Tudomány

A tűzben szenvedők napja van ma

Halottak napján azokra emlékezünk, akik elrendelt idejüket töltik a tisztítótűzben. Az élők imákkal segítik őket, étellel, fénnyel kedveskednek a holtaknak, miközben mindent elkövetnek, nehogy visszatérjenek kísérteni.

November 2., halottak napja mára teljesen maga alá gyűrte, saját vigíliájává tette Mindenszenteket, pedig ha úgy vesszük belőle született. Elsőre talán bonyolultnak hangzik, de valójában nem ördöngösség. A lényeg, hogy az egyház tanítása szerint az élő és holt lelkek titokzatos közösséget alkotnak, könyörögnek és kiállnak egymásért. Hármas szövetségről van szó, ahogy tegnapi cikkünkben is írtuk:

  • A küzdő egyház az élők közössége, ide tartozunk mi, a jelenleg földünkön élő lelkek.
  • A szenvedő egyházba tartoznak a már elhunyt, de valamely bűnükért, hibájukért a tisztítótűzben szenvedő lelkek.
  • A diadalmas egyház azok társasága, akik életszentségben haltak meg, illetve a purgatóriumban megtisztulva már a mennyekbe jutottak, üdvözültek.

A szenvedők ünnepe

A diadalmas egyház, vagyis a már mennybe jutott lelkek ünnepe Mindenszentek, a IX. századtól november 1. a napja. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy amint az Egyház megemlékezik a mennyország mérhetetlen sokaságú szentjéről, úgy másnap szenteljen egy napot a szenvedők közösségének is, vagyis azon elhunyt lelkeknek, akik még a purgatóriumban vannak.

Ez lett halottak napja 998-tól, a bencések hatására gyorsan és széles körben terjedt. Róma a XIV. században fogadta be, XV. Benedek pápa 1915-ben engedélyezte, hogy ezen a napon minden pap három misét mondhat: egyet egy konkrét elhunytért, egyet a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, egyet pedig a pápa szándékára.

Ha a kereszténységben nézzük, Mindenszenteknek sokkal mélyebbek a gyökerei, mégis teljesen háttérbe szorul halottak napja mögött. Ennek oka talán az, hogy az egyetemes emberi kultúrában a halottakról való megemlékezés jóval ősibb.

Lölkök napja

A halottakról való gondoskodás ugyanis az ősidőktől fogva mindenhol fellelhető jelenség, az elhunytaknak áldozott ünnep már az ókori Rómában is létezett.

A magyar népnyelvben ez a nap a lölkök napja vagy lelkeknek emlékezete, sőt azt a hetet, amelyre halottak napja esett halottak hetének nevezték. Lassan elhomályosította a korábbi ünnepet, idővel mindenszentek halottak napja vigíliája, vagyis előestéje lett. A sírok megtisztítása, virággal díszítése és a gyertyagyújtás mindkét napra jellemző, és hasonlóak a népi hiedelmek is, amelyek középpontjában természetesen a halál állt.

Egyházi ünnepből pedig mára felekezettől és vallásosságtól függetlenül a halottakra való megemlékezés ideje lett.

William-Adolphe Bouguereau

Megpihenhennek egy kicsit

A hiedelmek és népszokások a halál körül forognak, köztudott volt, hogy halottak napján a holtak hazajárnak, ezért éjszakára szépen megterítettek neki a családi asztalnál. Az archaikus felfogás szerint a nap alkonyattól a következő nap alkonyáig tartott, halottak napja tehát már Mindenszentek estéjén elkezdődött, országszerte elterjedt szokás volt, hogy egy-két óráig egyfolytában szóltak a harangok a halottak emlékezetére. Tápé népe úgy vélte,

ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen.

Elterjedt szokás volt ilyenkor a temető előtt várakozó koldusoknak ételt adni azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottjáról. Ne feledjük, ez az ünnep a földön küzdők megemlékezése, „segítségnyújtása” a tisztítótűzben szenvedőkről, márpedig az Úr előtt a legelesettebbek imája többet nyom a latba – vélték őseink.

Nehogy hazajárjon

Minden gondoskodás ellenére azonban ott volt a rettegés a hazajáró holt lelkektől, ezért igyekeztek nyugalmukat vagy nem megzavarni, vagy valamilyen praktikával megtéveszteni őket.

  • Tilos volt például földmunkát végezni, aki mégis ezzel nyugtalanította a holtakat, azon hóttetöm, azaz atheroma vagy kásadaganat, a bőr alatt jelentkező jóindulatú, tömött, tokos daganat jelent meg.
  • Mosni sem volt szabad, nehogy a halott ruhája vizes legyen.
  • Volt, ahol viszont épp ellenkezőleg, nagy sütés-főzés, hangos muzsikaszó jellemezte az egész napot, ezzel akarták megtéveszteni a hazatérő lelket.

Budaörs német népe szerint aki a sírról virágot szakít, azért eljön a halott és elviszi. Tápén úgy tartották, ha a halott sírján égő gyertyát máséra teszik át, akkor az illető minden bűne és bűnadóssága is átszáll a gyertyával együtt a másik elhunytra.

Illusztráció: Jakub Schikaneder/Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik