Tech mobilteszt

Nincs mese, az idei a Samsung eddigi legjobb Flip telefonja

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A Samsung július végén mutatta be a legújabb hajlítható kijelzős mobiljait, amik közül a Galaxy Z Fold5 már megjárta a tesztlaborunkat, ezúttal pedig az egykori kagylótelefonokat idéző Galaxy Z Flip5 modellt vettük alaposabban szemügyre. Július végén még úgy tűnt, hogy a gyártó itt sem erőltette meg magát különösebben a fejlesztések tekintetében, de az alaposabb ismerkedés során kiderült, hogy a nagyobb külső kijelzővel felszerelt készülék jóval többre képes, mint amit az első próbálgatás alkalmával sejteni lehetett.

A Samsung idén Dél-Koreában, azon belül Szöulban tartotta a nagy nyári termékbemutatóját, ahol bemutatkoztak az új hajlítható kijelzős telefonok, a Galaxy Watch6– és a Galaxy Tab S9-széria. Az eseményre hivatalos volt a 24.hu is, és egy ilyen lehetőség nemcsak azt foglalja magába, hogy az újságírók részt vesznek a nagyszabású, online is közvetített bemutatón, de már a hivatalos leleplezés előtt adott a lehetőség, hogy kézbe vehessük a készülékeket. Alapos tesztelésre ugyanakkor ilyenkor – még – nincs mód, csupán első benyomások szerzésére.

A Galaxy Z Fold5-ről már ekkor is látszott, hogy az új zsanéron és frissített belső komponenseken túl sok újdonságot nem tartogat, és a Galaxy Z Flip5 nagyra nőtt külső kijelzője is inkább tűnt kihagyott ziccernek, mintsem releváns fejlődésnek. A tesztpéldány érkezése után ugyanakkor kiderült, hogy tévedtem: a mobil csukott állapotban is használható képernyője sokkal többre képes, mint elsőre gondoltam, és ennek köszönhetően az új modell sokkal praktikusabb készülék, mint az elődei.

Varga Jennifer / 24.hu

Samsung Galaxy Z Flip5

A külső kijelzőt leszámítva a Flip5 sem változott sokat a tavalyi variánshoz képest, és mielőtt rátérnék a nagy újításra, gyorsan vegyük át az alapokat. A Fold5-höz hasonlóan a kistestvér is kapott új zsanért, így immár rendesen becsukható a telefon, a hajlítható kijelző összezárt szárnyai között nincsen rés. Ennek hála a telefon jobban néz ki, kevésbé kell aggódni a belső képernyőt elérő kosz miatt, továbbá csukott állapotban a korábbinál vékonyabb kialakítást kapunk: 17,1 milliméter helyett már csak 15,1 a telefon legvastagabb része. Leírva nem tűnik soknak, de igenis számít az a 2 milliméter.

Ami változatlan, hogy a mobilt kinyitva a belső, 6,7 hüvelykes képernyő közepén továbbra is ott az „árok” a hajtásban, ami kikapcsolt kijelző mellett szabad szemmel is jól látható, az ujjunkkal pedig mindig érezhető. Én használat közben sosem tartottam zavarónak, nem befolyásol semmit, de tény, hogy más gyártók már megoldották, hogy ennyire ne legyen feltűnő a megléte – lassan a Samsung is eljuthatna ide.

Varga Jennifer / 24.hu

Az alapvetően műanyagból készült panel minőségére (a sérülékenységet leszámítva) viszont nem lehet panasz, remek kontraszt, gyönyörű színek, 1750 nit maximális fényerő, amit (akár) 120 Hz-es képfrissítés, maximum 1080 x 2640 pixeles felbontás és HDR10+ kompatibilitás egészít ki. Amit nagyjából másfél hét tesztelés után nem lehet megjósolni, hogy vajon mennyire lesz strapabíró a Z Flip5 belső kijelzője.

A kettővel ezelőtti modellnél mindössze egy évet bírt a panel: először a kijelzőt védő fólia „tört el” középen, aztán magán a képernyőn is megjelentek a repedések, tizenkét hónap után pedig az elektronika adta meg magát. Utóbbi azt jelenti, hogy jó eséllyel kontakthiba lépett fel, és egy idő után a kinyitott képernyő már a sokadik próbálkozásra sem kelt életre. A magas ár miatti három év garancia okán nyilván ez kiküszöbölhető javítással, de mennyivel jobb lenne, ha egyáltalán nem kellene emiatt aggódni!

Hogy az új variáns esetében van-e erre esély, azt most még lehetetlen megmondani, de a helyzeten segíthet, hogy a már emlegetett új külső kijelzőnek hála már sokkal kevesebbet kell kinyitni a telefont, mint a sorozat bármelyik korábbi tagja esetében.

Varga Jennifer / 24.hu

Van, ami változatlan

A burkolat alatt helyet kapó hardver hozza a kötelező köröket, hiszen adott a Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet, az Adreno 740 grafikus mag, 8 gigabájt memória és választástól függően 256 vagy 512 gigabájt háttértár. Ez a hétköznapi használatra bőven elég (igazából sok is), a legtöbben jó eséllyel ki sem fogják használni a készülékben rejlő erőt. Az Android 13-ra felhúzott OneUI 5.1.1 kezelőfelület gyönyörűen fut a mobilon, nem mellesleg még mindig az egyik legjobban összerakott rendszer a Google operációs rendszerét futtató okostelefonok szegmensében.

Ami a kamerákat illeti, a gyártó ezen a területen egyáltalán nem erőltette meg magát, ugyanazt a szettet kapjuk, mint 2022-ben: belül egy 10 megapixeles szelfikamera, kívül pedig két 12 megapixeles egység, egy széles-, illetve egy ultraszéles látószögű. Ezek nem érnek a Galaxy S23-on található modulok nyomába (ez a Fold5 kiváltsága), de így is teljesen tisztességes fotók lőhetők velük, nappal és éjszaka egyaránt. Az viszont elég fájó 2023-ban, hogy egyáltalán nincs telefotó kamera, éppen ezért csak digitális nagyításra van lehetőség, aminek a gyakorlatban nincs semmi haszna. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a Flip5 továbbra is kiváló kontentgyártó eszköz, hiszen vízszintes felületre helyezve, a belső kijelzőt félig kihajtva még a szelfikamerával is úgy készíthetünk 4K/30 fps minőségű felvételeket, hogy mindkét kezünk szabad.

Varga Jennifer / 24.hu

Nagy meglepetések más téren sem érik az ember: tárhelybővítésre nincs lehetőség, a SIM-tálcán egy kártyának van hely (de adott az eSIM lehetőség), az egy napot csak nehezen kibíró aksi kapacitása nem változott (3700 milliamperóra két telepre osztva), és továbbra is be kell érni a gyászos 25 wattos vezetékes és 15 wattos vezeték nélküli töltéssel. Ez az a terület, amivel a jelek szerint a Samsung egyáltalán nem akar foglalkozni, hiába rója fel a szaksajtó a gyorstöltésnek csak röhögve nevezhető teljesítményt minden egyes cikkben immár évek óta. Jövőre talán ez is változni fog.

Más szempontból ugyanakkor nincs ok panaszra, hiszen alapvetés az NFC, a Wi-Fi 6E szabvány, a Bluetooth 5.3, az USB-C 3.2 port, az összes létező műhold támogatása, továbbá az IPX8 szabvány szerinti vízállóság. A hajlítható kijelzős kialakítás most még nem kompatibilis a porállósággal a Samsungnál. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a dobozban továbbra is csak SIM-tűt és kábelt találunk a készülék mellett, és esetünkben a külső kijelzőre nem került védőfólia sem.

Az a bizonyos külső képernyő

És akkor térjünk rá a lényegre: az összes eddigi Flipnek volt külső kijelzője, de a korábbi verziók főleg widgetek és minimális információk megjelenítésére voltak alkalmasak, érdemi feladatot nem nagyon láthattunk el ezen képernyőkön keresztül. Ez változott most meg, hiszen a telefon „tetejét” immár egy 3,4 hüvelykes panel foglalja el szinte teljesen, 720 x 748 pixeles felbontással és 60 Hz-es képfrissítéssel. Amikor először találkoztam a készülékkel július végén, akkor még úgy tűnt, hogy a méretnövekedés ellenére nem lett sokkal használhatóbb ez a kijelző.

Farkas Norbert / 24.hu

Ott voltak a megszokott widgetek (naptár, időjárás, ébresztő, óra, lépésszámláló stb.) csak immár nagyobb felületen, illetve a speciális beállítások Labs menüjében bekapcsolhatóvá vált egy olyan mappa, amibe elhelyezhető 3-4 kompatibilis alkalmazás: pl. a Google Maps, az üzenetek és a YouTube. Ez már fejlődésnek tűnt, mert a térkép egész jól használható a kis felületen, ahogy videók is nézhetők, és végre adott volt a lehetőség, hogy a készülék kinyitása nélkül válaszoljak egy SMS-re, vagy írjak egyet valakinek. Előrelépés, de felfoghatatlanul kicsi, ha alig van applikáció, ami kitehető a külső kijelzőre – gondoltam ezt az első, meglehetősen rövid próba alkalmával, de ekkor még nem sejtettem, hogy milyen mély a nyúl ürege.

Merthogy a tesztelés során kiderült: az alapból támogatott alkalmazásoknál jóval több használható a külső képernyőn, csak elő kell bányászni ezt a lehetőséget – ami viszont furcsán túlbonyolított.

A Samsung saját alkalmazásboltjából, a Galaxy Store-ból le kell tölteni a Good Lock alkalmazást, utóbbin belül telepíteni kell a Multistar modult, majd ebbe belépve kiválasztani az I ♡ Galaxy Foldable menüpontot, azon belül a Launcher Widget opciót, ahol lehetőség van arra, hogy további applikációkat pakoljunk ki a külső kijelző egy újabb mappájába. Ennek hála már a telefon kinyitása nélkül használható a Chrome, a Gmail, a Play Áruház, a Google Fotók, az alap galéria, a Twitter, a Facebook, az Instagram, a Revolut, az OTP, a Spotify, a YouTube Music és még sorolhatnám. Az élmény a kis méret miatt messze nem tökéletes, de aki már használt Flipet, annak megváltásnak tűnhet, hogy többé nem kell mindenért kinyitni a telefont.

Varga Jennifer / 24.hu

Zenekeresés: pipa. Válaszolni üzenetekre bármelyik alkalmazásban: pipa. Gyorsan megírni egy Twitter (vagyis most már X) bejegyzést: pipa. Csekkolni az egyenleget a banknál: pipa. Megnézni egy előzetest, amit átküldött egy haver: pipa. Gyorsan rákeresni valamire a neten: pipa. Végigpörgetni a beérkező leveleket: pipa.

És ez még csak néhány a most elérhetővé váló lehetőségek közül.

Leírva talán ez nem tűnik őrületes fejlődésnek, de egy éven át használtam egy Galaxy Z Flip3-at, és onnan nagyon hiányzott annak a lehetősége, hogy ne keljen csak azért kinyitni a telefont, hogy válaszoljak egy kollégának vagy megnézzem, merre kellene fordulnom egy kereszteződésben. Persze még mindig menő felpattintani a kijelzőt, de ennél is menőbb, hogy mennyi minden megoldható a külső kijelzőről – ami biztosan hozzájárul ahhoz, hogy a belső kijelző később menjen tönkre.

Még mindig adja

Sokan értelmetlennek tartják a Flip-jellegű hajlítható kijelzős mobilokat, de én továbbra is tartom, hogy az összecsukott állapot kényelmes, a nyitási metódus továbbra is komoly wow-faktorral bír, és fotózásnál, videózásnál nagyon praktikus, hogy a zsanérnak hála 0 és 180 fok között bárhol megállítható a kijelző.

A Galaxy Z Flip5 persze villantós divattelefonnak sem utolsó, sőt annak talán a legjobb, ha van erre minimum 489 990 forintunk, ugyanis ez a szerény összeg a 8/256 gigabájtos modell ára.

Ezért egy messze nem tökéletes telefont kapunk, hiszen az árcédulához viszonyítva azért szemöldökemelő hozzáállás a gyártó részéről, hogy a töltési sebesség továbbra is a nevetséges kategóriát súrolja, az aksi kapacitása olykor kevés a mindennapokhoz, a kamerák terén pedig konkrétan nincs fejlődés. Ezek mind teljesen jogosan számonkérhető hiányosságok, de még ezek fényében is vitathatatlan, hogy a nagyobb kijelzővel a Samsung azért csak megalkotta az eddigi legjobb Flip telefonját.

Még azt sem tartom túlzásnak, hogy az új zsanér és a nagyobb, jobban használható külső kijelző miatt akár Flip4-ről is érdemes váltani – már ha valaki szerelmese ennek a típusnak. Ha pedig valaki eddig csak kacérkodott a gyártó ezen sorozatának valamelyik készülékével, annak mindenképpen az új modellt érdemes beszereznie.

Samsung Galaxy Z Flip5 specifikációk:

  • Méret becsukva: 71,9 x 85,1 x 15,1 mm
  • Méret kinyitva: 71,9 x 165,1 x 6,9 mm
  • Súly: 187 g
  • Külső kijelző: 3,4 hüvelyes OLED, 60 Hz, 720 x 748 pixel
  • Belső kijelző: 6,7 hüvelyes dinamikus AMOLED 2X, 120 H, 2640 x 1080 pixel
  • Processzor: Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2
  • Memória: 8 GB
  • Háttértár: 256 GB vagy 512 GB
  • Hátlapi kamerák: 12 MP ultraszéles látószögű (F2.2, 1.12μm, FOV: 123˚), 12 MP széles látószögű (Dual Pixel AF, OIS, F1.8, 1.8μm, FOV: 83˚)
  • Szelfikamera: 10 MP (F2.2, 1.22μm, FOV: 85˚)
  • Akkumulátor: 3700 mAh, 25 wattos vezetékes töltés, 15 wattos vezeték nélküli töltés
  • Egyéb: Wi-Fi 6, Bluetooth 5.3, IPX8 szabvány, eSIM
  • Operációs rendszer: Android 13 + One UI 5.1.1
  • Színek: menta, grafit, krém, levendula és szürke
Kapcsolódó
Samsung Galaxy Z Fold5: ennyi pénzért azért még mindig többet várunk
A Samsung Z Fold5 megoldotta a korábbi hajlítható telefonok legnagyobb hibáját, de nem sikerült annyi új funkcióval ellátni, hogy megérje váltani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik