Erős német nyomásra a nyilas vezetés 1944. novemberében elrendelte Budapest minden áron történő megvédését a szovjetekkel szemben. A nácik számára létfontosságú volt, hogy a Vörös Hadsereg ne jusson el a Dunántúlra, az úgynevezett Alpesi Erőd előterébe. Mindenáron meg akarták tartani a zalai olajmezőket, és ez a terület volt továbbá a balkáni német erők visszavonulási útvonala.
A védelmet a németek saját kezükbe vették, elkerülve a számukra felesleges vitákat a magyar vezérkarral. A szovjet vezetés nem tervezett ostromot, gyors, a német villámháborús offenzívákra emlékeztető támadással, menetből szerették volna elfoglalni Budapestet. Nem így történt: csaknem kéthavi, elkeseredett harc kezdődött a magyar fővárosért. A várost nem ürítették ki, december 24-én délelőtt, amikor az ostromgyűrű már majdnem bezárult, a budapestiek karácsonyi bevásárlásaikat intézték.
Február 11-én a csata végleg eldőlt, 12-én a védők maradványai kapituláltak, de a még ellenálló támpontok felszámolása, főként a vár és a Duna között, 13-án fejeződött be. A kitört és szétszóródott katonák utáni hajtóvadászat 16-áig tartott.
A borzalmas pusztításról a Fortepanra feltöltött képek szolgálnak néma mementóként.
