Tudomány

Külön tároljuk a rossz emlékeket

Kutatók korábban azt feltételezték, hogy a félelmeink egy nagy közös tárolóban kapnak helyet, azonban most kiderült, hogy ez nem így van.

A korábban elterjedt nézet szerint a félelmet kiváltó eseményeket feldolgozó agyi terület, a mandulamag (amygdala) nem tesz különbséget az egyes élmények között, azaz a kiváltó okok egyforma félelmet gerjesztenek.

A New York Egyetemen, patkányokon végzett kísérletekből most kiderült, a félelmeink egyesével tárolódnak. A kutatók arra a folyamatra koncentráltak, amelynek során az emlékek rögzülnek. Bár az emlékek akár élethosszig megmaradhatnak, minden alkalommal, amikor felidéződnek, egyben képlékennyé is válnak és megváltozhat a hatásuk.

A kísérletek során az állatokat arra tanították, hogy ha két, egymást követő hangot hallanak, akkor utána fájdalom érkezik, áramütés formájában, így biztosítva, hogy egy semleges élmény (hangok) egy kellemetlennel (áramütés) kapcsolódjon össze a mandulamagban. Az egyes hangokat az állatok egyes testrészeire mért áramütésekkel párosították, így elérték azt hogy csak a két hanggal előidézzék a félelmi reakciót. A korábbi feltételezéseknek megfelelően azt várták, hogy bármely hang lejátszása egyforma pánikreakciót indít be a patkányokban. Ezek után az egyik hang esetében gyógyszeres elkezdték gátolni, hogy az állat felidézhesse az áramütés emlékét, majd lejátszották a hangokat és a gátolt hang esetében a “fellazított’ emlék úgy rögzült újra, hogy az állatok nem ijedtek meg tőle, míg a második hang esetében ugyanúgy megrémültek mint korábban.

Az eredmények azt mutatják, hogy a mandulamag a félelemmel kapcsolatos emlékeket külön tárolja és hívja elő. A kutatás azért fontos, mert segíthet a poszttarumás stresszben szenvedő betegek, jellemzően katonák kezelésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik