Tudomány koronavírus

Hatásosnak tűnik egy szer a koronavírusra

Ha teljesen új gyógyszert szeretnénk találni a koronavírusra, nagyon hosszú időbe telne, mire minden szükséges kutatási és engedélyeztetési fázison átmenne. Éppen ezért már most használt, koronavírushoz hasonló felépítésű vírusölő hatóanyagokat is tesztelnek – közülük az egyik pedig most nagyon ígéretesnek tűnik.

A Gilead gyógyszergyártó által fejlesztett remdesivir hatóanyag korábban is az egyik legesélyesebb jelöltnek számított (a WHO is belevette a négy globálisan kutatott szer közé), most pedig egy chicagói kórházban zajló klinikai kutatás alapján még inkább bebizonyosodott: az új vírusölő hatásos lehet a koronavírus ellen. A Gilead, úgy tűnik, olyan biztos a dolgában, hogy a napokban már le is védette a gyógyszer csomagolását.

Koronavírus: óriási globális teszt indul négy ellenszerrel
A WHO szerint szorít az idő, jövő héten már indulhat a kutatás.

A Chicagói Egyetemi kórház 125 koronavírusos önkéntest gyűjtött össze a harmadik fázisú klinikai kutatáshoz, közülük 113-nak súlyos volt az állapota. Mindannyian lázasak voltak, és légúti problémákkal kerültek a kórházba. A betegeknek naponta adtak infúzióval remdesivirt. Alig egy hét múlva az emberek nagy része tünetmentesen távozhatott a kórházból – írja a STAT News.

Két beteg azonban elhunyt a koronavírus következtében. A Chicagói Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője, a kutatás vezetője, Kathleen Mullane szerint nagyon jó hír, hogy a fertőzöttek ilyen hamar felépültek, és hazamehettek a kórházból. Az eredményeket egyelőre az orvosok nem publikálták tudományos szaklapban, de beszámoltak már róla egy videoüzenetben a Chicagói Egyetem oktatóinak, ehhez jutott hozzá a STAT News.

Image: 73964182, Időseket szállítanak át a Pesti úti Idősek otthonából az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe. Kép: smagpictures.com

Több másik kutatás is folyik párhuzamosan a remdesivir hatékonyságát vizsgálva, ezekről még nem érkezett információ. Egyelőre nincs semmilyen tudományos elemzés a szer hatékonyságáról, a Chicagói Egyetem orvosai is csak előzetes eredményeket tudtak bemutatni.

A Gilead még áprilisban várja egy másik klinikai kutatása eredményeit is, amely kifejezetten súlyos koronavírusos betegek remdesivirrel való kezelésével kapcsolatos. Ez egy 400 fős kísérlet, és bármelyik nap megérkezhetnek az előzetes tapasztalatok.

Mullane óvatosságra int azzal kapcsolatban, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le az eredményekkel kapcsolatban: a súlyos betegek mellett ugyanis nincs olyan kontrollcsoport, akik nem kapják a remdesivirt, ez pedig egy klinikai kutatásnál általában feltétel. Ennek ellenére bizakodó, mivel a lázas betegeknek hamar lemegy a testhőmérsékletük a kezelés hatására, és többen viszonylag gyorsan elhagyhatták a lélegeztetőgépet is.

A legtöbb beteget 6 nap után hazaengedték a kórházból, mert tünetmentesekké váltak.

A Gilead jelenleg 2400 súlyos koronavírusos beteget kezel remdesivirrel 152 különböző klinikai kutatás során. Emellett 1600 olyan betegen is végeznek kísérleteket, akiknek enyhébbek a tüneteik. Mindegyik kutatásban tíznapos remdesivir-kúrát kapnak a résztvevők, de – ahogy azt a chicagói esetből is láthatjuk – ha a javulás előbb megtörténik, a kezelést félbe lehet szakítani.

A cél az, hogy a két kutatási csoport közötti különbségeket is vizsgálják. Egy hétpontos skálán mérik azt, hogy mennyire sikeres a kezelés: a legrosszabb eset a halálozás, a legjobb pedig az, ha a betegeket kiengedik a kórházból. Azt is figyelembe veszik, hogy közben mennyi lélegeztetésre és más gyógyszerre volt szüksége a páciensnek.

Kép: Ina FASSBENDER / AFP

Arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy hiába ígéretesek az első eredmények, ezek egyelőre még nem tudományos tények. Ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket le lehessen vonni, és a szert hatásosnak lehessen elkönyvelni, tanulmányok és statisztikák kellenek a többi kutatásból is – nem holnapra lesz tehát meg a koronavírus ellenszere, de egyelőre a remdesivir tűnik a legígéretesebb jelöltnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik