Az I. világháború kitörését fogadó általános eufóriában a magyar zsidóság vezetői is osztoztak, hősies helytállásra és kitartásra szólították fel hittársaikat. A liberális és a felekezeti zsidó újságokban is sorra jelentek meg az áldozatvállalásra buzdító cikkek. „Összeforrtunk, egybeolvadtunk szívvel-lélekkel nemzetünkke […] felajánljuk lelkesedve ezért a szent földért, ezért a nagy és nemes nemzetért: az életünket is. Láttunk titeket, magyar zsidó testvéreim, ott a vonuló csapatok közt” – írták a liberális és felekezeti zsidó lapok.
Az általános hazai lelkesedésen kívül az optimista hangulat kialakulásában közre játszott, hogy sokan az antiszemitizmus teljes megszűnését várták a harctól, hogy többé nem lesz akadálya a zsidóság teljes beolvadásának – írja Völgyesi Zoltán a levéltári forrásokat feldolgozó Archívnet.hu-n. A nagy felbuzdulás aztán csakhamar lelohadt, amint a közvélemény szembesült az elhúzódó háború szörnyű következményeivel. A Monarchia hadseregében a háború előtt a teljes katonai állomány 3,1 százalékát adta a zsidóság, ami alatta maradt Monarchiabeli 4,4 százalékos számarányuknak. A zsidó katonatisztek aránya még kisebb volt, de európai viszonylatban egyáltalán nem volt elhanyagolható.
Sebesült katona (Fortepan)
“Az pusztul, ez óvja az irháját”
A háború második felében a hátországban fokozódó nélkülözés társadalmi feszültségekhez, nagytőke- és bankellenes hangulat kialakulásához vezetett. Ezzel együtt érezhetően felerősödött az antiszemitizmus, 1916-tól fórumot kaptak a nyíltan zsidóellenes nézetek a sajtóban is. Ezek a hangok rövidesen a parlamentben is megjelentek. Az antiszemiták egyik kedvenc témája volt a zsidó iparosok, kereskedők, bankárok vagyonosodása és „nyerészkedése”.
Az antiszemitizmus felerősödésében döntő szerepet játszott a háború okozta szenvedések és nélkülözések miatti elégedetlenség. A falvakban, miután a családfő bevonult, a munkák döntő része a nőkre, valamint az öregekre és a gyermekekre hárult, ami tömeges elszegényedéshez vezetett. Az infláció az életszínvonal nagyarányú csökkenéséhez vezetett szinte minden társadalmi rétegben. Ezzel szemben a legfelső rétegek szinte ugyanúgy éltek, mint a háború előtt, legfeljebb nyaralási és vásárlási szokásaikon kellett némileg változtatniuk.
A társadalomban beindult a bűnbakképzés, a hadiszállítókat, bankárokat, árdrágítókat, feketézőket övező ellenszenvet nem volt nehéz rátolni „amblokk” a zsidóságra – építve a hagyományos előítéletekre és sztereotípiákra. A legtöbbet hangoztatott vád az volt, hogy „ellógják a háborút”, kevesebb áldozatot hoznak a hazáért, mint az elvárható volna, beleértve a katonai helytállást és véráldozatot. „Menjünk végig a frontok gyűrődésein, s tapasztaljuk meg, hogy minél közelebb jutunk a tűzhöz, annál több ott a keresztény nép, s minél hátrébb kerülünk, annál több ott a zsidó. Az pusztul, ez óvja az irháját – írta 1918-ban Prohászka Ottokár katolikus püspök.
Óriási pusztítás (Fortepan)
“Egyenlő részük van hős bajtársaikkal”
Ágoston Péter, szociáldemokrata jogtudós naplójában így írt: „A nagyközösségnek az a véleménye, hogy a zsidók minden módon kibújnak a harctéri szolgálat alól, a tényeknek megfelel. De hát kibújik a nemzsidó is, csakhogy a nemzsidónak kevesebb az eszköze arra, hogy célt érjen.” A statisztikus Kovács Alajos saját számításai alapján pedig azt állította, hogy „a zsidók csak félannyi véráldozatot hoztak, mint amennyi őket népességi arányuk szerint kötelezte volna”. A KSH 1920-as, a trianoni Magyarországra vonatkozó adatai alapján a férfilakosság mintegy 42-46,5 ezrelékét tette ki az emberveszteség a katolikusok és a protestánsok között, míg az izraeliták között csak ennek felét, 22 ezreléket.
Az eltérő felekezeti arányok társadalomtörténeti okokkal magyarázhatók. Figyelembe kell venni, hogy a háború kitörésekor a zsidók között az átlagnál kevesebb volt a kiképzett katona, másrészt gazdasági szerepük, foglalkozásuk alapján könnyebben mentesíthették magukat a katonai szolgálat alól. Aki viszont bevonult, hősiesen harcolt: „Igen sok alkalmam volt zsidó vallású katonáinkat megfigyelnem, és nem láttam különbséget köztük és más katonáim között […] Magyar fiúk közt, mint igazi magyarok, vállvetve küzdöttek a vérengző szerbek és a hatalmas orosz ellen; a dicsőségben egyenlő részük van hős bajtársaikkal” – írta Habsburg József főherceg.
Igaz az is, hogy képzettségük és foglalkozásuk alapján a zsidó katonák és tartalékos tisztek jelentős része nem a frontvonalba került, hanem irodába, hadtáp- vagy vonatszolgálathoz, gazdasági beosztásokba vagy egészségügyi területekre. Oda, ahol eleve kisebb volt az emberveszteség. A közvéleményt viszont semmi nem győzte meg, a háborús erőfeszítések fokozásával az antiszemitizmus is egyre erősödött.
Völgyesi Zoltán teljes cikkét és a közhangulatról szóló forrásokat ide kattintva olvashatja az Archívnet.hu-n.
