Tudomány zöldövezet

Az átlagnál is hidegebb idő jön vasárnap

Egy csapásra véget ér a vénasszonyok nyara, vasárnap egy erős front hoz esőt, szelet és jó 10 fokos lehűlést.

Kegyes volt hozzánk a természet, a vénasszonyok nyara immár második hete kényeztet 20 fok feletti maximum hőmérsékletekkel és szikrázó napsütéssel. Az más kérdés – és lássuk be, hőérzetünknél lényegesen fontosabb –, hogy októberben még egy csepp eső nem esett, a hónap közepén túllépve szárad a táj, szomjazik a természet, a Duna vízállása kedden Budapestnél 70 éves negatív rekordot döntött meg.

Ennek most vége lesz. A vénasszonyok nyarának vasárnap egy csapásra, a szárazság viszont csak enyhülni fog.

Hét végéig

Ahogy múlt héten írtuk, Európa felett nyugatról egy erős ciklon, míg keletről egy hasonlóan markáns anticiklon feszült egymásnak stabil időjárási körülményeket biztosítva hazánk számára, hiszen mi a naposabb oldalon találtuk magunkat.

Az anticiklon folyamatosan gyengül, ennek jeleként csütörtökön már több helyen számíthatunk felhősödésre, néhány fokot a hőmérséklet is visszaesik, de a csúcsok így is 20 fok felett maradnak

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Kevés eső és pont rosszkor

Az anticiklon visszavonulásával utat nyit az északnyugat felől érkező hidegfrontok előtt, és azok nem is sokat teketóriáznak. Az igazi változás vasárnap érkezik erős északi széllel, több helyen esővel, záporral, és a hőmérséklet is legfeljebb 11-16 fok lesz.

Ez már jóval hűvösebb, mint az októberben átlagosnak tekinthető 16-20 fok, és amennyire most látszik, jó darabig így is marad.

A vasárnapi esők arra jók lesznek, hogy belerondítsanak a hosszúhétvége programjába, de a szárazságot nem enyhítik és nem is fogják: hétfőn már nem valószínű csapadék, csak hideg lesz, 13-18 fok országos átlagban. Októberben egyébként 50-70 milliméternyi eső a megszokott, de tekintve hogy most 0 környékén járunk, elég siralmas a helyzet.

A részletek

Nézzük a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése alapján.

Szerdán

  • A Dunántúl nyugati, északnyugati részén nagyobbrészt erősen felhős lesz az ég, néhol jelentéktelen eső is előfordulhat, másutt változó mennyiségű fátyolfelhőzet mellett szűrt napsütésre számíthatunk.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak helyenként élénkülhet meg a délkeleti, keleti szél.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19 és 24 fok között várható, de a Dunántúl nyugati részén egy-két fokkal hűvösebb valószínű. Késő este 6, 13 fok várható.

Csütörtökön

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett néhány órás napsütésre is számíthatunk.
  • Helyenként lehet kisebb eső, zápor.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a belvárosokban és a magasabban fekvő helyeken kissé enyhébb, a fagyzugokban hidegebb lehet a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között várható.

Pénteken

  • Napközben többnyire kevés felhő, sok napsütés valószínű.
  • Legfeljebb néhol lehet gyenge zápor.
  • Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a belvárosokban és a magasabban fekvő helyeken kissé enyhébb, a fagyzugokban hidegebb lehet a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható.

Szombaton

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként kisebb eső, zápor lehet.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

Vasárnap

  • Gyakran lesz erősen felhős az ég.
  • Több helyen lehet eső, zápor.
  • Az északi szél nagy területen megerősödik, a Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Hétfőn

  • Többnyire kevés felhőre, többórás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Illusztráció: MTI/EPA/C. J. Gunther

Ajánlott videó

Olvasói sztorik