Az első világháború, 1914–1918 öröksége ma is formálja életünket. Az újkorban kevés emberi erőfeszítés vájt olyan mély barázdákat a természetbe, mint a mezőgazdaság, az ipar és a háború. 1914-ben ez a három szövetkezett, hogy együtt nagyarányú pusztításba kezdjenek.
Valamennyien fel tudjuk idézni a szétrombolt gazdaságokról, szénné égett fákról, sárban úszó ingoványokról a nyugati fronton készített ikonikus fotókat. Bár a csatamezők látszólag tényleg átokföldjévé váltak, a természet viszonylag hamar regenerálódni tudott. Paradox módon a harcmezőktől távol,
Hadsereg, mint biológiai rendszer
A tudósok általában társadalmi jelenségként tanulmányozták az első világháború hadseregeit, ám azok biológiai rendszerként is működtek, amelyek létéhez a környezetből energiát kivonni, majd ezt szállításra alkalmas formába önteni, majd továbbítani képes infrastruktúrára volt szükség. A háború nagyságrendje és időtartama élelmiszerek és fosszilis fűtőanyagok formájában hatalmas energiaáramlással járt, amely átalakította a kapcsolatokat és viselkedésmintázatokat, a globális geopolitika szintjétől egészen az egyéni táplálkozási szokásokig.
A hadseregek a katonák harcban tartása, a szükséges gépek működtetése érdekében az egész bioszférából rekviráltak erőforrásokat. Ha körülnézünk a glóbuszon, találunk néhány jó példát arra, miként érintette a háború a környezetet. Az oszmán csapatok teljes cédruserdőket vágtak ki Libanonban, hogy a faanyaggal mozdonyokat és mészégető kemencéket fűtsenek.
A Kelet-Európában állomásozó német csapatok európai bölények húsát lakmározták, s majdnem kipusztították a lengyel Białowieża-erdőben (az európai síkvidék egykori őserdejének legnagyobb megmaradt egységében) tanyázó egyik legfontosabb fajt. Ahhoz, hogy a romlandó élelmiszert konzervdobozokban porciózhassák ki a katonáknak, jelentősen megnövelték a Maláj-félszigeten és a Holland Kelet-Indián lévő ónbányák termelését, s a hidraulikus zsilipek agyagfolyamba fullasztották a környező folyókat.
Tömegével sorozták be az igáslovakat a hadseregbe, a földműveseknek így izomerőben és trágyában is kevesebb jutott földjeik megművelésére. A világ legnagyobb nátrium-nitrát (úgynevezett chilei salétrom) lelőhelye az Atacama-sivatagban volt a forrása annak a nitrogén bázisú műtrágyának, ami segített megakadályozni, hogy teljesen összeomoljon a termelés Nyugat-Európában. Ugyanezeket a kemikáliákat használták fel a robbanóanyagok készítésekor is.
Afrikában az energiatartalék az emberi test volt
Az európai gyarmattartók besorozták, kényszermunka-zászlóaljakba zsúfolták és tömeges migrációra késztették az afrikaiakat, ami felfordította a meglévő „betegség-ökológiát”, és talán a későbbi HIV-1 vírust is elszabadította.
Minthogy a keleti marhavész (pestis bovum) megfertőzte az afrikai marhaállományt, hatalmas állattenyésztő telepeket létesítettek Argentínában, amelyek amellett, hogy gondoskodtak az antant fehérjeutánpótlásának zöméről, totálisan átalakították a dél-amerikai pampákat. A szénhidrátéhség csillapítására az amerikai és kanadai gabonatermesztők feltörték a félszáraz prérik földjét, ami a következő évtizedekben széleróziót és elsivatagosodást okozott.
A konfliktus végkimenetelében stratégiai szerepet játszott Mexikó, mint a legjelentősebb kőolaj-exportőr, ám az olajkitermelés felborította a földbirtok-viszonyokat és a Mexikói-öbölben is felszította a munkaügyi viták tüzét. Ezzel egy időben az oszmán kézben lévő Moszul, Bagdad és Baszra ígéretes kőolaj-lelőhelyeihez igazították a brit katonai stratégiát Mezopotámiában. Az energiapolitika volt a hajóereje a Közel-Kelet háború utáni úgynevezett „mandátumokra” darabolásának is a győztes hatalmak részéről, ami egyenes útként vezetett a térség instabilitásához.
A környezetpusztítás és az erőszak diadala
Az impériumok energiaszükséglete hosszabbította meg a határterületek és bennszülött népességek feletti gyarmati ellenőrzést, új lökést adva a 19. század elején megkezdett, kisajátításon, leigázáson és szegregáción keresztül történő államépítési törekvéseknek. Az ehhez hasonló természetmozgósítások révén a harcoktól távol élő népek is saját bőrükön érezték a háború következményeit.
Ha környezeti perspektívából nézzük az első világháborút, sokkal jobban érzékeljük maradandó örökségét. A világháború által felfokozott energiaéhség újabb erőszakot szült, amely frontoktól távol eső „békés vidékeket” „háborús zónává” változtatott, s ez sokáig eszkalálódott tovább.
Sokmilliós emberi veszteség
Az első világháború katonái – különösen a nyugati front állóháborús időszakaiban – éveket töltöttek sötét, saras lövészárkokban. Miután a természet megmutatta nekik a legrosszabb arcát, sokan később fenségében és szépségében kerestek vigaszt. A háborút követően a Lake District hegyes-völgyes tóvidék 14 ormán helyeztek el emlékművet Angliában, s a költő és hegymászó Geoffrey Winthrop Young azoknak a bajtársainak ajánlotta a környéket, akiket
„a hegy, a szél és a napsugár egyesít”.
Az északkelet-franciaországi úgynevezett „vörös zóna” már egészen másféle emléket állít a háborúról. A konfliktus lezárulásával a mintegy 1200 négyzetkilométeres területet emberi életre alkalmatlannak minősítették, oly mértékű károkat szenvedett. Még ma is fel nem robbant bombák és rozsdás lőszerhalmok találhatók benne, vizét és talaját kémiai anyagok szennyezik – egyes becslések szerint jó, ha 700 év múlva visszanyeri eredeti állapotát.
E két, egymástól homlokegyenest eltérő hagyaték az ipari méreteket öltő háború által formált emberi reakciók két szélsőértékének is megfeleltethető.
Megcsonkítva, magatehetetlenül
Otthonok, vállalkozások, birtokok és teljes közösségek váltak a földdel egyenlővé. Menekültválságok és járványok jártak a nyomában, a birodalmak felbomlásakor Kelet-Európában tömeges volt az éhínség. Az 1918–1919-es spanyolnáthában világszerte 20–100 millió ember halt meg, s rengeteg férfit tett koravénné vagy magatehetetlenné a harctéri szolgálat.
Az elszenvedett fizikai sérüléseknek gyakran életre szóló, traumatikus hatásuk lett. Fiatalemberek ezrei tértek haza vakon, torz vonásokkal, hiányzó végtagokkal.
Micsoda használhatatlan alak vagyok, alig bírom felfogni, hogy ebben az életkorban nem vagyok jobb egy vén csatalónál
– írta egy arcsérülést szenvedő katona az anyjának.
A lelkekbe is alaposan belemart a háború, egyedül Nagy-Britanniában 80 ezer embernél diagnosztizáltak „gránátnyomást”, s a harctéri trauma hosszú távú hatásai miatt a fegyverszünet után még nőtt is a számuk. „Bármennyit is tréfálkozom, nem tudom elfelejteni”, vallotta be orvosának egy katona. A mentális sérülések szégyenbélyege is hozzájárult ezekhez az érzésekhez. A kezeléstől „úgy érzem magam mintha valami kiskölyök lennék”, fogalmazta meg sokak tapasztalatát az egyik érintett.
Feldolgozhatatlan trauma
Azokat a családokat is komoly lelki bajok nyomasztották, amelyek fiukat, fivérüket, férjüket, barátjukat vesztették el a háborúban, illetve – és ez volt a gyakoribb – hozzá kellett szokniuk a hazatérő és a harc által visszavonhatatlanul megváltozó férfiakhoz. Még akik nem szenvedtek veszteséget, azok is éveken át rettegtek attól, hogy barátjuk, családtagjuk meghalhat vagy megnyomorodik.
Németországban a társadalom egészét érintő pszichológiai hatást a weimari köztársaság első éveiben ismerték fel, a szociáldemokraták olyan Volkstaatot akartak létrehozni, melyben a civileket és katonákat a kollektív háborús tapasztalat fogja össze. A veteránok persze nem lelkesedtek az olyan szociális intézményekért, amelyben a nők szükségletei és a harcolók szenvedése közé egyenlőségjelet tesznek, s az utóbbi elsőbbségéért törtek lándzsát. A háborús trauma az expresszionista filmre, a szürrealista képzőművésztre és a rövid életű, de annál erőteljesebb dadaista mozgalomra is rányomta bélyegét.
A kortársak reményeivel ellentétben az első világháború természetesen nem vetett véget minden háborúnak, ám a túlélők ezzel együtt nem csupán gyötrődő, sebekkel borított emberek voltak, de a hazatérő katonák – zömmel fiatal férfiak – immár élvezni is akarták az életet. Nem kétséges, nagy volt rajtuk a pszichés teher, de sokan úgy döntöttek, ha törik, ha szakad, élvezni fogják a „hegyet, a szelet és a napsugarat”.
A teljes cikk – amely tartalmazza az első világháború pénzügyi és politikai következményeinek elemzését – a BBC History legújabb, 2018. novemberi számában olvasható.
