Tudomány bbc history

Leesett a náci majom az autóról

BBC History
BBC History

2018. 11. 14. 13:40

A norvégok többsége gyűlölte a náci megszállókat és velük együttműködő honfitársait, de a terror idején a kisember kezében egyetlen fegyver marad: a humor. Éltek is vele.
Korábban a témában:

A második világháborúban Norvégia volt az az ország, amelynek hadereje a Szovjetunió után a legtovább dacolt a területére lépő náci hadakkal. Ugyan végül két hónapnyi elkeseredett, brit segítséggel vívott harc után 1940 júniusában letette a fegyvert, az ellenállás ezután is folytatódott.

A földalatti ellenállás fegyveresei és szabotőrei rengeteg vakmerő és sikeres akciót hajtottak végre a megszállók ellen, ám a lakosság jóval szélesebb rétegei is tettek arról, hogy a nácik és a velük kollaborálók ne érezzék túlságosan jól magukat az országban.

Csak a humor segít

Pedig a németek mindent megtettek, hogy megszilárdítsák helyzetüket Norvégiában, Quisling személyében találtak egy megfelelőnek látszó kollaboráns vezetőt, a közös árja mivoltot hangsúlyozó propagandával árasztották el a lakosságot, a nyílt ellenállást pedig kíméletlen brutalitással torolták meg. A norvégok többsége azonban nem adta be a derekát.

Nem újdonság, hogy a humor az egyik legjobb – és néha egyetlen – eszköze az elnyomottaknak a hatalommal való szembeszállásra. A témáról könyvet is megjelentető norvég kutató, Kathleen Stokker rengeteg korabeli naplót, feljegyzést átolvasva jutott arra a következtetésre, hogy a náci megszállást átélő honfitársai szinte sportot űztek a nácikat és a kollaboránsokat gúnyoló viccek, anekdoták terjesztéséből.

Egy német megkérdez egy kisfiút:

– Nem láttál egy majmokkal teli autót elmenni itt?

– Miért, mi a baj, le tetszett esni róla?

– így szólt az egyik vicc.

Kedvelt célpont volt Quisling is:

A vezér egy elmegyógyintézetbe látogat. Megelégedve látja, hogy az emberek katonás sorban, karlendítéssel és hangos »Heil og sæl!« [a Sieg Heil! norvég változata] köszöntik. Kivéve a sor végén álló férfit. – Te miért nem tisztelegsz? – kérdi. – Ja, én nem vagyok őrült, én csak egy őr vagyok itt.

Egy másik vicc arról szólt, hogy a Quisling képmásával ellátott új bélyegek bevezetését el kellett halasztani, mert senki nem tudta, melyik oldalára kéne köpni.

A jégfal jelenség

Persze az ilyen viccek meséléséért vagy a rajtuk való nevetésért akár komoly bajba is lehetett kerülni, de olyan elterjedtek voltak, hogy egy-egy példastatuáláson kívül a hatóságok sem tudtak velük mit kezdeni. Persze a lehetséges büntetést sem mulasztották el kifigurázni a norvégok.

Amikor 1941-ben bevezettek a statáriumot Oslóban, falragaszok fenyegették a lakosságot, hogy agyonlövés jár ezért, agyonlövés jár azért, agyonlövés jár amazért – valaki pedig odaírta a végére, hogy „agyonlövés jár, ha még nem voltál agyonlőve!”. A suttogva terjesztett, eldugott naplókba leírt viccek is hozzájárultak ahhoz, hogy a norvég társadalom széles köreinek tagjai között egyfajta cinkos, összekacsintós egységfront alakult ki a megszállók ellen.

Ez megnyilvánult például a „jégfal” jelenségében, ami azt jelentette, hogy a városi villamosokon egy náci melletti ülést akkor sem foglalt el senki, ha összetömörödve kellett állniuk az ülések között.

Annyira zavarta a megszállókat, hogy még a közlekedési szabályzatba is beleíratták, hogy szabad ülések esetén tilos állva utazni – ám betartatni ezt is nehéz feladat lett volna.

Isten verje Hitlert

Az ellenállás egy sajátos, véletlen hibaként beállítható változatát űzték a bátrabb lapszerkesztők. Egy újságcikk például ahelyett, hogy arról tudósította volna olvasóit, a németek fölénye mind az emberek, mind az ágyúk (menn og kanoner) területén megmutatkozik, menn og kaninert (emberek és nyulak) írt.

Egy másik lapban egy valójában meg sem történt sífutóverseny befutóinak kezdőbetűi adták ki az „Isten verje Hitlert” mondatot.

Az utca népe a háború előrehaladtával, az első német kudarcok után már a hadi helyzeten is előszeretettel viccelődött: Egy német elmegy megnézni a viking hajókat, de nincs túlzottan elragadtatva. – Lehet, hogy magát nem nyűgözik le annyira – mondja neki az őr –, de a norvégoknak még ezekkel is csak sikerült eljutniuk Angliába.

Felrázta az embereket

A nélkülözéseket is fel lehetett fogni humorosan. Amikor egy moziban egy német propagandafilmen egy norvég kikötőben sajtot és más finomságokat kipakoló német hajót mutattak, valaki elkiabálta magát a sötétben: „Hé, véletlenül fordítva fűzték be a filmet!”

Stokker szerint a viccelődés nem csak a gőz levezetésére, a helyzet elviselhetőbbé tételére volt jó. A fegyverletétel után a norvégok többsége apátiába zuhant, a náci eszmék pedig sokak számára tűntek vonzónak. A terjedni kezdő viccek egyrészt felrázták az embereket, társadalmi helyzetre, nemre és korra tekintet nélkül közösséget teremtettek, miközben elszigetelték azokat, akik előtt nem volt szabad elmondani őket.

A viccek még arra is jók voltak, hogy az emberek viszonylag kockázatmentesen letesztelhessék a másik nézeteit, így segítették a hasonló nézeteket vallók egymásra találását, miközben az állandó félelem és a nélkülözések elviselését is enyhítették.

Összességében tehát a humor nagyon is komolyan hozzájárult a norvég ellenállás sikereihez, és ahhoz, hogy a kollaboráció nem tudott igazán mély gyökeret ereszteni a társadalomban.

Nem tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy itt lejegyezzük: a skandináv hadjárat idején Hacsek és Sajó egy budapesti színpadon a következő párbeszédet folytatta le: – Hallotta, hogy a németek már Koppenhágában vannak? – Persze Sajókám, bárcsak már Oslóban lennének…

Illusztráció: német katonák Oslóban/Bundesarchiv

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.