Történetünk a szerencsétlenül járt II. Károly navarrai király édesanyjával, Franciaországi Johannával kezdődik. X. (Civakodó) Lajos francia és navarrai király egyetlen gyermeke volt, ám unokatestvére, V. Fülöp ármánykodásai miatt nem szállhatott rá a trón.
Nagyon komoly áskálódásra azért nem volt szükség, a francia nemesek Fülöppel együtt szilárdan tartották: a korona nem kerülhet női főre. Hat évvel később, 1322-ben viszont Fülöp meghalt, a kis navarra lakói pedig úgy döntöttek, Johannát és férjét a kis állam élére nem a soron következő IV. Károlyt, hanem Johannát és férjét ismerik el törvényes monarchának – olvashatjuk a Múlt-kor.hu-n.
II. (Gonosz) Károly
A későbbi II. Károly 1332-ben született, és mindössze 17 esztendősen lépett trónra, miután édesanyja 1349-ben pestisben elhunyt. Rögtön megfogadta: bosszút áll a franciákon az édesanyját ért sérelmek miatt.
Kalandos élete során számos intrikában vett részt, amibe gyilkosság, méregkeverés éppúgy beletartozott, mint felkelő parasztok lemészárlása. Hol merényletet tervezett a francia király ellen, hol börtönében ült vagy a hűségére állt, mérget kevert, ügyesen lavírozott az angol és a francia uralkodó között.
Egy XVI. századi krónikás a gonosz melléknevet aggatta rá, ebből kiindulva pedig nem csodálkozhatunk, hogy halálát sokan isteni igazságszolgáltatásnak tekintették.
Végzetes oktalanság
Károly már közel négy évtizede uralkodott, amikor 54 esztendősen komoly betegségbe esett, kezeit, lábait alig tudta mozgatni. Orvosai előálltak a gyógymóddal: tekerjék a királytestét pálinkába áztatott ruhába a kis lába ujjától a feje búbjáig. A kezelés a fényes pamplonai palotában folyt, és amikor az egyik szolgáló végzett a művelettel, el akarta távolítani a feleslegesen maradt szövetet. Ollót nem mert használni, félt hogy megvágja,megszúrja vele a királyt, ezért megfogott egy gyertyát,hogy majd lepörköli vele a maradékot.
Egy másik verzió szerint az uralkodó ágya melegítésére szolgáló izzó szén gyújtotta meg az ágyneműt, és Károly nem is halt meg azonnal, égési sérüléseitől két hétig szenvedve lehelte ki végül a lelkét 1387. január 1-jén.
