A két űrhajós 7 óra 25 percen át volt a világűrben.
A működésképtelen mimikai ráncok a gondolkodást is korlátozzák.
A világ második legnagyobb víztömegű tava legalább 1500 éve nem volt ilyen meleg,
2010. 05. 17. 16:26
Egy amerikai tanulmány szerint lehet összefüggés.
Még nem is árulják, már hiánycikk a készülék.
Tízszeresére nőtt a rezisztens baktérium miatt kórházba került gyerekek száma.
Új koncepció a légkörbe lépéskor jelentkező problémákra.
Brüsszel szerint a Nagy Tűzfal korlátozza a kereskedelmet.
Blokkolja az endorfintermelést a nagy evések és ivások után.
Napi kétmilliárd letöltést regisztrál az oldal.
Ekkor nyílt meg a tőzsde első központi irodája is a Wall Street 40. szám alatt. A New York Stock & Exchange Board” nevet csak 1863 vette fel a szervezet, melye 1863-ban rövidítettek a mai formájára. A tőzsde első elnöke Anthony Stockholmot volt. A XX. század elejére a részvényforgalom akkorára nőtt, hogy szükségessé vált egy új [...]
2010. 05. 17. 10:10
A legújabb kutatás sem jutott egyértelmű válaszra.
A védtelen WiFi hálózatokon elérhető információt szedték össze.
Sikeresen összekapcsolódott az ISS-szel.
Szükségleteinek megfelelően választ vacsorát.
Már kaphatók azok az órák, amelyek egy apró kamerát rejtenek magukban és amelyekkel videofelvételeket és fényképeket egyaránt lehet készíteni.
2010. 05. 16. 17:40
Poe rövid életének nem a jelentős korkülönbséggel kötött házasság és menyasszonya fiatal kora volt az egyetlen bizar motívuma. A romantika egyik legnagyobb hatású amerikai szerzőjének szinte egész élete tragikus és szokatlan események sorozata. Színészpár gyermeke, nevét Shakespeare Lear Királyának egyik szereplőjéről kaphatta, a darabból, melyben születésének évében játszottak szülei. Egy éves sem volt, mikor apja [...]
A speciális tollba parányi kamera van építve, amivel észrevétlenül lehet videofelvételt készíteni.
2010. 05. 15. 16:11
Egy űrben keringő törmelék arra kényszerítheti a Nemzetközi Űrállomás személyzetét, hogy kisebb manővert hajtson végre az ütközés elkerülésére.
A szoknyahossz rövidülésével párhuzamosan a harisnya egyre fontosabb divatkellékké vált a 20. században. A selyem- és műselyemharisnyák korszakának a DuPont laboratóriumaiban 1939-ben kikísérletezett nejlonszál (az első szintetikus anyag) vetett véget, amelyet először fogkefék gyártásához használtak, majd 1940. május 15-én piacra dobták az első nejlonharisnyát az USA-ban. A második világháború idején szüneteltették a gyártását, csak 1945-ben [...]
- 12:01 Figyelmeztetést adott ki az MBH Bank: négynapos leállással kezdik az újévet
- 11:57 Lavinát indított el 60 ezer forint
- 11:55 Elgázolt egy embert a vonat Vácon
- 11:31 Karikó Katalin Friderikuszt és Krasznahorkait is olvas
- 11:29 Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
- 11:02 „Bolondnak kiáltjuk ki a legnagyobb költőnket, és ezzel magunkat zárjuk el a verseitől” – segített vagy ártott József Attilának a pszichoanalízis?
- 10:53 Helikopter köröz Székesfehérvár felett, de a polgármester megnyugtatott mindenkit
- 10:49 Újévkor leáll az útdíjfizetés, e-matricát sem mindenhol lehet majd venni
- 10:22 Csoboth Kevin eljegyezte a barátnőjét
- 10:04 A Negronitól a Vesperig: 5 különleges ginkoktélrecept szilveszterre
- 09:55 Két településen is veszélyessé vált a levegő minősége
- 09:50 Kína húsz amerikai védelmi vállalatot szankcionál a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt
- 09:50 Ezek a növények kifejezetten érzékenyek a téli szellőztetésre
- 09:46 Tűzhelyen felejtett étel, égve hagyott gyertyák – 413 alkalommal riasztották a tűzoltókat karácsonykor
- 09:31 117 nap kóma után ébredt fel Anna
- 06:58 „Az a cél, hogy láttassuk a szegénységet és a pazarlást” – punkok osztanak vegetáriánus ételt hajléktalanoknak
- 09:11 Lajos herceg nem ülhetett a családjához az idei karácsonyi vacsorán, külön szobában étkezett
- 08:33 „Hergelés, gyűlöletkeltés” – reagáltak Mészáros Lőrincék miután Hadházy közzétette karácsonyi jutalmazottjaik listáját
- 07:46 Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
- 09:09 Autós üldözés volt Budapesten: videón, amint a külföldi rendszámú Mercedest kergetik a rendőrök
- 06:56 Frontális karambol történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton
- 07:40 Chevy Chase-t mesterséges kómába helyezték 8 napra, miután szívinfarktust kapott néhány éve
- 10:53 Helikopter köröz Székesfehérvár felett, de a polgármester megnyugtatott mindenkit
- 05:57 Ilyen párhuzamos parkolást is ritkán látni, tapasztalt autósok is ledöbbentek a sofőr módszerétől
- 07:25 Kvíz: Ezek a világ legnagyobb karácsonyi slágerei – de hányat ismersz fel magyar fordításban?
Címlapról ajánljuk
„Bolondnak kiáltjuk ki a legnagyobb költőnket, és ezzel magunkat zárjuk el a verseitől” – segített vagy ártott József Attilának a pszichoanalízis?
Miként került kapcsolatba József Attila a pszichoanalízissel, és betegnek vagy egészségesnek tartotta-e őt a környezete? És hogyan telepedett rá költészetére a pszichoanalitikus értelmezések hagyománya?