Tech

Nézz pornót havi 600 ezerért

domina (domina, szadomazo, pornó, )
domina (domina, szadomazo, pornó, )

A Kínai Népköztársaság internetes cenzorai közé keresnek egy pornográfiát azonosító munkatársat.

Azt már eddig  is tudtuk, hogy fénysebességgel cenzúráznak Kínában, de úgy tűnik, hogy ennek ellenére átjut a rostán még némi szenny, amit mihamarabb fel kell ismerni és le kell tiltani – ezt fogja minél hatékonyabban elérni a pornográfiát azonosító munkatárs.

Csak azoknak a 20-35 év közöttieknek érdemes jelentkezniük, akik nemcsak számos ország és kultúra pornográf szokásaival van tisztában, de a kínai jogszabályok ezzel kapcsolatos tartalmával is. A munkaköri leírás szerint a leendő munkatársnak “a pornográf képi- és videotartalmak tanulmányozása” és cenzúrázása mellett meg kell határoznia azokat a kritériumokat is, melyekkel bárki könnyedén felismeri, ha pornóval találkozik.

A fizetés bőséges: évi 200 ezer jüan (nagyjából 7,5 millió forint), amit megfejelnek biztosítással, kötelező orvosi vizsgálatokkal, egy-egy ajándékkal szülinapra, esküvőre és gyermekáldásra és – ami a személyes kedvencünk – minden munkanap ingyen gyümölcs és joghurt jár.

Ha valamelyikőtök jelentkezne, mindenképp szóljon nekünk is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik