Tudomány zöldövezet

Már magyarul is elolvasható a világ tudósainak figyelmeztető üzenete

Immár magyarul is elérhető a World Scientists’ Warning to Humanity: A Second Notice, melyet több mint 15 000 tudós írt alá világszerte.

A Király Attila régész fordításával készült magyar nyelvű szöveg a héten vált elérhetővé az Alliance of World Scientists oldalán.

World Scientists’ Warning to Humanity első változata 1992-ben jelent meg, tavaly pedig a kutatók William Ripple, az Oregoni Állami Egyetem professzorának vezetésével úgy döntöttek, érdemes a második kiadást is publikálni. A két cikkel a szerzők az emberiség figyelmét akarták felhívni a klímaváltozás problémáira.

A nyílt levélben a szakértők röviden vázolják a bolygó helyzetét, kitérve az 1992 óta elért pozitív eredményekre, illetve a további teendőkre.

Mivel a legtöbb politikai vezető a nyomásgyakorlásra válaszol, tudósoknak, véleményformáló
médiaszemélyiségeknek és minden állampolgárnak ragaszkodnia kell ahhoz, hogy
kormányzatuk azonnal cselekedjen

– olvasható a publikációban.

A kutatók szerint az elkövetkező időszakban a legfontosabb feladatok közé tartozik többek közt a nagy kiterjedésű, jól szervezett rezervátumok kialakítása; az ökoszisztéma mesterséges átalakításának megállítása; az élelmiszer-hulladék csökkentése; a növényi eredetű élelmiszerek fogyasztásának népszerűsítése; a populáció-növekedés korlátozása; illetve az újabb zöld technológiák kifejlesztése.

Hamarosan túl késő lesz a hanyatlást megakadályozni, kifutunk az időből. Kormányzatainknak, ahogy nekünk is, muszáj belátnunk, hogy a Föld és élővilága az egyetlen otthonunk

– áll a közleményben.

A nyílt levelet több magyar tudós is aláírta, az aláírók teljes listája itt olvasható.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik