Tech

Öt kedvenc kütyünk 2023-ból, amit még idén is megéri beszerezni

24.hu
24.hu
2023-ban is rengeteg eszköz fordult meg a szerkesztőség tesztlaborjában, és az elmúlt 12 hónapban kipróbált kütyük között egyaránt akadtak igazán jó, elfogadható és kevésbé jól sikerült modellek. Az immár hagyományosnak mondható összeállításunkban szokás szerint a tavalyi év jobban sikerült elektronikai eszközeire koncentrálunk, azokra, amikről bátran állítjuk, hogy még 2024-ben is megéri kinyitni értük a pénztárcánkat.

Sony WF-1000XM5 zajszűrős fülhallgató

True Wireless (TWS), tehát vezetéknélküli fülhallgatókkal tavaly is Dunát lehetett rekeszteni, gyakorlatilag alig akad olyan gyártó, aki ne kínálna ilyen eszközt valamelyik kategóriában – utóbbi az egészen olcsótól a döbbenetesen drágáig terjed. Az egyik 2023-as kedvencünk az ősszel debütált Samsung Galaxy Buds FE volt, ami némi kompromisszumért cserébe kínál jó hangzást és remek funkciókat, de az abszolút első helyet a Sony WF-1000XM5 zsebelte be, ami jelenleg a legjobb zajszűrős füles.

A tavaly nyáron piacra dobott kütyü az elődjénél sokkal kifinomultabb és kifejezetten kényelmes kialakítást kapott, ráadásul a vezérlése is fejlődött, így már pusztán érintésekkel is növelhető és csökkenthető a hangerő, anélkül, hogy elő kellene venni a telefont. Menő újítás továbbá, hogy zenehallgatás közben a kezeink használata nélkül bólintással fogadhatunk vagy fejrázással utasíthatunk el bejövő hívást.

Ennél is fontosabb persze, hogy az XM5-ben piacvezető aktív zajszűréssel (ANC) dolgozik, ami nemcsak a tömegközlekedés zaját képes hatékonyan elnyomni, de még egy repülő hajtóműveinek zaját is, ezzel sokkal elviselhetőbbé téve egy a levegőben töltött utazást. Emellé jön a tényleg átlagon felüli hangzás: a különböző tartományok remekül elkülönülnek, szépen szólalnak meg az énekhangok, nem vesznek el az apró finomságok. Sony termék lévén ráadásul most is adott az LDAC kodek támogatás, aminek hála akár 96 kHz/24 bit minőségben is hallgathatjuk a kedvenceinket. Nem hiányzik továbbá a normális üzemidő (nyolc óra az ANC-vel), a multipoint támogatás és a vezeték nélküli töltés sem. Mindezért persze közel 100 ezer forintot kérnek, de ha van füles, amiért megéri kifizetni ennyi pénzt, az mindenképpen a Sony megoldása.

Adrián Zoltán / 24.hu

Samsung Galaxy S23 okostelefon

Ahogy fülhallgató, úgy okostelefon is annyi jelent meg 2023-ban, hogy nehéz már eligazodni az elérhető készülékek között. Év közben ugyan igyekeztünk némi mankót nyújtani a 200 ezer alatt kínált készülékek között, és a telefontesztjeinkben is igyekszünk megemlíteni az alternatívákat, de azért az okostelefonok terén is akadtak olyan modellek 2023-ban, amik kiemelkedtek kínálatból. Mint például a Motorola Edge 40 Pro, vagy éppen a Nothing Phone (2). Az abszolút kedvencünk ugyanakkor a Samsung Galaxy S23 lett, az okostelefon, ami – szinte – minden igényt kielégít.

Bár a dél-koreai gyártó készülékére nagy jóindulattal sem mondható, hogy izgalmas lenne, cserébe a gyorstöltést (25 watt) és a vezeték nélküli energiaátvitelt (15 watt) leszámítva minden területen jól teljesít. A hátlapon jól használható kamerák kaptak helyet (50 megapixeles főkamera, 12 megapixeles széleslátószögű, és egy 10 megapixeles telefotó egység), amikkel nappal és éjszaka is remek képek készíthetők.

A telefon külsőre elegáns, emellé víz- és porálló, az akkumulátor (4700 mAh) egy napig még intenzív használat mellett is bírja, a burkolat alatti hardver (Snapdragon 8 Gen 2, 8 GB RAM, 128 GB háttértár) bőven elég mindenre, még mobiljátékra is, szoftveres téren pedig az androidos kínálat legjobban működő rendszerét kapjuk, méghozzá hosszú évekre nyúló támogatással. Ha valaki megbízható és jól működő mobilt keres, a Galaxy S23 modellel jó lóra tesz, már csak azért is, mert mostanra jóval olcsóbban hozzá lehet jutni, mint amennyit a megjelenéskor kértek érte.

Adrián Zoltán / 24.hu

Sonos Era 100 okoshangszóró

A Sonosnál tavaly a hangsugárzók voltak a fókuszban, második generációt kapott a hordozható Sonos Move, megérkezett a térhatású zenére (vagy ahogy az Apple elnevezte: spatial audio) „hangolt” Era 300, illetve a gyártó egyik legsikeresebb termékének, a Sonos One-nak az utódja, az Era 100. Utóbbi egy kompakt, de nagyon sokoldalú (okos)hangszóró, ami az egészen visszafogott méretéhez képest elképesztően jól szól, kiváló zenehallgatásra, sztereópárba is állítható a lehető legjobb hangzás érdekében, sőt kettő darabot beállíthatunk akár oldalsugárzónak is Sonos soundbar mellé, ezzel új szintre emelve az otthoni házimozi rendszerünket.

És emellé persze még jön az is, hogy az Era 100 természetesen kompatibilis a Sonos összes többi termékével, tehát hozzáadható egy meglévő multiroom rendszerhez, aminek hála több szobában, több eszközből is ugyanaz a zene szólhat.

Az Era 300-hoz hasonlóan már itt is egy átdolgozott érintésérzékeny kezelőfelületet kapunk a hangszóró tetején, de az eszköz vezérelhető a használatához nélkülözhetetlen okostelefonos alkalmazásból is. Fontos továbbá, hogy az előző generációs otthoni Sonos hangszórókkal ellentétben az Era 100 már nem csupán vezeték nélküli hálózaton keresztül használható, de a más megoldásoknál megszokott Bluetooth kapcsolattal is, ráadásul ezúttal már USB-C line-in bemenetet is találunk a burkolaton, így külső eszközről (pl. lemezjátszó) is lejátszható rajta a zene.

Az eszköz (kikapcsolható) mikrofonnal is fel van szerelve, így okoshangszóróként is használható, ugyanakkor ez a modell már csak az Amazon Alexa és Sonos Voice Control rendszerekkel működik együtt, a Google Asszisztens nem támogatott. Ettől függetlenül az Era 100 megéri az érte kért 115 ezer forintot, nemcsak az átlagon felül hangzás okán, de azért is, mert könnyen integrálható egy már meglévő Sonos rendszerbe, vagy alapköve lehet egy később tovább bővülő otthoni hangrendszernek.

Szajki Bálint / 24.hu

Dyson V12 Detect Slim Absolute rúdporszívó

2023-ban jó szokásunkhoz híven nem csupán a szórakoztató elektronikai eszközökre koncentráltunk, de többek között kipróbáltunk jó néhány olyan kütyüt is, amivel a takarítás könnyíthető meg. Megnéztük, mennyire van értelme egy önürítő robotporszívónak, szembesültünk vele, hogy a magas ár még nem feltétlenül jelent jól működő eszközt, illetve kipróbáltuk a Dyson felmosni is képes új porszívóját. Bár a kedvencünk az utóbbi gyártó egyik megoldása lett, de a felmosós Submarine helyett az év elején tesztelt V12 Detect Slim Absolute, ami az egyik legjobb vezeték nélküli rúdporszívó a piacon. Kompakt kialakítás, mindössze 2,4 kilogrammos súly, jó pár tartozék (köztük három motoros fej), akár 50 perces üzemidő, és olyan szívóerő, amit még sok vezetékes megoldás is simán megirigyelhetne.

Emellé jön a lézeres surlófény, ami megfelelő fényviszonyok között az olyan típusú koszt is felfedi, ami szabad szemmel nem látható és nagy kedvencünk az automata teljesítményfokozat is. Utóbbi egy szenzor segítségével érzékeli a padlón/szőnyegen lévő kosz mennyiségét és minőségét, és ennek fényében magától szabályozza a szívőerőt: ha kell magasabb fokozatba kapcsol, ha felszippantotta a szennyeződéseket, akkor visszavesz a teljesítményből.

Nem elhanyagolható továbbá, hogy a Dyson korábbi porszívóihoz képest itt már nem kell folyamatosan nyomva tartani a ravaszt takarítás közben, helyette egy teljesen szabványos bekapcsoló gombot kapunk, amit megnyomva addig üzemel a motor, amíg újra meg nem érintjük. A V12 Detect Slim Absolute nem olcsó mulatság, de ha van porszívó, ami megéri az érte kért jelentős összeget, az mindenképpen ez a modell, mert – kis túlzással – egy ilyen géppel már-már élménnyé válik a takarítás.

Horváth Júlia / 24.hu

Onyx Boox Page e-book olvasó

Ha valaki e-book olvasására adja a fejét, akkor az esetek nagy többségében valamilyen Kindle modell mellett teszi le a voksát, pedig a piacon nemcsak az Amazon megoldásai közül lehet választani. Mi 2023-ban fedeztük fel a 2009 óta létező Onyx eszközeit, és két hét használatot követően az Onyx Boox Page elég nagy kedvencünk lett. Egy 156 milliméter magas, 137 milliméter széles és 6 milliméter vastag eszközről van szó, ami mindössze 195 grammot nyom, és lényegében egy androidos táblagép és egy hagyományos, e-tintás olvasó szerelemgyereke.

A kijelző 7 hüvelykes, alapja egy E INK Carta 1200 panel, méghozzá 1680×1264 pixeles felbontással, 300 ppi képpontsűrűséggel és háttérvilágítással – a megjelenített szöveg tűéles, remek kontraszttal, így kiváló olvasási élményt kapunk.

Fontos továbbá, hogy az Onyx Boox Page operációs rendszere Android alapú, aminek az egyik legnagyobb előnye, hogy nem vagyunk ökoszisztémához kötve, magyarán ezen az eszközön nem csupán a Kindle Store-ban megvásárolt kötetek olvashatók, hanem letölthető több áruház is (például a Play Könyvek), így több forrásból szerezhető be az olvasnivaló. Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy ez az olvasó könnyedén összeköthető különböző felhő alapú tárhelyekkel (Dropbox, Google Drive, One Drive), így pillanatok alatt az eszközre juttatható a már meglévő gyűjteményünk.

Azt pedig talán mondani sem kell, hogy az Onyx Boox Page szinte az összes ismert formátumot támogatja. Még ez sem minden, hiszen az Android okán mindenféle alkalmazásokat is telepíthetünk erre a kütyüre, így használható többek között zenestreamelésre, netezhetünk böngészőben, használhatók rajta a különböző közösségi alkalmazások, chatek, üzenetküldők, és akár még hangot rögzíthetünk vele.

Adrián Zoltán / 24.hu
Kapcsolódó
A legjobb kütyük, amik kényelmesebbé tették az életünket
Az okostelefon teljesen átalakította a mindennapjainkat, de nem ez az egyetlen meghatározó kütyü, ami kényelmesebbé tette az életünket. Mutatjuk a kedvenceinket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik