Tudomány zöldövezet

Sosem mértünk még ilyen forró éveket

Az adatok alapján az idei év is kifejezetten forrón alakult. Mióta megindultak a mérések, az elmúlt négy év számított a négy legmelegebb esztendőknek. Ami ennél is aggasztóbb: az elmúlt 22 évből 20 a legforróbbak közé tartozott.

A friss adatokról az ENSZ Meteorológiai Világszervezete számolt be az éghajlat állapotáról szóló 2018-as jelentésében – írja az IFLScience. Öt, egymástól független hőmérsékleti adatkészlet szerint idén január és október között a globális átlaghőmérséklet 0,98 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az iparosodás előtti időkben.

Ezek az adatok többek, mint egyszerű számok

– mondta Elena Manaenkova, az ENSZ helyettes főtitkára. Manaenkova szerint már egy kis felmelegedés is komoly különbséget jelent az emberi egészségben, a vízhez és élelemhez való hozzáférésben, a fajok túlélésében, a termelésben, illetve a városok és az infrastruktúra ellenállásában.

A globális átlaghőmérsékletet a természetes folyamatok mellett az emberi tényezők is befolyásolják. Az elmúlt négy évből 2016 volt a leginkább, 2018 pedig a legkevésbé forró, ennek elsődleges oka azonban nem az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése, hanem az, hogy a La Niña időjárási jelenség idén viszonylag enyhe volt. A szakértők arra számítanak, hogy 2019 melegebb lesz az idei évnél.

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy bolygónk tovább melegszik, és messze vagyunk a párizsi klímaegyezmény fő célkitűzésétől, hogy 2100-ra 2 Celsius-fok alatt tartsuk a klímaváltozást. A Meteorológiai Világszervezet adatai alapján amennyiben a jelenlegi trendek kitartanak, úgy a század végére 3-5 Celsius-fokkal lehet forróbb a Föld.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik