Az Izraeli Régiségek Hatósága szerint a rendházat egy mentési ásatás során találták meg a Jeruzsálemtől 30 kilométerre nyugatra fekvő Bét Semesnél – számol be a Live Science.
Benjamin Sztorchan, a feltárás vezetője azt mondta, a helyszínen egy jól megmunkált kőfalat, illetve egyéb építészeti elemeket, például egy márványoszlop keresztekkel és virágokkal dekorált alapját is felfedezték. A kutatók úgy gondolják, hogy az építéshez használt márvány a mai Törökország területéről származott.
A kolostorhoz tartozó templom egyik termében egy gyönyörű, madarakkal, levelekkel és gránátalmákkal díszített mozaikot is azonosítottak.
A csapat ezek mellett kisebb tárgyakra is bukkant, például egy bronzkeresztre és néhány agyagból készült olajlámpára.
A régészek úgy vélik, hogy a rendház a 7. században, az iszlám hódítás során néptelenedett el.
Sztorchan szerint a Júdeai-hegyvidék többi rendházával ellentétben a most feltárt épület kifejezetten jó állapotban konzerválódott. A komplexum a régió egyik legnagyobb kolostora.
A kereszténység a Bizánci Birodalom létrejötte után igen gyorsan terjedt Izrael területén. A korai szentélyek gyakran épültek vallásos jelentőségű helyszínek, például szentek vagy mártírok sírjai mellé. Az új kolostortól nem messze délre Elah völgye fekszik, ahol a történet szerint Dávid és Góliát csapott össze.
Talán tudták, hogy ez az a völgy
– mondta Sztorchan, kiemelve, hogy mindez természetesen csak feltételezés.
(Kiemelt kép: Israel Antiquities Authority)