A XIX. század második felében sorra nyíló állatkertek és természettudományi múzeumok hivatásuknak érezték, hogy a világ egzotikus élőlényei között afrikai, polinéz, eszkimó őslakosokat is bemutassanak “eredeti környezetükben”. Eleinte ketrecben tartották őket, majd egyfajta néprajzi faluként egy-egy család, kisebb közösség élt emindennapjait bezárva, a fehér látogatók szeme előtt.
A századfordulón már 15 európai nagyváros állatkertje csalogatta a vendégeket ily látványossággal, a millennium évében Budapesten is bemutattak “250 néger atyafit”. Amerikában a feketék nem számítottak kuriózumnak, itt is több állatkert állított ki Afrikából elhurcolt embereket. Főleg az alacsony termetű pigmeusok voltak népszerűek, akikben sokan az emberi fejlődés egy alacsonyabb lépcsőfokát látták.
Gyomorforgató mulatság
Ota Benga a belga fennhatóság alatt álló Kongóban született, ahonnan a belgák brutalitása elől – egész faluját lemészárolták – egy amerikai misszionárius mentette ki, és Saint Luisba vitte az 1904-es világkiállításra. Más variációk szerint a pap megvette a fiút, illetve emberevők karmaiból szabadította ki. Az expón kiállítási tárgyként, látványosságként szerepelt, majd 1906-ban a bronxi állatkertbe vitték.
Az ekkor 23 éves Benga pigmeus volt, alig 150 centi magas, 47 kiló, fogai pedig – törzsi szokás szerint hegyesre voltak reszelve. Erre az állatkert vezetősége úgy reklámozta a fiút, mint aki pusztán fogaival marcangolja szét áldozatát. Az egyik fő látványosság volt, amikor a vele egy ketrecbe zárt majommal hancúrozott, és olyan ismeretlen nyelven beszélt, amelyet – a látogatók szemében – az állat megértett. Máskor modern ruhába öltöztetve nyíllal célba lőtt, függőágyat szőtt. Az emberek huhogtak neki és nevettek rajta, a világ minden tájáról özönlöttek vadembert nézni: naponta 40 ezren látogatták meg.
Feladta a küzdelmet
Végül győztek a tiltakozó hangok, a közfelháborodás kiszabadította Bengát a rácsok mögül. Pedig még a New York Times is így írt: „Abszurd dolog a Benga által állítólag elszenvedett megaláztatás és degradáció fölött sopánkodni. A pigmeusok… az emberi skála igen alacsony fokán állnak, s az a felvetés, hogy Bengának a ketrec helyett az iskolában lenne a helye, nem veszi figyelembe azt a valószínűsíthető tényt, hogy az iskola nem az a hely, amelyből képes lenne bármilyen hasznot húzni. Az az elképzelés, hogy az emberek valamennyien egyformák, s csupán a könyvekből merített művelődés lehetősége vagy hiánya különbözteti meg őket, már régen meghaladott feltételezés”.
A fiú tehát egy brooklyni, feketék számára fenntartott árvaotthonba került, ahol megtanították angolul, és a “kulturált” élet alapjaira. Ezután egy virginiai család fogadta magához, általános iskolába járt, és egy dohánygyárban helyezkedett el. Hiányzott a családja, folyton a hazatérést tervezte, bár lehetséges, hogy otthon már senkit nem talált volna: a belga terror Kongo lakosságának felét kiirtotta. Az első világháború miatt megszűnt a személyforgalom, Benga álmai darabokra hullottak, mit már nem volt képes elviselni: 1916-ban, 33 éves korában rituális öngyilkosságot követett el.
Ota Benga a majommal (Wikipedia)
