Mátyás halála után, a Jagelló királyok uralkodásának idején javarészt fegyverszünet volt érvényben a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között, ám nyugalomról ekkor sem beszélhetünk, mindennaposak voltak a kisebb portyák, határvillongások. Amikor 1512-ben Isztambulban Bajezidet megbuktatta a fia, és Szelim néven átvette a hatalmat, a török-magyar kapcsolatokban is új szakasz kezdődött.
A Bajeziddel kötött aktuális békeszerződés a korszokása szerint érvényét vesztette az új uralkodó trónra kerülésével, Szelim pedig nem igyekezett meghosszabbítani. A végeken az addigiaknál hevesebb török betörések kezdődtek, egyre inkább pusztultak a végvárak, Magyarország egyre nehezebben bírta a nyomást.
Szelim viszont figyelmét és haderejét keletre fókuszálta, az évtized második felében térdre kényszerítette a perzsákat és elfoglalta Egyiptomot. Eközben többször folytak tárgyalások, amelyek végül 1519. március 28-án vezettek sikerre egy három évre megkötött békeszerződéssel. A harcok persze ekkor sem szűntek meg, de nagy hadjárattól nem kellett tartani.
Szulejmán támadással indított
Ez az állapot sem tartott sokáig, Szelim 1520. szeptember 22-ei halálával ez a szerződés is érvényét vesztette. Utódja, Szulejmán decemberben követet küldött Budára a szerződés megújítása érdekében, de választ sokáig nem kapott.
Nem tudni, tényleg békét akart-e, vagy csak a magyarok éberségét akarta elaltatni, míg a tél során felkészül a hadjáratra. Az viszont tény, hogy 1521. május 18-án a körülbelül 60 ezer főt számláló szultáni haderő megindult Magyarország ellen.
A szultáni haditanács több tervvel is készült, de a fő cél Nándorfehérvár, a mai Belgrád elfoglalása volt, amiről nem túlzás azt állítani, a Magyar királyság kapuját jelentette. A környékbeli kisebb várak elfoglalása közben július elején körbezárták a várat, az ostrom augusztus 29-én ért véget.
Szulejmán ezután a Szerémség felégetésével visszavonult, az addigra végre csatarendbe állt magyar had viszont egy járvány kitörése miatt meg sem próbálhatták visszavívni a várat.
Megnyílt az ország kapuja
Nándorfehérvár, amelyet 1456-ban Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János oly hősiesen megvédett. A hatás katasztrofális volt, az erődítmény a Mátyás-féle határvédelmi rendszer külső vonalának legjelentősebb tagja volt, az országot fél évszázadig védelmező végvárlánc megtört, Magyarország kapuja kinyílt.
A vár eszményi helyen feküdt a hódító szempontjából. Nyugatra a Dráva és a Száva mentén innen nyílik az út Horvát- és Stájerország felé. Északra a Dunát követve nyitva a kapu Buda, Bécs, a Felvidék irányába. A Tisza bejárat az északi bányavárosokhoz, de keletre is kiváló elágazás nyílik Erdélybe a Maros és a Körösök völgyén keresztül.
Nándorfehérvár elvesztése után napra pontosan öt évvel a mohácsi tragédia gyakorlatilag megpecsételte a középkori Magyar Királyság sorsát. Szulejmán számára pedig augusztus 29. a szerencse napjává vált, nem véletlenül időzítette 1541-ben Buda megszállását is erre a dátumra.
