Katrin Böhning-Gaese, a frankfurti kutató és csapata a szarvascsőrű madarak családjába – Bucerotidae – tartozó, hatalmas gyümölcsevő madarak segítségével kívánt választ találni arra kérdésre, miként tud fenmaradni egy erdő a nagymértékű szétdarabolódás ellenére is.
Egyre több erdőnek kell világszerte átadnia helyét a mezőgazdaságnak, így csupán darabkáik maradnak fenn. Egyes növények így elkülönülnek fajtársaiktól, és nehezebben alkalmazkodnak a változó környezethez, az éghajlatváltozáshoz.
A helyhez kötött fajok ezért szállítmányozókra – madarakra és más gerincesekre – vannak utalva, amelyek segítik utódaik és génjeik különböző erdőterületek közti cseréjét.
A szarvascsőrű madarak különösen nagy távolságokra képesek elszállítani a fák magvait. A megtett távolság egyrészt a madár beleiben eltöltött időtől, másrészt a repülés időtartamától függ.
Ezért a szintén németországi Radolfzellben működő Max Planck Ornitológiai Intézet munkatársai különböző trópusi fák gyümölcseivel etettek szarvascsőrű madarakat, majd megmérték, mennyi idő alatt hagyják el a madarak szervezetét a gyümölcsök emészthetetlen magvai: az időtartam legfeljebb két és fél óra volt.
Második lépésként a kutatók Dél-Afrikában GPS-jeladókat rögzítettek a madarakra. A mérésekből kiderült, hogy két és fél óra alatt akár 14,5 kilométert is képesek megtenni a nehézkesnek tűnő állatok. Különösen hosszú távokat tettek meg a madarak a kevés erdőmaradvánnyal tűzdelt agrártájban. A nagy kiterjedésű erdőkben inkább rövidebb szakaszokat teljesítettek.
