Tudomány koronavírus

Koronavírus: két törzset azonosítottak

Kínai kutatók szerint az új koronavírus két törzse is terjed az emberek között – írja az MTI. A Pekingi Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia munkatársai a Kínában kitört koronavírus-járványt vizsgálva mutatták ki a kórokozó két fő törzsét. A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy egyelőre korlátozott adatokból dolgoznak, és további információk szükségesek ahhoz, hogy jobban feltárják a vírus evolúcióját.

Az előzetes eredmények alapján a koronavírus egy agresszívebb törzséhez köthető a vuhani megbetegedések 70 százaléka.

A fertőzések maradék 30 százalékáért a vírus egy kevésbé agresszív törzse okozta. A vizsgálattól független kutatók szintén arra hívták fel a figyelmet, hogy óvatosan kell kezelni a tanulmány megállapításait, és nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből, mivel előzetes információkon alapultak.

Kép: Getty Images

Szerdán Kína egyik vezető orvosi szövetsége bejelentette, hogy a koronavírus közepes lappangási időszaka 5-7, maximum 14 nap. A kormány alá tartozó szervezettől mindeddig ez volt a leghitelesebb becslés a vírus lappangásával kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik