Tech

Vision Pro: ez lehet az Apple legnagyobb dobása az iPhone óta

Apple
Apple
Végre bemutatkozott az Apple Vision Pro, a régóta pletykált virtuális- és kevert valóság szemüveg.

Június 5-én, magyar idő szerint este hétkor vette kezdetét az Apple idei WWDC (Worldwide Developers Conference) rendezvénye, ami elsősorban az almás cég szoftveres újdonságairól szól, de a vállalat rendre tartogat egyéb érdekességeket is a nyitórendezvényre.

One more thing

Nem volt ez másképp idén sem, hiszen a műsor végén végre lehullott a lepel a gyártó régóta pletykált új eszközéről, az Apple Vision Pro nevű szemüvegről, amitől sokan azt várják, hogy úgyanúgy megreformálja a virtuális- és kevert valóság eszközök piacát, mint ahogy azt 2007-ben az iPhone tette a mobiltelefonok piacával, ezzel elindítva a máig tartó okostelefon-korszakot.

Apple

Az Apple Vision Pro – a korábbi pletykáknak megfelelően – egy két órányi használatot biztosító külső akkumulátorral rendelkezik (ugyanakkor egy konnektorra kötve, aksi nélkül is használható lesz), és a szemüvegben megjelenő látvány és operációs rendszer a szemmel, a kezekkel és hanggal irányítható. Az eszköz elsősorban egy kevert (vagy kiterjesztett) valóság szemüveg, tehát egyszerre érzékeljük a valóságot és a szemünk elé vetített tartalmakat, de egy külső kapcsolóval bármikor át lehet vele váltani a külvilágot teljesen kizáró virtuális valóságra is.

Ahogy említettük, a legtöbb VR-eszközzel ellentétben az Apple újdonságához nem tartozik semmilyen kontroller, az elérhető alkalmazások között a szemünk mozgásával lehet váltogatni, érintéssel lehet kiválasztani őket, de az ujjunkkal scrollozhatunk is, sőt akár a hangunkkal is elindíthatunk applikációkat. Arra ugyanakkor lesz lehetőség, hogy Bluetooth-on keresztül csatlakoztassunk perifériákat (pl. Magic Keyboard és Magic Trackpad), amik segítségével kezelhetők lesznek Mac gépeink, miközben kivetítődik elénk az operációs rendszer.

Apple

Az eszköz alapvetően egy virtuális felületet vetít a valóságra, mintha egy képernyő lebegne előttünk, és ezen a képernyőn filmeket és sorozatokat lehet nézni, videotelefonálhatunk, részt vehetünk egy értekezleten, sőt az Apple Vision Pro még három dimenziós tartalmak megjelenítésére is képes, miközben térhatású (spatial audio) hangot biztosít.

Mindezt nemcsak otthon, de lényegében bárhol, akár a munkahelyen vagy egy repülőgépen – utóbbi esetben – legalábbis elméletben – teljesen kizárható a valós környezet.

A Disney+ és annak kínálta például a megjelenés napjától elérhető lesz az Apple Vision Próra, kiegészítve kifejezetten a szemüvegre fejlesztett speciális tartalmakkal, de a gyártó ígérete szerint további tévés és játékos tartalmak is várhatók a szemüvegre.

Érdekesség, hogy miközben a felhasználó a kevert valóság módban látja a valóságot is, a közelünkben lévő emberek is látni fogják a teljes arcunkat, ugyanis az eszköz a szemünk előtt lévő része a külvilágnak mutatja az arcunk eltakart részét és a szemünket, annak mozgásával együtt.

Apple

A szemünk elé kerülő rész üveg, belül kényelmes, a legtöbb arcra passzoló kialakítással, mindez egy alumínium keretre került. Az adatok feldolgozásáról egy M2 chip, illetve egy frissen bejelentett R1 lapka gondoskodik. A külső burkolaton 12 kamera és 5 szenzor kapott helyet, amik képesek követni a mozdulatainkat. A rendszer képes továbbá beolvasni az arcunkat, létrehozva egy 3D-s avatart, amit akár arra is használhatunk, hogy „beüljünk vele” egy értekezletre. A virtuális másunk képes lesz leutánozni a mozdulatainkat és az arcunkon megjelenő kifejezéseket is.

Belül olyan kijelzők kaptak helyet, amik az Apple ígérete szerint minden hasonló megoldásnál élesebb képet biztosítanak, akár 4K felbontásban, szebb látványt produkálva, mint napjaink okostévéi. Az eszköz rendelkezik egy retinaszkennerrel is, ami biztosítja a védelmet, hogy csak a megfelelő ember vagy emberek tudják használni a szemüveget.

Az eszköz ára 3499 dollár lesz (nagyjából 1,2 millió forint), jövő év elején kerül forgalomba, kezdetben csak az USA-ban. Tömegcikk aligha válik belőle, így jelen állás szerint meglehetősen kevés az esély arra, hogy ez az eszköz fogja elhozni az AR és a VR régóta várt forradalmát.

És a többiek

Az új, a vállalat számára teljesen új kategóriát jelentő eszköz mellett persze felbukkantak frissített gépek is: az Apple kezdésnek leleplezte az új M2-es processzorral szerelt, MacBook Air modellt, ami a megszokott 13 hüvelykes kivitel után végre elérhető lesz 15,3 hüvelykes kivitelben is, 11,5 milliméteres vastagsággal, 1,5 kilós súllyal, 18 órás üzemidővel, méghozzá fekete, szürke, kék és arany színekben. A gép már mától előrendelhető, és jövő héttől kapható.

MacBook Air 15,3” kezdőár: 1299 dollár.

Apple Ezt tudja a frissen bejelentett 15,3 hüvelykes MacBook Air.

A második bejelentés a Mac Studio új verziója, ami már M2 Max processzoral is beszerezhető lesz, és az Apple ezzel párhuzamosan bemutatta a két M2 Maxből összegyúrt M2 Ultra chipet is, az eddigi legerősebb processzorát. A Mac Studio már elérhető lesz ezzel a lapkával is.

Apple Az új Mac Studio legfontosabb tulajdonságai.

Az Apple Silicon bekerül az új Mac Pro gépekbe is, ráadásul az új modellek már a frissen bejelentett M2 Ultra processzorral lesznek beszerezhetők. A Mac Studio és a Mac Pro is előrendelhető a mai naptól, és a MacBook Airhez hasonlóan jövő héttől már meg is vásárolhatók.

Mac Pro kezdőár: 6999 dollár.

Apple Íme az új Mac Pro modell legfontosabb tulajdonságai.
Kapcsolódó
Kütyük, amik még 2023-ban is képesek meglepetést okozni
A technológia folyamatosan fejlődik, ami néha egészen furcsa eszközöket szül. Mutatjuk a kütyüket, amik egyszerre lenyűgözőek és késztetik fejvakarásra az embert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik