyon bonyolult dolog, maga a tudományos szabadság kérdése. Nagyon különböző modelleket látunk a világban: az Egyesült Államok, a skandináv országok, Izrael, mind máshogy csinálják.

Maróth Miklós: Orbán azt mondta, „több pénzt akartam nekik adni, ebből lett a baj”
Ő lesz az MTA-ból kiszakított kutatóintézeti hálózatot felügyelő bizottság elnöke. Olyanokkal vacsorázott, mint Szaddám Husszein, a nagyapjáról pedig úgy tudni, udvarolt Rogán Antal dédanyjának. Nagyinterjú.

Van Európában olyan rendszer, mint ami most nálunk kialakult? Ahol az állam szerez befolyást abban, hogy mi zajlik a tudományban?

Persze, a Max Planck Intézet tanácsában ott ül a német pénzügyminiszter.

Martin Stratmann, a Max Planck Társaság elnöke és  Olaf Scholz német pénzügyminiszter. Fotó: Daniel Bockwoldt /dpa /AFP

A Max Planck azért egy speciális szervezet.   

Minden ország speciális. Magyarország is az. Csehországban is szét lett választva a rendszer, ott a kutatóhálózat működik tovább Cseh Tudományos Akadémiaként, és a döntéshozó testület kapott más nevet.

A Magyar Tudományos Akadémia nemrég elhagyott szerkezete még a szovjet örökségből maradt.

Önmagában szerintem nem baj, hogy így működött, de Pálinkás József szavaival élve: a Magyar Tudományos Akadémiát nem a természeti törvények, és nem is a jóisten hozta létre, hanem az országgyűlés az akadémiai törvénnyel. Ilyen értelemben az országgyűlésnek jogában áll, jogában állt módosítani ezen a törvényen, hiszen az adófizetők pénzét használják.

Persze, itt nem is ez a kérdés, hanem a tudomány függetlensége. Az arányok tolódtak el alapvetően most a politika felé, főleg Maróth Miklós kinevezésével, aki elég ellentmondásos szereplő.

Maróth elnök úr kinevezése konszenzusos javaslat volt Lovász elnök úrtól és Palkovics miniszter úrtól, illetve ő a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke volt az előző ciklusban. Azzal én is maximálisan egyetértek, hogy olyan tanulmányoknak nem kéne születniük, mint például a Banglades, Zambia és Magyarország közbeszerzési gyakorlatának az összehasonlításáról szóló.

Azért ebből messziről érezhető, hogy provokációról van szó, nem is csoda, hogy most az MTA tudományetikai bizottsága vizsgálja a kérdést. Ugyanakkor egy kutatóintézetnek meg kell fogalmaznia társadalomkritikát, és gazdaságpolitikai javaslatokat kell, hogy tegyen. Az Egyesült Államokban a kongresszus mellett működik például egy innovációpolitikai kutatóintézet, amely rendszeresen gyárt a kongresszusnak olyan tanulmányokat, hogy miként kéne a kutatási rendszert átszabni. Ezekből van, amit megfogadnak a bizottságok, van, amit nem, de az mindig a döntéshozónak a joga kell maradjon, hogy ezekben a kérdésekben irányítson, hiszen sokkal több szempontot ismer, mint az, aki csak kutat.

De nálunk nem voltak ilyen tanulmányok. Az MTA javaslatait, ha nem is egészében, de elutasították. Itt gyakorlatilag az egész átalakítás erővel történt.

Ha visszatérünk, mondjuk, erre az átvilágításra, ami az MTA–ITM közös munkacsoport szempontjai alapján készült, érdemes tudni, hogy amikor ennek meglett az eredménye, az MTA fogta és aznap publikálta, a nélkül, hogy a munkacsoport tagjainak elküldte volna, bármilyen véleményt mondhattak volna róla. Több ezer oldalnyi szöveg olyan fejléccel jelent meg, hogy minden tökéletesen rendben van, amikor benne közel sem ez szerepel.

Én úgy gondolom, hogy ennek nem ez lett volna a módja.

Millió olyan példát tudok mondani, ahol kiváló az együttműködés az intézethálózat és a kormány között: például ott van Paks a nukleáris ügyekben, de zajlik munka ökológiai, koronavírussal kapcsolatos témában. Beszéltünk a közcélú szolgáltatásokról is, ezek nélkül nem tudna működni ez az ország. Ilyen értelemben nem lehet tisztán leválasztani a kormányt vagy a politikát a tudományról. Ez egy nagyon összetett kérdés, itt tényleg a részletekben van az ördög.

Áder János aláírta az MTA megcsonkításáról szóló törvényt
Hiába volt tiltakozás, még alkotmánybírósági kontrollt sem kért az államfő.

Jelenleg nincs olyan fék a rendszerben, ami – ha netán odáig jutna a dolog, és tényleg részrehajló lenne az egész irányító testület – meg tudná állítani a folyamatot.

Én nem gondolom, hogy lenne részrehajlás. Ráadásul mi átláthatóbb, transzparens rendszert szeretnénk felépíteni, ez önmagában biztosíték kell legyen arra, hogy nem születnek ilyen döntések. De vissza is tudok kérdezni: az MTA-nál mi volt az, ami garantálta, hogy nem születnek meg ilyen döntések? Nem mondanám, hogy az MTA transzparensen működött, messze nem tökéletesen, ott még azt is nehéz volt néha megmondani, hogy ki mit dönthet el. Most egy sokkal letisztultabb rendszer van, tudományos tanáccsal és irányító testülettel, ahol döntések születhetnek. Azok a nevek, akik a tudományos tanácsban, a nemzetközi tanácsadó testületben és az irányító testületben benne vannak, önmagukban garantálják azt, hogy nem történhet részrehajlás. Én biztos vagyok benne, hogy egyik tagja egyik tanácsnak sem adná a nevét valamihez, ahol igazságtalanság történne.

Mi lehet az oka például annak, hogy a Maróth Miklós előtt felkért tudósok nem vállalták el az irányító testület vezetését? Ennek is volt olyan visszhangja, hogy ők úgy gondolták, nem a tudomány érdekét szolgálja ez a hálózat.

Azért attól még, hogy a sajtóban valami megjelent, nem biztos, hogy valójában úgy is történt.

Tehát akkor nem kértek fel hivatalosan senkit, csak Maróthot?

Ezzel én nem foglalkoztam közvetlenül, csak Vizi E. Szilveszterről tudok, de azt hiszem, hogy ő megindokolta, miért nem vállalja a felkérést, ami nem is hivatalos felkérés volt. Nyilván voltak háttéregyeztetések, de felkérést csak Maróth úr kapott, és ő el is vállalta. Az irányító testületben mindenki elvállalta a munkát.

Az előbb említette, hogy sokkal átláthatóbb lesz az intézetek működése. Ez azt jelenti, hogy a nyilvánosság számára is az lesz? Tudni fogjuk, hogy milyen kutatásokra nyújtottak be pályázatot, milyen kutatásra kaptak pénzt és mennyit, melyeket nem fogadtak el – ez mind nyilvános információ lesz?

Alapvetően igen, nekem eddig is nagyon fontos volt, hogy egy olyan szervezeti kultúra alakuljon ki, ami alapvetésnek gondolja ezt a transzparenciát. Nyilván nem akarjuk fölösleges információkkal elárasztani az embereket, nem cél az összes szerződés honlapra való feltöltése.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Vannak olyan tudományterületek, amelyekre sokkal jobban rá szeretnének gyúrni, mert itthon kicsit akadoznak, és kéne azokat fejleszteni?

Inkább azt mondanám, hogy vannak olyan új tudományterületek, amiket el kell kezdeni művelni itthon is. Ilyen a mesterséges intelligencia, a plazmonika, a biotechnológia, ezek teljesen új területek, és el kell kezdeni komplex módon felépíteni ezeket itthon. Az nem létezik, hogy ebben az országban senki ne értsen a mesterséges intelligenciához.

Talán a koordinációban kell még fejlődni, az inter-, transz-, és multidiszciplinaritás hívószó, például a klímaváltozásnál vagy az önvezető autók témakörénél. Utóbbi klasszikus példa, felüt jogi problémákat is, társadalompolitikai problémákat és egy csomó műszaki kérdést is.

Erősítjük az egyetemekkel való együttműködést is, most négy megállapodás van folyamatban: az egyik a SZTAKI és a győri egyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az SZTE, a debreceni ATOMKI és a Debreceni Egyetem között, illetve a Pécsi Egyetemmel most tárgyalunk.

Gondolom, az ipari felhasználás is egy szempont abban, hogy milyen kutatásokat fognak majd támogatni. Mennyire lesz ez fontos, és mennyire befolyásolja majd az alapkutatás finanszírozását?

Egyáltalán nem befolyásolja, a hálózat továbbra is alapkutatás-súlyú, fókuszú kell, hogy maradjon. Amivel foglalkozni fogunk, az inkább a transzláció, ami azt jelenti, hogy ha van egy alapkutatási eredményem, akkor azt nem teszem be a fiókba, hanem megnézem, hogy tudom-e valahol hasznosítani, illetve hogy lehet-e valahogy Magyarországon belül kezdeni vele valamit. Egyébként nem az ELKH feladata a hasznosítás, hanem a magyar iparé. Mi nem akarunk gyártani, kereskedni, viszont nagyon szívesen licenszelünk vagy adunk el magyar vállalatok számára technológiákat, segítünk, ha erre van igény.

Tehát nagyon szoros együttműködés az iparral nem lesz?

Azt gondolom, hogy de, viszont ez nem hathat vissza az alapkutatásnak a függetlenségére. A kettő nagyon jól megvan egymás mellett, sőt, erősíti egymást. Ez is egy alapvetés, amivel mindenki pontosan egyetért az igazgatóktól elkezdve az irányító testületi tagokon át, hogy mindkét tevékenységre egyszerre van szükség. Az ELKH-n belül szeretnénk létrehozni egy innovációs rendszert és egy innovációs alapot, ami licenszeket fizet ki például.

Pár év múlva el kell jutnia a magyar K+F ökoszisztémának is oda, hogy ezt rendszerszinten tudja kezelni, illetve a magyar vállalatoknak befogadónak kell lenniük az innovációkra. Saját termékportfóliója nagyon kevés vállalatnak van, mi inkább bérgyártást végzünk. Itthon vannak olyan tudományos eredmények, amelyekből eredeti technológiákat lehet gyártani, de ehhez kell egy vállalkozó. Tesla is kiváló tudós volt, mégis Edisonnak sikerült a General Electricet létrehozni, és ebből pénzt csinálni. Nem elég önmagában jó tudósnak lenni.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.