Tudomány

Magyarország volt Szulejmán élete és végzete

Korábban a témában:

Ha félezer év távlatából gondolunk bele, csupán egy szösszenet volt az 1521 és 1541 között eltelt két évtized, amely során az Oszmán Birodalom megtörte a korábban európai középhatalomnak tekinthető Magyar Királyság erejét. Az ország középső része és a főváros is török megszállás alá került, felvonulási területté, „ugródeszkává” az igazi cél, a Habsburgok legyőzése felé.

Mindez egyetlen uralkodó, Szulejmán szultán nevéhez köthető, és bár a következményeket ismerve sovány vigasz, de érdemes megjegyezni, hogy a legjobbtól kaptunk ki. Nem véletlenül kapta neve elé a Nagy jelzőt, korának párját ritkító politikusa, államférfije és hadvezére volt.

Halálának évfordulóján azt a kérdést tettük fel, vajon Szulejmán hogyan tekintett hazánkra? Méltó ellenfelet, látott a magyarokban, dicsőségért vezette ide hadait, vagy csupán egy bosszantó akadályként léteztünk a szemében, amit félre kell söpörnie, hogy megnyissa az utat Bécs felé? Dr. Pap Norbert geográfus-történésszel, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárával, a Mohács-kutatócsoport egyik vezetőjével beszélgettünk.

Sokáig elérhetetlen volt

Érdemes ha vázlatosan is, de messzebbről kezdeni. A Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom első összecsapása még Nagy Lajos királyunk uralkodásának idejére, 1366-67-re esett, majd a török balkáni terjeszkedésével egyre gyakoribbá vált. Az ellenség gyakorlatilag már Luxemburgi Zsigmond országlása alatt, azaz a XV. század elején a küszöbön állt: portyázó török csapatok törtek be az ország területére, és persze a válaszcsapások sem maradtak el. Ennek ellenére 1521-ig, vagyis jó másfél évszázadig a királyság szilárdan helyt állt. Sőt.

Miután II. Mehmed, a Nagy, a Hódító elfoglalta Konstantinápolyt 1453-ban, a szultán étvágya és legyőzhetetlenségébe vetett hite az egekbe szökött. Nem sokkal később megindult Magyarország, és nyugodtan mondhatjuk, a nyugati kereszténység kapuja, Nándorfehérvár felé.

Állítólag a hadjárat előtt azzal hencegett, hogy reggelijét Nándorfehérvárott, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben fogja elfogyasztani.

Csakhogy 1456. július 22-én hatalmas pofonba futott Hunyadi János, Vitéz Mihály és Kapisztrán János jóvoltából: a nándorfehérvári diadalt még ma is ünneplik a harangok, ám a török önérzetén hatalmas csorba esett. A következő évtizedekben nagyot fordult a világ, Szulejmán trónra lépésének idejére az oszmánok – főként Egyiptom megszerzése révén – meghatványozták erejüket, megállíthatatlanná váltak. Itt adjuk át a szót egy az egyben Pap Norbertnek.

A „szerencse napja”: augusztus 29.

Az ifjú, mindössze 26 esztendős szultán első útja nyugatra vezetett, 1521. augusztus 29-én elfoglalta Nándorfehérvárt, majd 1526. augusztus 29-én döntő vereséget mért a Magyar Királyságra.

Szulejmán magyarokhoz fűződő viszonyáról ellentmondásos véleményeket olvashatunk, de a bizonyítékok arra mutatnak, hogy méltó, komoly ellenfélként tekintett az országra. Az oszmán uralkodó számára a Magyar Királyság megtörése uralkodásának egyik legfontosabb eredménye volt

– mondja a szakember a 24.hu-nak.

Először is az általa vezetett 13 hadjáratból hét, vagyis több mint a fele valamely magyar országrész ellen irányult, nem igazán kérdés, mely állam számított a legfontosabb ellenfelének. Nándorfehérvár, majd Mohács után augusztus 29. ráadásul a szultán személyes szerencsenapjává vált – nem véletlenül időzítette ide később Buda elfoglalását, de kissé kisarkítva élete utolsó napjai is e szám bűvöletében teltek.

Immár betegen, 72 éves aggastyánként maga vezette a szultáni hadat az 1566-os hadjáratra is, ami végül Szigetvár elfoglalásával, Zrínyiék hősies kirohanásával végződött. Az ostrom augusztus 6-án kezdődött, de e védők makacsul tartották magukat. A szultán annyira bízott szerencsenapjában, hogy 29-én hatalmas, döntőnek szánt rohamot parancsolt a vár ellen, amit viszont a védők visszavertek. A győzelmet végül nem élte meg, órákkal a lófarkas zászló kitűzése előtt, a szeptember 6-áról 7-ére forduló éjjel hunyt el.

A szerencse helye: Mohács

Térjünk még vissza Mohácsra, amelyet a geográfus-történész szerint  a törökök az Oszmán Birodalom öt legnagyobb győzelme egyikének tartottak, és ez nem pusztán utólagos értékelés:

A csatatéren idővel egy oszmán győzelmi emlékművet („Őfelsége dombjaként” emlegették) alakítottak ki, amely muszlim zarándokhelyként funkcionált imahellyel, ilyet sehol máshol nem ismerünk. Emellett az összecsapás helyszínét a törökök a „szerencse mezejének” nevezték

– emeli ki a történész.

Még Szulejmán életében, de halála után is, amikor a szultán személyesen jött Magyarországra, egyfajta kötelező megálló- és pihenőhely lett a mohácsi csatasík, szokás volt például itt fogadni külföldi követeket, de még Szapolyai János magyar király is itt járult a szultán színe elé hódolni 1529-ben. Biztosra vehetjük, hogy Szulejmán szultánnak – és utódainak is – éppoly fényes diadal volt a magyarok legyőzése, mint nekünk Nándorfehérvár 1456-ban.

Részben itt temették el

Sziget alatt, 1566 késő nyarán a nagy szultán gyakorlatilag haldoklott. Ahogy már említettük, 72 évesen, betegen a megerőltető, hosszú hadjáratra vállalkozni szinte mondhatjuk öngyilkosság volt a részéről, tavalyi erről szóló cikkünk címét idézve: Szulejmán meghalni jött Magyarországra.

Valójában jönnie kellett, pontosabban rendteremtéssel bizonyította rátermettségét. Isztambulban sokan vélték úgy, hogy hajlott kora alkalmatlanná teszi a birodalom vezetésére, miközben a Habsburgok addigi hódításai a vazallus Erdélyi Fejedelemséget veszélyeztették, Zrínyi Sziget várából indított portyái pedig komolyan veszélyeztették a Duna-menti hadiút biztonságát.

Szulejmán meghalni jött Magyarországra
Halálát titkolták, testét egy fa ládában rejtegették, belső szerveit viszont itt temethették el, később fényes síremléket emeltek a teste által megszentelt földdarabra. Az igazság sokszor izgalmasabb a meséknél.

Nem tudjuk, milyen betegség vagy betegségek gyötörték, de azt igen, hogy már nem bírta magát a nyeregben, a Balkánon már szekéren kelt át. A hadjáratot Szokollu Mehmed nagyvezír irányította, a szultán szeptember 7-én, éjjel egy és két óra között a sátrában hunyt el csendesen. Természetes halált halt, ennyi biztos.

Turbék

A hírt eltitkolták attól tartva, hogy megszűnik a hadsereg lojalitása a Szigetvár alatt végsőkig kimerült seregben. Nem igaz, hogy testét kiültették volna sátra elé, mintha élne, parancsait viszont meghamisították: a kíséret egyik tagja, Dzsafer aga kézírása kísértetiesen hasonlított a szultánéra.

Testét valamilyen módon tartósíthatták és haza vitték, ám több jel is közvetve arra utal, hogy belső szerveit talán Szigetvár mellett temethették el. Ideiglenes eltemetésének helye fölé később síremléket emeltek, köré pedig egy egész épületkomplexumot imahellyel, középfokú vallási iskolával, derviskolostorral és számos más épülettel.

A XVII. század végére itt már egy komplett oszmán város alakult ki. Turbéknak hívták, ahol a zarándokok a látványosságon kívül karavánszerájt, fürdőt, két mecsetet és Evlia Cselebi, a nagy utazó beszámolója szerint még boltokat is találhattak. Turbék Szulejmán szultán hagyatékává, egy fontos zarándokvárossá fejlődött.

Kiemelét kép: Az 1994-ben I. Szulejmán szultán születésének 500. évfordulóján létrejött Magyar-Török Barátság Park Szigetvár közelében. Fotó: Sóki Tamás / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.