Tudomány

“Én meg sirályul tudok”

A hosszú távokat megtevő vándormadarak eltanulják a helyi fajok "nyelvét", hogy felismerjék a veszélyes ragadozókat.

Míg a ez egész évben egy helyen élő madaraknak nem jelent gondot a ragadozók azonosítása, addig a hosszútávrepülők, azaz a vándormadaraknak ugyanez gondot jelenthet.

Ökológusok már korábban is feltételezték, hogy a nagy távolságokat megtevő madarak más, nem rokon fajoktól információkat vesznek át az ismeretlen ragadozókról, azonban erre nem volt semmilyen bizonyítékuk.

Kanadai tudósok most a Belizében élő tangarák és a kanadai cinegék veszélyt jelző kiáltásait hangfelvételről visszajátszották a Belizében megtalálható madárfajoknak, helyieknek és vándormadaraknak egyaránt. Azért ezt az országot válaszották, mert számtalan ragadozó él benne, valamint összesen 83 vándormadár-faj vonulási útvonala vezet keresztül rajta.

Az eredményen maguk is meglepődtek: míg a tangarakiáltásokra minden faj egyformán nyugtalanul reagált, addig a cinkék vészkiáltása a helyi fajokra semmilyen hatással nem volt, nem úgy a vándormadarakra. Ezek a fajok a cinke jelzéseire ugyanúgy izgatottak lettek, holott legalább kétezer kilométerre nem található egyetlen példány sem a fajból, így a magyarázat csak az lehet, hogy a vándorló egyedek megtanulták távoli kanadai rokonaik vészjelzéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik