Tudomány

Meglepő, hogy kik a legmagányosabbak

A fiatalságról jellemzően a lendület, az új lehetőségek és az erő jut eszünkbe, ám sokak számára inkább olyan időszaknak számít, amikor magányosnak érzik magukat. Ez derül ki a BBC 55 ezer főn végzett kutatásából, ami meglepő eredményeket hozott. Kiderült, hogy a 16-24 közötti korosztály érzi magát leginkább magányosnak, az ilyen korú válaszadók 40 százaléka érzi magát gyakran, vagy nagyon gyakran egyedül. A 75 éven felülieknek mindössze 27 százalékára jellemző ez.

Matt Haig, mentális egészséggel foglalkozó szakember szerint a magány nem jelent egyet az egyedülléttel: úgyis érezheti magát magányosnak az ember, ha többen is vannak körülötte, ez az úgynevezett társas magány.

Nem a közösségi média miatt van

A közösségi média ugyan több felmérés szerint is hatással van a fiatalok mentális egészségére, szorongást, depressziót idézhet elő, de a BBC felmérése szerint nem csak a Z-generációs fiatalok küzdenek magánnyal a fiatalságuk alatt, az őket megelőző generációk is tapasztalták ezen érzést adott életkorban. A válaszadók legnagyobb része kortól függetlenül azt válaszolta, hogy a kora felnőttkort ítélte meg a legnehezebb időszaknak ilyen szempontból – még azok is, akik annak idején nem birtokoltak okostelefont, vagy laptopot.

A valódi válasz a fiatalkor-kora felnőttkor jellegzetességében rejlik: ebben a korban még keveseknek van elég tapasztalatuk ahhoz, hogyan megbirkózzanak az érzéssel, a saját élet elkezdése is új, stresszes helyzetet jelent.

A magány nem mentális betegség, de sok betegségnek lehet az egyik tünete – mondta el Matt Blow pszichológus  HuffPostnak a kutatással kapcsolatban. Ugyan lehet sok ismerősünk a különféle közösségi oldalakon, az nem jelenti azt, hogy a többi emberhez valóban képesek vagyunk kapcsolódni, főleg azokhoz a tökéletesnek tűnő életekhez, amit mások prezentálni próbálnak a neten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik