Tudomány

Ki az internet legnagyobb radírja?

Azt mondják, ami egyszer felkerül a netre, azt többé eltüntetni nem lehet - erre próbál rácáfolni a kínai állam és a Google is.

Nagyjából fél éve írtunk arról, milyen hihetetlenül gyors a kínai cenzúra, s ehhez nagyjából mekkora cenzorhadseregre lehet szükség. A Beijing News legújabb jelentése szerint anno néhány nullát eltévesztettünk, hiszen összesen akár kétmillió ember is dolgozhat a világháló “tisztán” tartásán.

Úgy tűnik, hogy a “véleményelemző”-ként eufemizált internetmunkások jelentős része egyébként nem radírozhat, csupán kategorizálja az online megjelenő tartalmakat – a konkrét döntést egy kisebb (mondjuk cirka 4500 fős?) csoport hozza meg. Az egészben az legmegdöbbentőbb, hogy állítólag ezt a Budapestnyi embertömeget az állam alkalmazza – micsoda közmunka-program.

Persze, ha cenzúráról van szó, a Google sem rest. Igaz, az internetes óriásnak nincs szüksége kétmilliónyi feljelentőre, hiszen a saját vélt vagy valós jogát védelmező vállalatok úgyis szólnak, ha valami nem tetszik nekik. Szeptember utolsó hetében például rekord született: 5,3 millió link – vagyis másodpercenként nagyjából kilenc – tűnt el. Persze a Google csak a keresési találatok közül töröl, vagyis maga a tartalom még a helyén marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik