Tech

Különleges kütyün dolgozhat az Apple

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2018. 04. 30. 14:17

Korábban a témában:

Az Apple eddigi nyilatkozati alapján úgy lehetett sejteni, hogy a céget jóval inkább a kiterjesztett (AR), mintsem a virtuális valóság (VR) érdekli, ennek ellentmondva felreppent a pletyka, hogy ők sem maradnának ki utóbbi trendből. A CNET forrásai szerint az almás cég 2020-ban adná ki saját vezeték nélküli VR-headsetét, ami mindkét fent említett technológiát kombinálná.

Az eszközt „T288” kódnéven fejlesztik, 8K felbontású kijelzőt kapna szemenként, és vezeték nélkül csatlakozna egy dedikált „boxhoz”, ami vélhetően az Apple házon belül fejlesztett chipjével ellátott feldolgozási egység lehet. A szemenként 8K-felbontás azt sugallja, hogy microLED-es megjelenítést választhat a cég. A Bloomberg egyébként nemrég írt arról, hogy a cupertinóiak egy kifejezetten kijelzőknek szánt, titkos gyárépületet is telepítettek.

Vélhetően a Microsoft headsetjeiben alkalmazott megoldáshoz hasonlóan kevert valóság (mixed reality) technológiáról lesz szó, aminek lényege, hogy a valós világ rétegei felett ugyan megjelenít digitális információkat és objektumokat a szemüveg, de azokkal interakcióba is lehet majd lépni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Drégelypalánk, 2019. január 9.
Személyvonat Nógrád megyében, a behavazott Drégelypalánk közelében 2019. január 9-én.
MTI/Máthé Zoltán

Holnaptól három hétig havazni fog

Kommentek

This handout video grab taken from footage released by the Royal Thai Navy on July 11, 2018 shows rescue personnel during the rescue operation for members of the "Wild Boars" Thai youth football team inside the Tham Luang cave in Khun Nam Nang Non Forest Park in Mae Sai district. - The 12 boys rescued from a Thai cave were passed "sleeping" on stretchers through the treacherous passageways, a former Thai Navy SEAL told AFP on July 11, giving the first clear details of an astonishing rescue mission that has captivated the world. (Photo by Handout / ROYAL THAI NAVY / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / Royal Thai Navy " - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.