Amikor egy kisgyermek ismeretlen helyzetbe kerül, vagy számára idegen személlyel találkozik, az édesanyjához bújik, rácsimpaszkodik, de legalábbis szorosan a közelében marad. Szégyenlős még, majd feloldódik – szabadkozik ilyenkor az anya, de feleslegesen, hiszen teljesen normális, természetes viselkedésről van szó. A fizikai közelsége biztonságérzetet nyújt a gyereknek, miközben akarva-akaratlanul is anyja reakciót figyeli, hogy eldönthesse, mennyire kell tartania az adott embertől, tárgytól, szituációtól.
A pszichológia szociális referenciának nevezi a jelenséget, és sok esetben bizony életbevágóan fontos. Majmoknál figyelték meg például, hogy az a kölyök, amelyik anyjával együtt nem találkozott még mérgeskígyóval, vagy nem volt alkalma megfigyelni a felnőtt reakcióját, bizony félelem nélkül közelít a veszélyes állathoz, akár „játszani” is kezd vele. De ide tartozik az emberek világából az is, hogy átkelés előtt megállunk és körülnézünk az úttest szélén – nyilván ezt a gyerekben szavakkal is tudatosítjuk.
Gyanús idegen
Az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport és az ELTE Etológia Tanszék munkatársai korábban több esetben kimutatták, hogy a kutyák viselkedése egyes szociális vonatkozásokban hasonló a kisgyerekekéhez. Ezért most arra voltak kíváncsiak, vajon a négylábú „családtagoknál” is megfigyelhető-e a szociális referencia jelensége, azaz mennyire befolyásolja viselkedésüket a gazdájuk reakciója, ha egy gyanús ismeretlen emberrel találkoznak.
A gyanús itt kulcskifejezés, mert jól szocializált kutyában a barátságos idegen nem kelt aggodalmat. A kísérletek során ezért az ismeretlen személy enyhén fenyegetően viselkedett, azaz mereven bámulva a kutyát lassan és némán közelített
– mondja a 24.hu-nak Dr. Salamon Attila biológus, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, az Animal Cognition szakfolyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. A kutyákat eltérő helyzetekben tanulmányozták, ahol a különbséget a gazda pozíciója és az idegentől való távolsága, illetve reakciója jelentette.
Ha gyorsan kell dönteni, elhamarkodja
Az elsőben egy irodában vagyunk, gazdi ül az asztal mögött, a kutyus mellette, amikor az idegen benyit az ajtón, majd a fent leírtak szerint közelít. A gazdákat két különböző reakcióra kérték: beszéljenek barátságosan, és hajoljanak az idegen felé, vagy hangjuk legyen ijedt, és amennyire ülő helyzetük engedi, húzódjanak tőle hátra. Az eredmény részben beigazolta a várakozásokat.
A gyanakvóan, ijedten reagáló gazdikat kutyájuk többet nézte, és hosszabb ideig maradt a közelükben, mint amikor vidáman, kedvesen fogadták a jövevényt. Érdekes módon azonban a gazda viselkedésétől függetlenül a legtöbb kutya odament az idegenhez, ami azt jelenti, hogy a gazdi gyanakvása nem „ragadt át” rájuk. A szakember szerint ezt a kis térben gyorsan lejátszódó jelenet indokolja:
A kutyáknak nem volt idejük megfigyelni a gazdájuktól érkező jeleket, az idegen benyitott, hirtelen »közel volt«, a kutyusok felugrottak és üdvözölték.
Ha hallották, érzékelték is a reakciót, nem volt idejük azt összekötni az idegennel.
Elbújik a gazda mögé
Ezért volt fontos az egészet egy nagyobb térben is megismételni, több időt hagyva a kutyának a helyzetfelmérésre. A következő kísérletben ezért a gazda áll, a hangsúlyon túl előrelépéssel vagy hátrahőköléssel reagál az idegenre, aki hat méterről nyit be a terembe. Minden más ugyanaz.
A reakciókon így már látszott, hogy van idő felmérni a helyzetet. Ha a gazda barátságosan fogadta a belépő, „gyanúsan viselkedő” idegent, a kutya is eltávolodott tőle, és odament megszaglászni, üdvözölni. Amikor viszont a gazda gyanakvó volt, a kutya több időt töltött a közvetlen közelében, sőt a háta mögé bújt még nagyobb biztonságot keresve.
Persze adja magát a laikus kérdés, miszerint a fenyegetőnek tűnő személy elől miért „bújtak el”, kerestek oltalmat a helyett, hogy védelmezően léptek volna fel? Ennek oka, hogy a szakemberek alapvetően idegenekkel is barátságos családi kutyákat vontak be a kísérletbe.
Az idegen lassan, némán mozgott, az állandó szemkontaktussal nem adott konkrét jelzést szándékairól, inkább bizonytalanságba sodorta a kutyát. És épp ez volt a cél: az állat hogyan, milyen információk alapján próbálja értelmezni a furcsa, kényelmetlen helyzetet.
Több tízezer év
Végezetül érdemes kitérni még a cikkünk elején említett tényre, hogy a kutyák több szociális megnyilvánulása hasonlít a gyerekekéhez, általában az emberekéhez, és ezektől a megnyilvánulásoktól érthető módon olvadozik a lelkünk. A teljesség igénye nélkül: úgy kötődnek a gazdához, mint gyerek az anyjához, értelmezik a szemmozgásunkat, hogy hova mutatunk a kezünkkel, képesek féltékenységet érezni, érdekli őket és reagálnak is a gazdi lelkiállapotára, és még hosszan sorolhatnánk.
Ezek az „emberi vonások” a több tízezer éves emberi környezetben zajló szelekció, a háziasítás eredményeként alakultak ki, őseink ugyanis azokat az egyedeket részesítették előnyben, amelyek leginkább ráhangolódtak az emberi viselkedésre. Részben a saját képünkre formáltuk őket, alkalmazkodtak hozzánk, ennek köszönhetően ma azon túl, hogy különleges társállatok, remek alanyai az emberi viselkedés és gondolkodás kutatásának.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
