Picit hihetetlen belegondolni, de idén nyáron lesz öt éve, hogy a Samsung kereskedelmi forgalomban is elérhetővé tette az első hajlítható kijelzős mobilját, a Galaxy Foldot, ezzel egy egészen új kategóriát teremtve az okostelefonok között. A dél-koreai gyártó azóta már az ötödik generációnál tart (idén nyáron várható a hatodik), és közben előállt a klasszikus kagylótelefonokat idéző Flip modellekkel is.
Az eltelt közel fél évtizedben persze más gyártók is beléptek ebbe a szegmensbe, a Huaweitől kezdve az Oppón és a OnePluson át egészen a Google-ig, az időközben függetlenné vált Honor pedig már a negyedik (Magic V, Vs, V2, Vs2) táblagéppé nyitható modelljénél jár. Ezek közül érkezett meg Magyarországra január 26-án a Kínában tavaly nyáron debütált Magic V2, ami jelenleg a legvékonyabb hajlítható kijelzős, Fold-típusú okostelefon a piacon. A mobilt egy hónapon át volt lehetőségem tesztelni, és nem tagadom, ezen idő alatt a készülék meglehetősen pozitív benyomást tett rám.
Honor Magic V2 hajlítható kijelzős okostelefon
Kezdjük rögtön azzal, egészen lenyűgöző, hogy a Honor mérnökei milyen kicsi helyre sűrítették össze a rendelkezésükre álló technikát, kezdve a képernyő hajlításához nélkülözhetetlen zsanérokkal és az amúgy összesen 5000 milliamperórás akkumulátorokkal. Hozzám szerencsés módon a műbőr borítású modell került, ami összecsukva mindössze 9,9 milliméter vastag (az üveghátlapos variáns 10,1), így ilyen állapotban is egy hagyományos telefon érzetét kelti.
Összehasonlításképp: a legnagyobb konkurens Galaxy Z Fold5 közel négy milliméterrel vastagabb (13,4 mm), a Galaxy S24 Ultra pedig mindössze 1,3 milliméterrel (8,6 mm) vékonyabb, mint a Honor Magic V2. Emellé 231 grammos súly társul, így érzésre nagyon közel járunk ahhoz, amit egy teljesen átlagos okostelefon nyújt. Kihajtva a vastagság már csak 4,8 milliméter, ami szintén kellemes érzetet kelt, észrevehető előrelépés a Samsungnál tapasztalható 6,1 milliméterhez képest.
A hajlítható kivitelt leszámítva a kialakítás hagyományosnak mondható: csukott állapotban a bal szárny szélén, kissé magasan található a hangerőszabályzó, míg a jobb szárnyra, ideális magasságba került a bekapcsoló gombként is funkcionáló, megbízhatóan működő ujjlenyomat-olvasó. Felül találunk egy hangszórót, egy infraportot és egy mikrofont, alul pedig egy újabb hangszóró, a SIM-tálca (két kártya fér bele, de tárhelybővítés nincs), még egy mikrofon és az USB-C (3.1) kapott helyet.
Külső kijelzőként egy 6,43 hüvelykes, LTPO OLED panelt kapunk, 1060 x 2376 pixeles felbontással, 120 Hz-es képfrissítéssel, HDR10+ kompatibilitással és 2500 nit csúcs fényerővel. Ez a méret (akárcsak az egész készülék maga) szintén olyan benyomást kelt, mintha egy hagyományos okostelefont használnánk, kinyitva pedig egy miniatűr tablet vár ránk, szintén LTPO OLED panellel, 7,92 hüvelykes méretben, 2156 x 2344 pixeles felbontással. Itt is adott a 120 Hz és a HDR10+, a maximum fényerő viszont csak 1600 nit, de a képminőséget illetően ugyanaz a színvonal, mint odakinn. Minden tűéles, tökéletes a kontraszt, ragyogóak a színek, csodás a mozgásmegjelenítés.
Hardver terén nem a legfrissebb komponenseket kapjuk (ne feledjük, ez egy tavaly nyáron debütált mobil), de panaszra így sem lehet okunk: Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2, Adreno 740 grafikus egység, 512 gigabájt háttértár és 16 gigabájt memória.
Ez az összeállítás olyan erővel ruházza fel a telefont, amit a legtöbb felhasználó sosem fog kihasználni, de a lényeg az, hogy a konfigurációnak hála a Magic OS 7.2-vel „bevont” Android 13 tökéletesen, bármiféle mikrolag nélkül fut a telefonon és a mobiljátékokat is bátran elindíthatjuk – amik a nagy belső kijelzőnek hála sok esetben jobb élményt biztosítanak, mint egy hagyományos kijelzővel megáldott mobilon.
A Honor ráadásul más téren sem spórolt: van eSIM támogatás, nem hiányzik az NFC, az infrát ugye már említettem (külön távirányító app is van mellé), adott az 5G, a Wi-Fi 7 támogatás, a Bluetooth 5.3, a kétcsatornás GPS és a sztereó hangzás. Ami hiányzik, az por- és cseppállóság, tehát nincs IP szabvány szerinti védelem, a vezetékmentes töltés hiányát pedig már a kialakítás kapcsán is említettem.
A gyártó – ha lehet ezt mondani – mindezt úgy ellensúlyozza, hogy a csomag része egy kifejezetten jó minőségű tok is, aminek a hátából kihajtható egy láb, amivel teljesen kinyitva is megtámasztható a telefon – ami a tapasztalataim szerint kifejezetten jól jön egy repülőn, ha pl. sorozatnézésre használjuk a mobilt.
És akkor van egy mini tabletünk
Ahogy az a fentiekből sejthető, filmeket, sorozatokat és videókat nézni sokkal jobb a kihajtott kijelzőn, mint a külső megjelenítőn, bár azzal tisztában kell lenni, hogy a képarány miatt a lejátszott tartalom alatt és felett ott lesznek a fekete területek. Kivéve, ha olyan alkalmazásokat használunk, mint például a YouTube, ahol a mozgókép követése közben nyugodtan lehet például pörgetni a kommenteket, vagy böngészhetünk a többi elérhető tartalom között.
Persze nemcsak filmeket nézni, de weboldalakat böngészni és olvasni is kellemesebb ekkora méretben, és tapasztalatom szerint leveleket, üzeneteket és szöveges közösségimédia-posztokat is jóval kényelmesebb táblagép módban, két kézzel megírni.
Az egyetlen gond az, hogy még 2024-ben sincs minden alkalmazás felkészítve arra, hogy „kifeszüljön” ekkora kijelzőre. Érdekes módon, bár a Meta megoldotta, hogy az Instagram szép nagyban jelenítsen meg mindent, addig a társapplikációnak számító, már Európában is elérhető Threads esetében ezt még nem sikerült összehozni.
Emellett természetesen itt is adott a lehetőség, hogy két eltérő alkalmazás fusson párhuzamosan egymás mellett, tehát simán csetelhetünk olvasás vagy videózás közben, sőt lebegő ablakban még egy harmadik appot is kitehetünk a kijelzőre, ami sok esetben nagyon hasznos tud lenni, ha például pár másodperc alatt szeretnénk ellenőrizni valamit a már megnyitott applikációk bezárása nélkül.
És ha már fényképek: számomra ennél a hajlítható kijelzős mobilnál is az volt a legnagyobb plusz, hogy nagyon könnyen lehet atomstabil fotókat és videókat készíteni. Az ugyan megőrjít, hogy a fotóknál a Huawei örökségeként a Honor telefonjain sem lehet 16:9-es képarányt választani, de az elég menő, hogy a bármilyen szögben megállítható zsanérnak hála a mobil fektetve és állítva is lerakható egy sík felületre, hogy szuper fotókat, videókat, vagy timelapse felvételeket készítsünk vele.
Utóbbi megoldásnál ráadásul a beépített mesterséges intelligenciának hála alapból olyan a végeredmény, hogy bármennyi ideig is „forog a kamera”, a felvétel leállítását követően egy csodálatos, zavaró vibrálástól mentes 30 másodperces felvételt kapunk.
Kamerás képességek
Ami a teljes fotós felhozatalt illeti, a Magic V2 hátán egy mai viszonyokhoz képest egész visszafogott kamerasziget kapott helyet, ami három egységet foglal magában: egy 50 megapixeles központi modult Sony IMX866 szenzorral és optikai stabilizálással, egy 20 megapixeles telefotót, 2,5x optikai zoommal és -képstabilizálással, illetve adott egy 50 megapixeles ultraszéles modul, autofókusszal. Jelenleg ez messze van a mobilfotózás csúcsától, ugyanakkor az összeállítás alapvetően korrekt minőséget biztosít, különösebb rutin nélkül is egészen jó fotókat lehet készíteni.
Nappal mindenképpen, este viszont jól jön, ha kihasználjuk a fentebb már ecsetelt, a stabil képkészítést elősegítő, a hajlítható kijelzőből eredő extra lehetőségeinket.
Videóban 4K felbontás és 60 képkocka per másodperc a maximum (a hátlapi kamerákkal), a képstabilizátor pedig elég jól működik, a fotókhoz hasonlóan teljesen jó mozgóképek lőhetők ezzel a telefonnal. A külső kijelzőre került 16 megapixeles széleslátószögű egység videóban ugyan csak 30 fps-re képes 4K mellett, viszont szelfik terén egészen jól muzsikál. Nem úgy a belső kijelzőre került extra kamera, ez viszont nem olyan nagy probléma, hiszen jó eséllyel ezt fogjuk a legkevesebbet használni.
Trónfosztás?
A Honor Magic V2 hazánkban 799 990 forintért lesz elérhető, ami döbbenetes összeg egy telefonért, a táblagéppé nyitható hajlítható kijelzős telefonok szegmensében viszont nem feltétlenül kiugró ez az ár. Emlékezzünk csak vissza, hogy pár évvel ezelőtt a Huawei egymilliós árakkal próbálkozott ezen a fronton.
Hogy kinek ér meg ennyit egy telefon, az teljesen szubjektív kérdés, én inkább arra próbálok koncentrálni, hogy mennyire jó az ár/érték arány a legnagyobb konkurenshez képest. A válasz nem egyszerű, hiszen több szempontból is meg lehet közelíteni a választ. Amennyiben a lehető legpraktikusabb kialakítás a fontos, akkor a Honor üdvöskéje a Galaxy Z Fold5 előtt jár: elegánsabb, könnyebb, vékonyabb, mint a Samsung megoldása, ráadásul gyorsabb a vezetékes töltés, és bizonyos szempontból erősebb a hardver, hiszen több a tárhely és a memória, nagyobb az akkumulátor.
A valamivel vaskosabb Galaxy Z Fold5 esetében viszont eleve kedvezőbb az ár (770 ezer forint), van vezeték nélküli töltés (ugyan csak 15 watt), stylus támogatás, adott az IPX8 védelem a víz ellen, picit jobb a kameraszett, és elvitathatatlan tény, hogy a Samsung szoftvere jóval kiforrottabb, mint a Honor megoldása.
Trónfosztásról tehát semmiképpen nem lehet beszélni, ugyanakkor az elvitathatatlan tény, hogy a Honor egy nagyon erős versenyzővel van jelen a hajlítható kijelzős okostelefonok arénájában, számos, a mezőny előtt járó tulajdonsággal.
Bár azt nem állítom, hogy ez a legjobb telefon a kategóriában, de akinek erre a mobilra esik a választása, az jó eséllyel nem fogja megbánni a döntését. Amiben segítség lehet az is, hogy a gyártó négy évig ígér Android főverzió követést (tehát jön a 14, 15, 16, 17) és öt évig biztonsági frissítéseket. Emellé az sem mindegy, hogy a telefon előrendelői a készülék mellé kapnak egy 200 ezer forint értékű, 55 hüvelykes LG okostévét.
