Egyre komolyabb kihívásként tornyosul az emberiség elé a mentális betegségek megelőzése és kezelése, ezek közül is kiemelkedik a depresszió. Mint korábban megírtuk, a betegséggel küzdők száma – a WHO adatai szerint – több mint duplájára (54,3%) emelkedett 1996 és 2013 közöt. A következményeit is szem előtt tartva ez a munkából való tartós kiesés második leggyakoribb oka az egész világon.
Túl sok az információ, távol kerültünk a természettől, ennek pedig testünk és lelkünk issza meg a levét. Nagyon súlyos egészségügyi probléma van kibontakozóban, komoly gazdasági következményekkel.
A globális problémák megoldása szinte mindig az egyén szintjén kezdődik, de a közhely mélyebb értelmet nyer, ha tudjuk: az öngyilkosságok, öngyilkossági kísérletek a legtöbbször depresszióból indulnak.
Mikor kell közbelépni? Mik a figyelmeztető jelek és hogyan reagáljunk? Erről beszélgettünk Dr. Balázs Judittal, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárával, a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia oktatási és tudományos igazgatójával.
A depresszió meghatározása
Ha valaki nem szakember és nem is érintett még közvetve sem, általában tanácstalanul áll a depresszió, mint betegség előtt, ezért a legjobb azzal kezdeni, miről is van szó.
Rossz kedve bárkinek lehet, ha valami rossz történik az életben, legyen az egy rosszul sikerült dolgozat, előadás vagy szerelmi csalódás. Teljesen természetes, hogy az illető szomorú lesz, de ez nem depresszió. A kutatási eredményeken, klinikai tapasztalatokon nyugvó meghatározás szerint akkor beszélünk depresszióról, ha valakinél alábbiak közül legalább öt tünet minimum két hétig, szinte minden nap és a napok legnagyobb részében fennáll:
- rossz hangulat;
- nincs kedve olyan dolgokat csinálni, amiket korábban szeretett;
- alvási nehézségek (túl keveset vagy túl sokat alszik);
- változás az étvágyban (nem bír enni vagy túl sokat eszik);
- nyugtalanság;
- fáradtság, nincs ereje a napi dolgaihoz;
- értéktelenség-érzés, önmarcangolás, inadekvát bűntudat;
- nehezen gondolkozik, koncentrál, hoz döntéseket;
- halálvágy, öngyilkossági gondolatok.
A szükséges minimum öt tünetben az elsőként említett kettőből legalább egynek szerepelnie kell. Nagyon fontos azonban odafigyelni azokra is, akiknél nincs meg a fentiek szerinti öt tünet, illetve panaszaik kevesebb mint két hétig állnak fenn. Ilyenkor van szó az úgynevezett küszöb alatti depresszióról:
Kevésbé károsodottak azoknál, akiknél már felállítható a depresszió diagnózisa, de nekik is rosszabb az életminőségük és a működésük a mindennapokban, valamint nagyobb az öngyilkossági kockázatuk, mint akiknél egyáltalán nem tapasztalhatók depressziós tünetek
– idézi Balázs Judit saját kutatócsoportjának eredményeit.
Tízből kilenc
Kialakulásához a genetika és a környezet együttes hatása szükséges: az első depressziós epizód általában valamilyen stressz hatására alakul ki azoknál a személyeknél, akiknél megtalálható egy adott génváltozat.
Ezért lehet az, hogy míg egyesek átmeneti szomorúságot követően túljutnak életük stresszes eseményein, addig másoknál kialakul a depresszió. Sőt, utóbbi személyeknél
Szakembert akkor érdemes felkeresni, ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, nincs jól, és ez nem csak egy-két múló nap, ami bárkinél előfordulhat. A szakember dolga eldönteni, hogy múló rossz hangulatról, küszöb alatti vagy „teljes” depresszióról van-e szó.
Depresszió esetén a beteggel egyeztetve dönt az esetleges kezelésről, első két esetben pedig tanácsokat ad (például alvás, életmód, stb.), hiszen az is lényeges szempont, hogy ok nélkül senkit ne vonjunk be az egészségügyi ellátásba, de ne is hagyjuk magára.
A pszichológus/pszichiáter bevonása cikkünk egyik tételmondata is lehetne, amit Balázs Judit szavai tovább erősítenek:
Az öngyilkosságok több mint 90 százalékának hátterében többnyire nem kezelt pszichiátriai betegség áll: a leggyakrabban depresszió, azonban nem minden depressziós betegnek vannak öngyilkossági gondolatai. A második leggyakoribb ok az öngyilkosságok hátterében az alkohol- és droghasználat, amely gyakran depresszióhoz kapcsolódik.
Meg tudnánk előzni az öngyilkosságot?
A magyar szakember és kutatótársai is komoly energiát fordítanak annak meghatározására, hogy a depressziós betegek közül kik a leginkább veszélyeztettek öngyilkosság tekintetében. Ha ezt pontosan fel tudnánk deríteni,
Például akinél a depresszió tüneteihez ingerlékenység keveredik, akinek volt már korábban öngyilkossági kísérlete, a családjában volt öngyilkosság, illetve ide tartoznak a bipoláris betegek.
Utóbbi azt jelenti, hogy nála a depressziós időszakokon kívül vannak úgynevezett hipomániás vagy mániás időszakok, amikor túl jókedvű, túl feldobott, ingerlékeny, kritikátlan, keveset alszik, túl gyorsan rohannak a gondolatok a fejében.
Rizikócsoportok
Az öngyilkossági kockázat tekintetében léteznek rizikócsoportok.
- Időskorban a nyugdíj, a gyerekek kirepülése a feleslegesség érzését vonhatja maga után, ebben az életszakaszban gyakrabban fordulnak elő olyan negatív életesemények is, mint például házastárs, barátok elvesztése, súlyos betegség.
- Serdülőkorban is sok a változás, amivel a fiataloknak egészséges fejlődés mellett is meg kell küzdeniük: le kell válniuk és új kapcsolatot kell kialakítani a szüleikkel, meg kell találni helyüket a kortársak között, számos hormonális, külső testi változáson mennek keresztül, pályaválasztáson kell gondolkodniuk, és általában ezekre az évekre esnek az első szerelmek, szakítások is.
Hazánkban emellett lényeges különbségek vannak a keleti és a nyugati országrész között is, utóbbiban sokkal alacsonyabb az öngyilkosságok előfordulási gyakorisága. Indokként felvetődött többek között, hogy a keleti megyékben magasabb az alkoholfogyasztás, rosszabb a szociális és gazdasági helyzet, kevesebb az orvos.
Figyelmeztető jelek
Itt jutunk el a család, barátok, osztálytársak, munkatársak szerepéhez, hogy felismerjék és reagáljanak az – szakszóval kifejezve – öngyilkossági figyelmeztető jelekre.
Ilyen jelzés például, ha egy nyitott, társaságot kedvelő ember magába fordulóvá válik, nem jár el korábban kedvelt programjaira, vagy aki a tanórán aktív volt, mostanában nem jelentkezik, a mindig ápolt, jól öltözött személy elhanyagolttá válik.
Az is lehet, hogy valaki kimondja, „úgy szeretnék meghalni”, vagy „csak azon töröm a fejem mostanában, hogyan legyek öngyilkos”, illetve indirekt utal rá: „nem lesz már sokáig gondotok velem”, „mindenkinek jobb lenne, ha nem is lennék”.
Ezekben az esetekben abban kell segíteni, hogy ezek az emberek eljussanak pszichológushoz, pszichiáterhez.
Általános tévhit azon vélekedés, miszerint aki igazán meg akar halni, az eltitkolja. Ez nagyon nem igaz, az öngyilkosságot megkísérlők, elkövetők többsége jelzi ezt környezetének a fent leírt, akár direkt, akár indirekt módon.
Nagyon komolyan kell venni, az öngyilkosság témájában nem lehetünk túl óvatosak. Legfeljebb eljuttatunk valakit szakemberhez, aki akár nem is lenne öngyilkos – bár ez így már soha nem derül ki –, de fordítva már nem tudnánk segíteni
– emeli ki Balázs Judit.
Érdemes rákérdezni
Anélkül, hogy a pszichiáter munkáját és módszereit elemeznénk, még egy tévhitet el kell oszlatni. Mégpedig azt, hogy az öngyilkos magatartásra vonatkozó kérdésekkel növeljük az öngyilkosság kockázatát.
Ez annyira nem igaz, hogy a vizsgálat során is egy ponton a szakember megkérdezi a beteget, gondolt-e mostanában arra, jobb lenne, ha nem is élne? Szeretne meghalni? Felmerült-e benne az öngyilkosság gondolata, és ha igen, akkor el is tervezte-e már? Hogyan?
Nagyon sokat segít, ahogy Balázs Judit fogalmaz:
Az öngyilkosságra vonatkozó kérdésekkel lehetőséget teremtünk, hogy ezekről a nagyon nehéz, gyakran titkolt, tabuként kezelt gondolatairól beszéljen a beteg és gyakran már erre megkönnyebbül.
A kezelés mellett nagyon fontos az utánkövetés is, mert aki egyszer már megkísérelt öngyilkosságot, annál lényegesen megnő egy következő, akár végzetes öngyilkosság esélye.
Utolsó lehetőség
Összességében 10 öngyilkossági kísérletre egy befejezett öngyilkosság jut, ami a téma egy újabb szegmensére hívja fel a figyelmet.
Tévhit az is, hogy aki tényleg meg akar halni, az például nem posztolja a Facebookra, és környezetével sem közli, hogy gyógyszereket vett be. Ha valaki közli ezt, akkor „csak magára akarja vonni a figyelmet”. Nem így van:
Az ilyen ember bajban van és nagyon fontos, hogy segítsünk neki. Mert aki jól van, az nem azzal foglalkozik, hogy gyógyszert vegyen be és ezt kiposztolja a Facebookra. Lényeges, hogy a család, a barátok az ilyen jelzéseket észre vegyék, tényleg odafigyeljenek ezekre az emberekre és segítsenek nekik: egy utolsó pillanat, amikor még megtehetik
– mondja Balázs Judit.
Fontos, hogy ne hagyjuk magára a depressziósnak tűnő barátunkat, rokonunkat, hanem beszélgessünk vele, mondjuk el neki, úgy látjuk mostanában rosszkedvű, valami gondja van. Kérdezzük meg, miben segíthetünk.
Ne féljünk rákérdezni, hogy vannak-e öngyilkossági gondolatai és mondjuk el, ezen a nehéz időszakon túl tud jutni, rossz gondolatai el fognak múlni, újra lesznek örömei, sikerei, lesz kedve élni. De ez általában nem megy egyedül, fontos arról is biztosítani, hogy segítünk neki eljutni szakemberhez és addig vele maradunk.
